Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-10-18 / 42. szám
» közvéleményt tolmácsolva is F. úr ismeri talentumáról , képzettségéről elismeréssel, és oly sokat rerészletes vizsgálalát nem folytaihatom. Csupán mit a hátralevőkből jelentékenyebb momentumot nem ismer a közönség, curiosumkép közlöm p. o. a B. M.-ra kimondott excornunicatiót 350 1. „Én megtanultam tisztelni a gondolat és szólás szabadságát még tévedéseiben is ; — de ha B. M. űr confessio, sőt biblia-ellenes tanait továbbra is megtartani kivánja, azt legalább méltán megvárhatjuk, hogy ne mint a „helv hitv. egyház tagja," annál kevésbé ne mint a „helv. hitv. egyház theol. tanára" tegye azt: hanem hagyja oda azon egyházat, melynek tanait megveti: s keressen vagy alapítson olyan egyliázfelekezetet, melynek a „Tájékozás" legyen syraboluma. Egyházfelekezetünk körén kivül elmondva nézetei, legalább logice érthetők lesznek; de a pesti ref. iheol. intézet szószékéből hangoztatva, azok B. M. úrra nézve önszemrehányás, egyházfelekezetünkre nézve pedig compromittálás szavai lesznek mindenkor." „A mi engem illet: én B. M. urat bármily nézete, elve és iránya mellett a felebaráti közös szeretet alapján szerethetem; de tájékozásos nézetei mellett h itrokono innak nem nevezhetem; s mindaddig mig mindketten megmaradunk mostani hitbeli meggyőződésünkben és nézeteinkben, mi egy és ugyan-, azon egyházhoz tartozók nem lehetünk. . . ." Ismétlésbe nem akarván esni, fölösleges mutogatnom, hogy e szavaknak minő értelme van korunkban, és a prot. egyházban. Az itt kimondott elv, és a spanyol inquisiliót létrehozott elv között egy cseppet sincs több különbség, mint az egyéni meggyőződés-elvek,— eszmék — szabad kimondásáért igénybe vett guillotine és a száműzetés között. Valamivel szelídebb módon, de szinte elgázolása a lélekismeret jogának. — Azután miért kell F. űr szerint B. M.-nak elhagyni az egyházat és tanszékét, hogy azt ne compromittálja ? A Tájékozásban nyilvánított theol. irányaért és álláspontjáért? Úgyde akkor szerző azokkal sem maradhat meg egy egyházban kik B. M. theol. irányát helyeslik, s igy osztják; p. o. H. és Révész Imre (és elvtársaik), szinte számüzendök, mert fölebb az első füzetben világosan azt rnondá szerző, hogy ez urak is helyeslék B. M. theol. irányát. Jaj de itt meg már csak B. M. nevét említi, mint olyat kivel egy egyházban nem maradhat meg ? Mi alapon ? Ha irányáért, ugy az excommunicatio, Révészt, H.-t s mindazon tiszteletes tbeologusainkat is illeti, kik F. űr szerint részesei ez iránynak; ha pedig csak személyeért, erre nézve kimondánk Ítéletünket. Az utolsó kikezdést pedig nem tudom hogy érti s szerző. Azt a pápai teljhatalmat csak nem igényli magának, hogy neki mint F. L.nak joga volna propria auctoritate excommunicálni B. M.-t a ref. egyházból ? Hát ha az egyház meg az ő kedveért nem fogja elkergetni, mit teend akkor ? Ha nyilvános kijelentése szerint B. M.-t „nem nevezheti hitrokonának'4 és „vele egy egyházhoz tartozó nem lehet" és ha az ö kedveért az egyház nem fogja elűzni B.-t, akkor ha nyilvánosan kimondott szavának ura akar lenni F. űr, következetesen csak ugy segíthet a bajon, ha ö lép ki a ref. egyházból, melynek tanai ugy is oly fölfoghatlanok előtte, s tán azon egyház körében keresi lelke nyugalmát, melynek elveit ugy is oly hüven vallja, rninthacsak ott ült volna a tridenti zsinatban. M. A. ménylő várakozással szóltam ,> — és mégis művének bírálatát ily keserű nyilatkozattal végezem? Irántai reményünk nem volt-e jogosult ? s képességének vagy e képesség elmeszüleményének megítélésében csalódtam-e ? Nem. E kérdésekre legfölvilágositóbb feleletet ad maga a szerző, midőn mindjárt a 10-ik lapon mondja : „Valahányszor az ember a mérséklet halárain túl ragadtatik, megszűnik önmaga ura lenni, s előáll az abnormis állapot," s tovább : „.... a véleményeket akár a hívők lelkében, akár a tudomány ítélőszéke előtt egészen más fegyverek fogják eldönteni, mint a személyeskedésnek és gorombaságnak dorongjai!" E nagyon igaz szavakban szerző saját müvének ítéletét mondá ki, a bírálatnak csak az ítélet találó voltát kellett kimutatnia. „Az igazság — mondja gyönyörűen Zschokke: — olyan mint az ég harmatja, csak az bírhatja tisztán, ki tiszta edénybe szedi föl." Mint a gyakorlati életben, ugy a gondolkodás világában is csak azoknak buzog föl az igazság forrása, kik önmagukat is elfelejtve, teljes önátagadással, tisztán az igaz ismeret szomjától vezettetve, minden mellékes érdektől ment elfogúlatlansággal keresik. E nagy igazság megsértése boszulla meg magát a „Szellőztetésben." Minden fejezet arról tesz tanúbizonyságot, hogy az iró szemei előtt folytonosan csak saját sértett egyénisége lebegett B. M. alakjától árnyékolva; s a tollát mozgató hatalom nem az eszmék iránti lelkesedés, hanem a személyes szenvedély volt. írásánál a voltaképeni cél, nem a ker. hit védelme, —: szerző e gondolattal önmagát csalta meg, mert hisz jól tudhatta, hogy a két ezred viharaiban kifejlett és megszilárdult hit s ker. műveltség az igazságnak szilárdabb alapján áll, minthogy veszélylyel fenyegethetnék egy igénytelen röpiratban kimondott oly egyéni nézetek által, melyeknél F. úr szerint is, sokkal nyomósabbak voltak kimondva: — hanem, leplezetlenül szólva, a Szellőztetés célja a közvéleménynek oda hangolása, hogy B. M.-t silentiariussá tegyék, vagy épen excommunicálják az egyházból. Szerző nem csak mondja, de a theol. dolgok tárgyalásánál be'is bizonyítja, hogy nem barátja a rendszeres fejtegetésnek; de el kell ismerni, hogy e célra az egész két kötetben systematice dolgozik. Egyedül e célból kellett B. M. hitetlenségét szemben állítani saját nagyhitűségével. Ezért volt szükség privát életből vett példákkal illustrálva mutogatni, hogy B. M. ismereteiben megbizhatlan; el kellett mondani hogy rosz tanár, mert mennyi valótlanságot beszél tanítványainak! rosz exegeta, csak képzelt tudós, kérkedő plagiator, hiu demagóg, a társaság szerencsétlensége, —• nem keresztyén születés stb. Igényelte ezeket a ker. hit védelme? Csak az emiitett célból érthető miért kellett szerzőnek declarálni, hogyha ö másként látná az igazságot mint egyháza confessiójában irva van, mennyire kötelességének érezné elhagyni azt az egyházat. Majd később egész általánosságban el kellett mondani, hogy az egyháznak menynyire joga és kötelessége a biblia és confessió ellenes ta-