Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-10-18 / 42. szám

nem nevezhetjük szabad tudományosságnak, ha az egyház F.úr tanácsa szerint azt mondaná tudósaihoz: vizsgálódjatok szabadon, de ha mást mertek gondolni, vagy legalább kimondani, mint a mi nekem tetszik, vagy a változtatandó confessiómban írva van, akkor silentiumot kaptok vagy épen excommunicállak benneteket!! A r. kath. egyházban értem szerző elméletét, ott az egyhez csalhatlan tekintélyével egyszer megállapított tanok, változhatlan örök igazságok vannak. Ott tehát az egyház csak következetes önmagával, midőn azt, mit változhatlannak nyilvánított, a tudományban sem engedi bántani változtatni. Mert a ki valamely kath. tantól eltérő nézetet bizonyít, s igy azon tan változtatásának szükségét bizonyítja, már ez által tagadja az egyháznak az igazság megismerésében való csalhatlanságát, s igy épen azt, mi öt a többi ker. egyházaktól megkülönböztetve r. kath. egyházzá teszi. De elismerni a confessiók változtatásának szükségét, és épen e változtatást előkészítő, eszközlő tudomány embereinek silentiumot indítványozni, megemészthetlen ellenmondás. A mi pedig azt a silentiumot illeti, ha prot. ember létemre nem pirulnék azt a tudományban F. úrhoz hasonlóan igénybe venni, s nem tennék föl F. úrról mint practicus papról annyi óvatosságot, hogy templomi kathedrájában nem mondja el mindazt, mit a „Szellőztetésben" B. M. elleni szenvedelmétől elvakítva összeirt, én mint bíráló inditványozhatnám, hogy az egyház F. urat tegye silentiariussá. Egyrészről azon sok, ismertetésemben kimutatott fonák nézetért, melyek nyílt megtagadásai az egyházunkat prot. egyházzá tevő alapelveknek ; — másrészről amaz eldicsöitett testetlen-testeért, a minő testéről idvezitönknek a confessiónk mitsem tud, és a mi nagyobb eltérés a confessiónktól, mint a B. M.-nak úgynevezett „szellemi föltámadása," *) — és végül azon mindjárt kijául. — F. úr elve szerint, ha t. i. nem szabados theol. dolgozatainkat kiadni, mielőtt egyházunk ítélete alá nem adjuk, s az nem helyesli; — nagy vétket követett el Luther, midőn egyházának (a r. kath. egyház csakúgy egyháza volt az idő szerint neki, mint most F. urnák a ref. egyház) világos ellenzése dacára is hirdette meggyőződését. Bizony sok okoskodásából F. urnák sok furcsa consequentiákat látott volna megszületni, ha ugy végig gondolta volna őket. M. A. *) Vájjon mi lehet az oka annak, hogy Kálvin a legtüzesebben polemizál azon „megdicsőített, szellemi testet" vitató elméletek ellen, a mely elméletet itt F. úr egész apodicticitással mint a ref. egyház symbolicus tanát adja elö ? Oka az, mert Kálvin mély elméje jól tudta, hogy oly tudományban, mint a dogrnatica is, szigorú dialecticával következik elv-elvből, gondolat-gondolatból, s az eszmék ez életerős egybefüggésükben képeznek oly compact systemát, melyben mig egyrészről a részletek is az egészszel való egybefüggésükböl igazoltatnak, másrészről a lényegesebb részletek mivolta az egészre is határozó lehet. És Kálvin éles dialectikája, systematicus esze jól látta, hogy ez az eldicsöitett test fölvétele összedöntené a rendszerének központját képező „Úrvacsora tanát." Általában furcsa eljárás az, hogy F. úr müvében mutatandó állításaiért, melyekkel egyházunk legszentebb tulajdonát a „hit szabadságát" adja föl. De mint prot. ember az F. úr által sürgetett silentiumnak, és formulázott excommunicatiónak még gondolatára is azt mondom r aTzaye aaTavctc,! 2. Az egyház államjogi viszonya a confessió szempontjából. Szerző idevonatkozó nézeteit leginkább e szavakban fejezi ki: „Minden confessio különbség nélkül - mihelyt az állam érdekét nem veszélyezteti — teljes elismerést és jogegyenlőséget igényel az állam részéről. Azonban hogy ez vagy amaz confessio nem veszélyezteti e az ö érdekeit: azt, bármit tegyünk is, maga az állam határozza meg. Maga az állam határozza meg tehát ugy a keresztyénségnek, mint általában a vallásnak végződő határvonalait, melyeknélfogva bármely vallási felekezetnek a maga kebelében a létezésre jogot ad." „Ilyen szempontból mindig a hitvallás—legyen az akár irott, akár nem, — képezi az állam és az egyház között a törvényns és hiteles kapcsot. Az állarh bármely vallásfelekezettől, midőn az az ö kebelébe lépni akar, megkérdezi: mi a te hited? és annak arról nyilvánított vallástétele alapján ad jogot a maga kebelébeni létezésre." „Ha most mára régi hitvallás eltöröltetik; akkor az állam és az egyház közti régi kapocs feloldatik. Az egyház teljes joggal szüntetheti meg a régi symbolumot s állithat a helyébe ujat. De ha ezen uj symbolum alapján akar létezni: okvetlenül lesz ahhoz az államnak is felügyeleti jogánál fogva hozzá szólója; sőt kötelessége is azon uj symbolumot megtekinteni s csak ha azt a maga érdekeivel összeütközőnek nem találja fogja azt elismerni s törvényes és hiteles kapocsnak tekinteni közte és az egyház közt." f „Távol van tőlem a gondolat is, feltenni az államról,, hogy az egyházunk polgári létezhetését csupán a helv. hitvalláshoz ragaszkodástól függesztené fel. Készíthet egyházunk uj symbolumot; de ha aztán annak alapján kiván léegyrészröl a confessionális tanoknak brachiummal kél védelmére ; másrészről nézeteivel teljesen megsemmisíti confessiónk egyik leglényegesebb tanát, az „Úrvacsora tant. Ugyanis azt mondja, hogy az a nagy előnye van az ö nézetének, hogy a föltámadott Krisztust sem elhusosodni, sem elspiritualisáltatni nem engedi, s azt vitatja, hogy az Idvezitö szellemi megjejelenése nem reális megjelenés, hanem csak üres látojnás ; a szellemi föltámadás nem reális föltámadás, azért mondja, hogy a szellemi föltámadást állító B. M. tagadja a Kr. reális föltámadását. Ámde kérem, azon nézettel, melyszerint a tisztán szellemi lét, szellemi megjelenés nem reális jelenlét, világosan ellenkezik egyházunk azon meggyőződése; mely szerint az Úrvacsorában a Krisztus szellemileg van jelen, épen azért realiter van jelen, szellemileg egyesülünk vele, épen azért realiter egyesülünk vele. Ha csak a testi megjelenés a reális jelenlét, akkor a r. egyháznak igaza van, midőn az Úrvacsorában szükséges reális egyesülést mint testi egyesülést fogja föl a transsubstantiatióval. M. A.