Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-10-18 / 42. szám

gatja oly cselekvény végrehajtására, minő az egész európai prot. közszellem Öszhangzó rosszalásával szemben az anglican episcopatusnak nem sikerült mind eddig? A prot. egyháznak épen az a nagy előnye, és a haladó kor irányában az a nagy biztossága van; hogy alapelveinek világos, és egészséges fölfogásával, saját positiv hitelveinek föntartásáért, sohasem kényszerül a bármily irányban haladó korszellem, — s a tudomány szabad fejlődése, és a szabad vizsgálódás korlátlan kutatásai ellenében karhatalommal, az erőszak fegyvereivel védekezni. A prot. egyház épen saját létrejöttéből nagyon tudja, hogy a máglyára vetett könyvvel a kimondott igéket nem lehet el égetni; jól tudja, hogy egy embert ki lehet lökni a testületből; de vele nem lehet kirekeszted a kimondott és kimondandó eszmék hóditó hatalmát. Századunkban már a világtörténet folyásából nagyon megtanulhattuk, hogy ha szellemi támadások ellenében erőszakos eszközökre szorult volna is egyházunk, azzal csak zavarokat, és károkat idézhetnénk elő, de védelmet és ohajtott eredményt nem várhatunk oly korban, melyben még az államhatalmak sem birják elveiket a közmeggyöződés ellenében a szuronyok erejével is föntartani. De ismétlem, egyházunknak az a nagy előnye van, hogy nem is szorult, és nem szabad szorulnia önfentartásáért oly eszközökre, melyek ellen egész existentiája: egy nagy p r o t e s t a t i o. Sőt az mutatna a prot. egyháznak nagy erkölcsi erőtlenségére, szellemi gyengeségére, és sa ját alapjával való ineghasonlottságára, ha bárminemű tudomány ellenében physicai hatalommal érezné magát kényszerülve föllépni. Mert mig más vallásos testületeknél az egyház változhatlanul megállapított hitelvei és a tudomány szabad fejlődése ; — az egyház csalhatlan tekintélye és az egyeseknek szabad vizsgálódási joga egymással kibékithetlen ellentétet képeznek; ez ellentéteknek gyakran meggátolhatlanul bekövetkező coliisioja esetében kénytelen az egyház az eszmék harcain kivül eső testületi erejével nyomni el a küzdelmet, hogy létét föl ne adja ; — addig a prot. egyházban, épen az emiitett s másutt kibékithetlen ellentétek, szerencsésen megoldva, s egy magasabb egységre emelve képezik a prot. egyházi institutiónak alapját. Szerző nem beszélt volna oly prot. ember keblét föllazító badarságokat e tárgyról, ha itt is, mint egész müvében rutul félre nem ismeri, a kath. egyházaktól való azon alap különbségünket, hogy: „a prot. egyházban a szabad vizsgálódás elvénél fogva a tudományban a kutatás korlátlanul szabad, az egyházzal bármennyire egyező vagy ellenkező eredményei; de egyedül az egyház joga a tudomány által koronként kifejtett eredményeket sajátjául fogadni vagy elvetni, s confessióit a szerint változtatni. Epen ugy mint az újkor azon államaiban, hol a protestantismus e nagy elve az állami s társadalmi életben is érvényesíttetett; tudományban és irodalomban teljesen szabad a saentesitett positiv törvényeket vitatni, azok igaz, vagy igaztalan voltát kimutatni ; de egyedül az állam illetékes képviseletének joga a meglevő törvényeket változtatni, s a tudomány erre vonatkozó eredményeit közérvényüekké, törvényekké tenni; de addig a fönnálló törvények szentek, és sérthetlenek. Valósággal szinte satyra, hogy e nagy igazságot, századok ellentéteinek e nagyszerű megoldását; mely elvitázhatlanul a protestantismus szülöttje, és ma már korunk uralkodó meggyőződése; egy prot. theologus egyházi életünkben nem akarja megérteni; s gyakorlati érvényétől egyházunk létét félti. Igaz, de -- mondhatná valaki: — F. úr semináriumokról beszél, theol. tanárt akar silentiariussá tenni, s arról panaszkodik , hogy a fötanodában nem tiszteltetik a confessio ? Erre egyszerűen kérdhetném: mi alapon, mi joggal keveri bele szerző a fenforgó tudományos irodalmi vitába, az iskolai tanítást ? B. M.-nak a Tájékozásban közzé tett theologiai nézeteit ugy tudom az irodalomból ismerte meg F. úr is és nem a tanszékből ? csupán mert esetlegesen B. M. egyúttal theol. tanár is ? Ez épen olyan nevetséges, mintha egy képviseleti szabad államban, a positiv törvények tanárát azért mert az irodalomban akárhány fönálló törvénynek helytelenségeit, igaztalanságát fejtegeti, száműznék vagy silentiarussá tennék. Tudtomra még Oroszországban sincs épen ily miserabilis helyzetük a jogtanároknak. De megengedem, hogy B. M. a tanszékben is elmond több oly nézetet, melyek a confessioktól eltérnek. Hiszen ha a fölebb általunk ismételve kimondott elv tagadhatlanul egyetemes elve a protestantismusnak, ugy érvényesnek kell lennie főiskoláinkban is. A prot. főiskolák és egyetemek nemcsak katechismus tanitó intézetek, hanem a tudománynak academiái s igy a fötanodai tanárok kivétel nélkül a tudományosságnak és magának a tudománynak művelői, fejlesztői tartoznak lenni. És az egyház positiv elveit a szabad vizsgálódással életben irodalomban tudnók egyeztetni; csak épen tudományosságunk tűzhelyeinél, főtanodáinkban nem ? Erre kiáltó cáfolatul szolgálnak a külföld prot. egyetemei. Azt kívánná a confessiónk iránti tisztelet, hogy hazai főiskoláinkban ne vizsgálódhassuuk s ne mondhassunk ki szabadon egyéni meggyőződésünket ? vagy hogy még azon eredményeket és vívmányokat se legyen szabad közölni hazai ifjúságunkkal, melyeket a tudomány magukban prot. egyetemeinkben a külföldön elért és kivívott? — A practicus pap, gyakorlati functióinál, valamint a katechismus tanitó is, tulajdonkép executora a confessiónak, s az kétségkívül irányadó eljárásában. De hál a lelkészképző theol. tanár ? Kétségkívül köteles nem saját egyéni nézeteit mint biztos érvényüeket, (mint F. úr követelte még az I. füzetben) hanem az egyháznak a confessióban is kifejezett tanait előadni, az egyház értelmében kifejtve, motiválva. És kétségkívül, kötelességét mulasztaná, hűtlenséget követne el, ha az egyház tanait elhallgatná, vagy tiszteletlenséggel