Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-10-04 / 40. szám

Tény az, hogy B. M.-t. 25 éves korában (még mint izraelitát), tudományosságának és főleg tevékenységének elismeréseül a magyar akadémia tagjává választotta. Tény az, hogy az 1849 utáni szomorú időkben hazai prot. iredalmunknak legnagyobb részben ő volt újra élesztője. Kik már akkor közelebbről részt vettek egyházi életünkben s közelről ismerték, a viszonyokat, tudják hogy alig néhány barátaitól gyámolitva, mennyi küzdelemmel, és áldozattal indított meg és folytat vállalatokat, melyek munkásságán kivül ritka év, hogy anyagi áldozatába is ne kerüljenek. *) Tény az, hogy a pátens korában, ö volt az első, ki egyházunk autonómiájának védelmére nyiltan fölszólalt, s egész hazai közönségünk tudja mennyi veszély között, s mily buzgósággal küzdött ez ügyért kint és bent vagy ekkor is, — valamint a Táj. Írásánál is — csak az ár által ragadtatott, s csak azután lármázott mint vezető ? Ezek közludomásu tények, melyeket én csak nagyából registraltam, s nálamnál illetékesebb egyesek és testületek már nyiltan elismertek. És e férfiú ellenében föllép egy fiatal iró (F. űr Írónak fiatal, éveit nem tudom, nem keresem) kit a „Szeli." megjelentéig néhány hírlapi cikkeiből, s pár ivnyi röpirat-Pedig egy Lugossit (tessék megnézni mit már 1842-iki Atheneum 63—9. számaiban ir arról a „társaság veszedelméről."), Révészt, Csengerit stb. talán még szerző is elfogad hozzá hasonló illetékes Íróknak. b i... ó. *) És pedig mindeddig nem nyújtott be értük az egyházriak „contot," sem nem szólította föl, hogy az egyház érdekében szükséges irodalmi müvek kiadási költségeit az egyház mint testület hordozza. A „Szellözt." 352 lapján szórul-szóra ezt mondja szerző. — Ha ez a munka továbbra is folytattatnék, nézetem szerint magának az egyháznak kell „für ihre confessionelle Wahrheit einstehen;" mert a maga ügyét nem hagyhatja egyesek esetleges és bizonytalan védelmére; de meg azt sem kívánhatni, hogy egyes szegény tagjai ily védelmi iratok kiadási költségeivel is terheljék magukat. Egészen másként volna a dolog, ha ily munkák legalább vevő s olvasó közönségre bizton számithatnának. Én jelen munkám kiadása által meghoztam az igénytelen áldozatot; de vájjon tehetnék e máskor hasonló anyagi áldozatot a legszívesb készség mellett is, vagy tehetnek e mások ? nagyon bizonytalan. Először : e szavak (ha őszintén mondja szerző) kirívó eílenmondásban vannak szerzőnek az egész munkán át fenhangon hirdetett, martyrságra készhitbuzgóságávai, s akaratlan azt a közmondást juttatják eszünkbe : ,,Vitám et sanguinem, nur kein Kreuzer mehr! Másodszor: minő ellenmondás az: Szerző minden nyomon azt beszéli, hogy B. M. „Tájékozásában-' a köz ker. hitet, a ker. hivő közönség vallásos közérzületét támadja meg, és sérti. És mig a „Tájékozás" fél év alatt két kiadást ért; F. úr a megtámadott köz hit védelmére irt munkájáról, már előre azt a naiv vallomást teszi, hogy ez, s az ily munkák „vevő s olvasó közönségre nem számithatnak; annál a hitében megtámadtatott ker, közönségnél ?! b i... ó. ból ismert a közönség. És azért mert B. M. általa helytelenített theol. nézeteket mondott ki, a helyett hogy ama kérdéses nézetek igaztalanságának kimutatására szorítkoznék, mit irói fiatalsága mellett is tökéletesen rendén és joggal tehetendett, sárral hajigáltja be magát nem a szerzőt, hanem egész egyéniségében Ballagit. Azok osztályába sorozza, kik az emberi társaság szerencsétlenségei; elitéli, hogy 2—3 lapot nem tud igazán és jól érni. Bemutatja a közönségnek, mint a ki nem valódi tevékeny a tudományban, csak egy szerencsés ostentator, az eszmék mozgalmaiban egy hiu demagóg, ki „oly zajt üt mintha az árt ö vezetné, pedig csak ragadtatik általa." (Mellesleg szólva, e rajzokkal szép bókot mond szerző, az academiának, egész irodalmunknak, s mindazon tudósaink és testületeinknek, kik B. M. irói értelmisége iránt, eddig oly szép elismeréssel vannak.) Mutasson rá példát F. űr, hogy nem a theologiában és tudományban, hanem a profán napi sajtóban igy beszéltek volna egy zúg iróval, mint ön egyik köztiszteletü veterán írónkkal? Ezen az uton, ezekkel az argumentumokkal akarja a „megváltó" föltámadásának igazságát, — a szeretet vallásának hitét, — a tudományban védeni ? Nem uram, elléle piszkos csetepaté a piacra való, s ne fertőztesse vele a tudománynak, az eszméknek küzdterét. (Vége köv.) BELFÖLD. AZ ÁG. HITV. EVANG. EGYETEMES GYŰLÉSE (sept. 23-án.) Az ág. hitv. evang. egyetem sept. 23-án 9 órakor kezdte meg üléseit az ág. hitv. templomban, hol a négy superintendens s kerületi felügyelőkön kivül számosan gyűltek össze, ugy az egyháziak mint világiak sorából, b. Prónay Gábor egyetemes felügyelő és Haubner Máté dunántúli — mint legidősebb superintendens — ikerelnöklete alatt. Rövid buzgólkodás után a főfelügyelő a lefolyt év eseményeit áttekintő beszédében figyelmeztetett az akadályokra, melyek még mindeddig egyházunk fejlődésének útját állják, kiemelte az egyházi élet nevezetesebb mozzanatait, elsorolta az évközben ejtett konsistoriális ítéleteket, értesített a sopronyi s pozsonyi iskolákban tett látogatásáról stb. s a gyűlést megnyitotta. Erre M á d a y KL

á r oly, a tiszán-inneni kerület superintendense, hivatkozván azon kegyeletes szokásra, mely szerint az egyház körül érdemeket gyűjtött férfiak haláláról az egyetem jegyzőkönyvileg emlékezik meg, kéri az egyetemet, hogy jegyzökönyvében nyilatkoztassa ki fájdalmát Szontagh Lajos elhunyta fölött, ki mint az egyház fáradhatlan, buzgó felügyelője és híve, felejthetlen emlékében él hilsorsosainak. Ez indítvány egyhangúlag elfogadtatott.