Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-09-27 / 39. szám

több tudományok, s terjedelmesebben is adattatnak, időközben számra nézve nevekedett tanuló ifjúságunknak elé. E helyt vélem képezdénket megemlitendőnek; felemlítem pedig azt ugy, mint egy uj nagy fontosságú intézeti ágát főiskolánknak, — mint egy uj sarjat, melyet ennek három százados, de azért erőteljes törzsébe, a sokban megváltozott idők, s viszonyok parancsoló szózata rendelt oltani; — s valóban mi sem lehet kivánatosabb, mint hogy ezen még zsenge, de életképes időszerű intézet, mind inkább terjessze, már is megkezdett áldását. — Mert avagy mi birhat ez idők szerint széles e világon nagyobb fontossággal mint az ez intézet rendeltetési céljául kitűzött népnevelés ; sőt merem állítani, hogy magát saját honunknak, s kivált fajunknak jövőjét is leginkább e magas feladatnak hazánkban célszerűen leendő megoldása feltételezi; — nekünk ugyanis vallásos, értelmes, szorgalmas, felvilágosodott népre van szükségünk; — olyanra, melynek becse, s jelentősége felett ne csupán számok, népszámitási eredmények határozzanak, — mely ne buta csoportkint vezettesse egyes tekintélyek által, akaratlanul, gyakran tévutakra is magát; — oly népre, mely midőn már a magaslatokban is döntő tényezőként kezd sok helyt tekintetni, legalább felhasználtatni, — képes legyen fel fogni mind azon fokonkint nyert polgári javak valódi becsét, melyeket tőle senki és soha nem vonhat többé vissza, — mely azonban kiskorúságából is majd teljesen kibontakozva, birjon elég belátással, további, eddigelé idö s körülmények rendezte sorsa felelt, ön erejéből, ön meggyőződése szerint is határozhatni ; magunkat közvetlenül tekintve, végre oly teljes érettségü szilárd népre, mely ugyan testestül lelkestül magyar, de egyszersmind protestáns is legyen, — és kérdem most már, mindezekre törekvő néptanítókat képző intézetünk szerencsés felállítása, nem egyik kitűnő vivmánya-e főiskolánk legújabb időszakának? Hogy gytnnásiumunknak a fentebb mondottak szerinti ujjá alakítása, a mellett hogy tetemes áldozatokba került, több akadémiai tanszékeknek megszüntetését is vonta akkoriban maga után, tudva van mindnyájunk elölt; — most azonban ezek is egymásután visszaállíttatnak, — ugy anynyira, hogy a jogiszakban a kisegítő tanárokon kivül, jelenleg is már 3 rendes, kizárólag jogi tudományokkal foglalkozó tanár müködéndik, — a mi, hogy megtörténhetett, ismét hitfeleink áldozatkészségének, hazafiságának, — sőt némi részben azon nem hitfelekezetünkhöz tartozó honfitársaink adakozásának is köszönhető, kik magok részéről is megnyugvást kerestek benne, hogy tiszta protestáns légkörben is tenyészik egy példánya a honi hagyományos tudományok azon sok oldalról fenyegetett élőfájának, melynek jogbiztositó lombjai alatt századokon keresztül oly otthonosan érzé nemzetünk magát, s melyeket bár ha el is hervaszthat, egy mirigyes időszak nyomasztó heve, de nem perzselhet bár merről s mennyire is szitlatva soha annyira öszve, hogy a majd ismét feltámadó szabadság légtisztító szellőjétől környezve, s ahhoz értő illetékes kezektől ápolva, vissza ne nyerje régi a gúnyos irigységtől oly soká üldözött veröfényét. A mi továbbá a bölcsészeti szakot illeti, abban a szoros értelemben vett bölcsészeten kivel, rendes tanár adja elé az egyetemes és hazai történelmet, és segédtanait, az irodalmat s neveléstant; a három szakban összvesen tiz tanár leend. Ezek mellett szabad még reménylenünk, hogy nemsokára eljutunk oda is, a mi pedig régen már főtörekvése az iskolai igazgatóságnak; hogy az eddiginél nagyobb mérvű tanerő fog a mathematikai és természettudományoknak is szenteltethetni, — mi által főiskolánknak, egyik tagadhatlanul, mindinkább érezhetővé vált hiánya fog pótoltatni. És ime egyebeket mellőzve, a közelebbi múltban ezek valának az iskolai igazgatóság gondoskodásának főbb tárgyai, — és merem igérni, hogy inneniül sem íankadand az soha tisztje teljesítésében, s szeme előtt tartandja folyvást, ama nagy célt, melyet mint a szabadság s polgárisult emberiség közjogát elvben rég elfogada hitfelekezetünk, s mely önkormányzatunk közfogalma szerint is, a tanitás és tanszabadságban áll, s mely ismét az egyetemes tanitás és előadási alakban nyeri valósulását. E magasztos célt azonban csak az erre vonatkozó minden tényezők öszmunkássága által leend elérhetni képes ; — azért is ha komoly szándékunk azt megközelíteni, ne engedjük soha a kegyeletnek minden áldozatra kész tüzét kialudni kebleinkből, — tiszteljük folyvást a protestantismusnak világbefolyásos nagy elvét, hódítsuk magunk részére a közvélemény pártoló kedvezését, — tegyük tanáraink közt életkérdéssé, nagy mérvű szellemi erejök, teljes buzgóságu, — főleg a mentül gyakrabban tartandó egyetemes és szakonkinti tanári értekezletek által elérendő öszmüködését! ébresszük, szilárdítsuk bennök, küzdésök jutalmául, zálogul, előre lekötvén hálánkat iránluk, nagyszerű hivatásuk tiszta s eleven érzetét! — oltsuk ifjaink szíveibe a tudásnak vágyát, — minden jónak, szépnek, s nemesnek érzetét! Csak is ha ezeket cselekesszük leendhet — mondom — lassú de biztos lépésekkel haladnunk emiitett nevelési s oktatási végcélunk felé ! A minthogy egy ilyen biztos haladást elölépésül kívánom én e mai nap eseményeit is tekinteni, s e reményteljes érzettől áthatva üdvözlöm, megjelenéséért hálát mondván, a tisztelt, ünnepélyünket becses jelenlétével szerencséltetett közönséget; — üdvözlöm főiskolánk nevében a beiktatandó tanárurakat is, kik hiszem különben is tudják, menynyi szép reményeket köte, egyházkerületünk kezdettől fogva nevökhöz, képességükhöz, s majdani működésekhez, — ne is késsenek azért, — kérem — a közvárakozás küszöbén átlépve, a köztünk divatozó mód és szokás szerint,, székeiket most itt jelenlétünkben elfoglalni. Az elmondott beszédek után. Tisztelt tanár urak! Midőn önöket uraim! a főtiszt, egyházkerület azon tanszékekre, melyeket épen most elfoglalának, megvá-