Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-09-20 / 38. szám

netelés után más elnök alatt tanügyi bizottmánynyá alakult. Két év alatt ez a második összejövetel! ! Eredménye, a tanügy iránti buzgóság bábeli nyilatkozatainak az lett, hogy most már tudjuk a népnevelés roppant előnyére: hogy tabellák érkeztek a tantárgyak feljegyzésére, — az egyetemes tanügyi bizottmány jegyzökönyve nyomtatásban megjelent, — hogy a népiskolák számára megrendelt mappák és globusok drágák, — hogy tantervet kellene készíteni, a mely alapul szolgálna az egyházmegyei népiskolai oktatásnak, — és hogy majd megint lesz gyűlés, mely elhatározza, mikor legyen gyűlés. — Igy állunk, s ki tagadja hogy mi nem sokat teszünk? Van is mit tenni? Meg van már az egyetemes tanügyi bizottmány szervezete. Tessék megvenni! Meg van, az ugy csinálva, hogy a fölött többé okoskodni sem kell. — Éljünk!! A két gyűlés bevégzödése után tek. segédgondnok úr szívélyes magyar vendégszeretettel vendéglő meg a gyűlés összes tagjait, s többeket, kiket részint tisztelet, részint szeretet hozott körébe. TÁRCA. MISSIOI LEVELEK DR. BALLAGI MÓRHOZ. LVIII. Midőn ac élet és pálya nagyon is mindennapi jelenségei vesznek körül s lelkünk csaknem a kimerülésig elfárad türelem és szenvedésben, az eszme testetlen lételének valósításáért: sokszor van hogy minden egy halvány hideg árnyként tűnik fel előttünk; s kérdést teszünk magunknak: hova hova viszen az ut, melyen elindultál? Miért a kereszt melyet hordozasz? ha leroskadtál alatta, erőd megtöretvén: kisegíti fel roncsolt tagjaidat? ha jobb napjaidban is élted nem volt egyéb folytonos vezeklésnél, midőn lelked tested oda van: ki fog részvéttel fordulni sebeidhez, ki ápolgat kinjaid véghetetlenségében. Menj el fagyasztó gondolat meszsze meszsze; esti szellő, mely a tengerek szelleme gyanánt csókolgatod homlokom: vidd el e terhes bomlatot, hadd legyen csendessége a szív zajgó hulláminak, hadd tartson és ne aludjék ki a szent lelkesülés munkálni csendesen,—de egész odaadással a haza, keiesztyénség s emberiség ügyeiért. Néhány nehéz hetet töltöttem Galacon. Hála Istennek hogy a munkát áldás jutalmazta. Napról-napra volt alkalmam jobban és jobban meggyőződni, mily üdvös s a jelen és jövendőre mily nagy hasznú volt itt egy magyar egyház és iskola alapítása, vallási és nemzetiségi tekintetekből. Egy hónapig voltam ezúttal Galacon. Ezen idő alatt a külső szükségesek beszerzése mellett mindinkább igyekeztem hit- és vérrokonink, jobban a szó legvalódibb értelmében elhagyatott magyarjaink keblében minden lehető hit, vallás s nemzeti érzést felkölteni, hogy igy aztán ők legközelebb a saját maguk ügyét buzgóság és áldozatkészséggel karolják fel. Az iskolát végezve naponkint meglátogattam hol egyik hol másik hívünket, többnyire Barna Mihály fáradhatatlan buzgalmu gondnok atyánkfiával; a hol iskolába járható magyar gyermeket tudtunk, mindenüvé elmentünk, kérve sürgőivé a közönyösebb s az erkölcsiségről kevés fogalommal biró szüléket is hogy gyermekeiket iskolába küldjék, ne hogy tudatlanul nőjének s erkölcsi és nemzeti értelemben elsatnyuljanak akkor: midőn az elveszendő gyermekekért iskola állíttatott. Mert az erkölcsiség e világkereskedelmi városban, a legalsó fokon áll; — nem mondom hogy nincsenek kivételek, de nagyobb részt a szülék és felnövelkedettek az erkölcstelenséget bűnnek nem tartják, a természet és indulat követelő hatalmának tudnak bé mindent; a gyermekek, ezt látják hallják házban és utcán, s mi a következés: az ártatlan lélek érzése még csirájában megmérgeztetik, s tiz éven tűi a legtöbbször már elromolva van fiu és leány, magyar nem magyar, s mielőtt a lélek járni megtanulna, a bűn örvényébe hullt és elveszett talán visszahozhatatlanul. Ilyen erkölcsi állapotú szokású nép között volt szent kötelességünk a vallás és erkölcs benső templomát felállítani, melynek habár csak alapja vettetett még ez ideig még: de az alapon épül fel lassan lassan az Istennek épülete. Ha a pogányok közt nehéz a hittérítés s a léleknek erkölcsi jóhoz s az istenhezi útmutatása, vezérlése: a személyes biztonságon kivül, nem kevésbbé nehéz az Istenről megfeledkezett, azt ismert de elhagyott népnek magában és gyermekeiben a mennyei atyához lelke üdve s az erkölcsiség szentségeihez megtérítése. De e gondolatokat fonja tovább ki ki magának, nekem folytatnom kell tárgyamat. Az iskola öt gyermekkel nyittatott meg. s az utolsó napon már huszonhét volt s még más nap három feljovendöben. A huszonhét közül, kik közt 11, 12 évesek is valának: nem volt egy is ki nem többet de csak az uri imádságot tudta s az Istenről a legegyügyübb fogalommal birt volha. Szívet szaggató elhagyatottság, melyet bármi ajkú és nemzetü keresztyén társaink között látunk, köny és fájó részvét nélkül nem nézhetünk s ha még azok a hitsorsosságon kivül egy hazának kibujdosott és velünk ugyanazon nevet, nemzetiséget, a magyart vallják magokéul: nem kell-e kétszeres erővel megmentésökön igyekeznünk, nemzeti önérzés és nemes büszkeségből is, hogy nemzetiségünk külföldön egy világkereskedelem központján a szégyen pora helyett tisztelet fényével körittessék. Nem hiszem hogy erre egy hazafi is tagadólag válaszolhatna, s a magyar névnek mindenütt hova gondoskodása kiér, erkölcsi erőt és tekintélyt szerezni ne epedne. Ha valaki állítaná : én tagadnám, hogy a magyar nemzetnek saját erejét lehetőleg össze tartva ki felé gravitálni is ne kellene; nem a tűzpont, nem a haza ereje szétszórásának kedvelését teszi ez; de azt, ha tehetjük, idegen helyen s tőlünk nem oly távol, hogy saját véreink hordozzák keblökben a haza szerelmét s remélő vágyódásait s ez által idegenek előtt mint a haza erkölcsiségének öroszlopai mutatkozzanak, s fényt áraszszanak a magyar névre: ezt minden lehető módon elősegitni szent kötelességünk 1 — Egyház és iskola bent, egyház és iskola künn a nem-