Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-09-20 / 38. szám

ze'i érzésnek egyesítő összerokonitó temploma. A vallási erdeken kivül a mi missiónk ezért munkál, a vallás és erkölcs szentségei közé zárja a nyelv és nemzetiség megőrzését, s ez egyik lángja azon tűznek is mely engemet visz, mely nélkül pályám kínjaival megküzdeni nem volnék erős. Folytatom dolgaimat. Mivel minden társulatnak még akkor is ha jó kezek közt az erkölcsiség, vallásosság gyarapítását, növelését tűzte ki célul, bizonyos rendszabály szerint kell vitetnie, kormányoztatnia: Galacon iskolánk számára írtam törvényi és szabályt, melyhez kell magát tartani mind az egyházközségnek. Felolvasván, híveink és a tanitó szíves beleegyezésüket, elfogadásukat nyilvániták s a megtartásra magukat kötelezék. A törvényben van egy pont mely az „árva perzsely" hü és lelkes kezelésére kötelez. A perzsely, melyet magam kezdek meg s mely lepecsételten az iskolában áll: Isten tudja még egykor hova nőheti ki magát. De honnan gyarapodik ez? meg kell mondanom. Minden gyermek ki az iskolába jár, egyszer másszor mikor kap, hoz egy egy krajcárt s a helyett hogy felesleg dologra költené s pazarláshoz szoknék : beteszi azt és pedig örömmel az árvák perzselyébe; otthon kikéri, talán ki is sírja; semmi, hadd nőjön lelkében a gondolat, hogy a szegényekkel jót kell tennünk, s igy lassan lassan e gondolat lesz lelkének alapérzése, s igy leszen a gyermekből a világ annyi rosz példája, gyakori szívtelensége mellett is Istent, embert szerető, jó cselekedetben munkás keresztyén. A gyermek jószívűsége nincs a szülékre is hatás nélkül. Volt már eset reá, hogy a gyermek anyjától egy krajcárt kapván, igy szólt: anyám: én ezt a krajcárt elviszem az árvák perzselyébe, mert azt mondta tiszteletes atyánk, hogy Isten előtt ez kedves dolog, s én ennek nagyon örülök ; e héten már háromszor vittem, hát te viszel-e vasárnap stb. Ily beszélgetés fejlik ki gyermek és szüle közt s tapasztalásból mondhatom, hogy ez még a közönyös szülékre is érzékeny hatással van. Ezen árva perzselyböl időnként főkép ősszel az árva vagy szerfelett szegény gyermekeknek ruhát, csizmát veszünk, hogy hidegben is jöhessenek iskolába; mert sok szegény gyermek télen át ruha hiánya miatt kénytelen hon maradni, s e hiányon a gyermek által gyűjtött szent siklusokból segitve van, s mig igy másoknak jót tettünk, szívünket a keresztyéni jótét nemes öntudatával gazdagítottuk. Galacon ott létem alatt az árvák perzselyébe majdnem egy arany gyűlt, gyermekeim önként hozták s egy hónapi reájok fordított fáradságomnak — mely alatt imádkozni mindegyiket s olvasni lassankint néhányat megtaniték — ez lett a legkedvesebb jutalma. Adja Isten, hogy más egyházaimban is az e célra általam kezdett árvák perzselye ily szépen növekedjék a gyermekek pedig a hit, erkölcs és szeretet cselekedeteinek gyakorlásában ez által is minél inkább erősbödjenek. Az egyház jövendőjére nézve Galacon, mennyit a megalapításkor lehet, mindent igyekeztem megtenni, mind a szíveket, mind az egyház dolgait az áldozatkészség és rendes menet folyamatába hozván. Az egyház pénztárából protocollurnokat vettünk. Egy jegyzökönyvet, melyben az egyház alapulásának történetét megírva hagyám, s melybe az olykori gyűlések határozatai, s az egyházat segélő kegyesek nevei jegyeztettek fel s jegyeztetnek be ezutánra is. Továbbá egy iskolai anyakönyvet, melybe az iskolát illető törvények s a gyermekek nevei jegyeztettek be, s végre egyházi anyakönyvet, melybe a szülöttek, kereszteltettek, házasok s megholtak nevei irattatnak. Az iskolába eddigelé szükségelt asztalokat, székeket Barna Mihály atyánkfia csinálta, egy ládát az egyház számára Kókai atyánkfia vett, s reá erős zárt Fo11 i nu sz szintén különösen buzgólkodó atyánkfia : egy pecsétnyomót az egyház számára Bölim űr készített; — az úri szent vacsorához egy chinai ezüst kelyhet aranyozva, s egy valóságos ezüst tányért szinte aranyozva Gründlerné asszony más vallású de lelkes magyar nő ajándékozott. Az egyház és iskola előleges szükségei tiszta önkéntes jó szívvel gyakorolt lelkesedésből betöltvék. A temetőnek az ev. német testvérektől írásbeli közössé tételét kértem, mely azóta meg adatott, s igy minden eligazítva, csak egy lelkes egyén kellett ki a megkezdett munkát tovább vigye, épitvén Isten országát kicsinyek és nagyok között, élesztgetvén a nemzeti érzés alvó tüzét dicsőségére szent vallásunknak s kínjai próbáitatása közt is imádásig szeretett magyar nemzetünknek. Galacról még némely dolgot a buzgólkodás köréből jövő levelemben, addig is Isten velünk! Kinek eddigi segedelmeért legyen dicsőség örökké ! Galac, julius 7. 1863. ' Celder Márton.. T. szerkesztő úr ! A „Prot. Egyh. és Isk. Lap" legutolsó u. m. 36. számának 1143-ik lapján, hol a győri ev. egyházmegyei gyűlésről tett jelentés folytattatik, a gyámintézeti pénzekről lévén szó, közlő I n s u I a n u s úr csekély személyemet túlzott dicséretek alakjában érzékenyen megbántotta. Nemcsak azon ízetlen kifejezéseit értem, miszerint felölem azt mondja hogy „Lébenynek lelkésze kezével tesz, nyelvével szól, lábával megy, szemével néz" — melyek már magukban hordják a gúnynak és nevetségessé tételnek jeleit, — hanem leginkább azon indítványát értem: „Állíttassák Lébenyben gyámintézeti iskola, tétessék benne NagySándor főnökké. Merem igém* meg lesz hódítva, ha nem is a fél világ, de Magyarország bizonynyal a gyámintézetnek. \ Midőn ezen szavakat a nagy közönség olvasta, nem tudta valóban minő mámorban írhatta közlő ezeket, vagy minő szörnyeteg lehet az a lébenyi lelkész, ki felöl ilyesmi állíttatik, vagy minő gyáva ember lehet az, kit megsértés nélkül az egész ország előtt a gúny és nevetség padára kiállítani lehet. Csudálom hogy tisztelt szerkesztő úr, — ha nyomatás előtt ezen szavakat olvasta, — tapasztalt jó tapintata mellett egyszerre azon gondolatra nem jött, hogy itt szándékos túlzás ós nevetségessé tevés forog a szőnyegen, s