Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-09-20 / 38. szám

István, Szirmay András és János, Sárossy Tamás — azon köztiszteletü nevek, melyekkel e téren idáig találkozunk. József császár idejében a collegium egy cs. director igazgatása alatt állott. Most helybeli felügyelője fancsali Joób Vendelin úr. — Bánó József úr rövid velős beszéddel nyitotta meg pályáját, néhány életbevágó reformot tűzve célul, melyek közüelyeslésre találtak. Említendő ezek közt azon javaslat, hogy az ev. coll. hazai lapjaink valamelyikét közlönyéül választva bővebben tudatná működéseit s mozgalmait mint ez elölt; és ne csupán közvetve de közvetlenül is mozditná elő hazánk szellemi ügyeit — ha az idő engedi. Ez azonban fájdalom, nagyon is szigorú. Sajnálattal kell látnunk, hogy a legjelesb tudományos fők, számtalan köteles elfoglaltatásuk miatt korlátozva vannak saját becses észleleteik, s tapasztalataik leirásábani és anyagi helyzetüknél fogva, mit leírtak, korlátozva vannak azok kiadásában — annyival inkább, mert a legtudományosb vállalatoknál legkevesebbé támaszkodhat a kiadó a közönség részvétére. Haszlinszky Frigyes tanár urnák p. o. mint tudjuk, nagy tömeg kéziratai hevernek kiadatlanul; mostanában jelenik meg tőle ,,Eperjes viránya zuzmói" a m. tud. akad. math. és természeti közi. Il-ik kötetében ; az egész csak 70 lapnyi és mégis „korszakot képez" füvészeti irodalmunkban, mint a m. t. akad. term. oszt. bizottsága mondja. Óhajtandó tehát, hogy H. ur kéziratai mielőbb közzététessenek. ... Az említett ünnepélyek végével megnyittatott az iskolai gyűlés, melyben két jeles tanár választatott! H a b é I y Victor, Miskolcról és L u d m a n Ottó ki már egyizben itt működött, a felgymn. görögnyelv és német irodalom tanáraul. (H.) BELFÖLD. A LELKIPÁSZTORI ÁLLOMÁSOK BETÖLTÉSÉNEK ÜGYE A BUNÁNT. EVANG. REF. EGYHÁZKERÜLETBEN. Pál ugyanazon Krisztust hirdette mindenütt, még is másként szólt Athenében, másként Agrippa király előtt. Igy bár hol, és bármely ügyben is csak a helyi viszonyok figyelembe vevője szólhat sikerrel, — s ugy hiszem, hogy épen ezen igazság kevéssé méltatása szülte azt, miszerint a lelkipásztori állomások betöltésének ügyében annyi szót és tintát pazaroltunk a nélkül, hogy csak egy kevéssé is kielégítő eredményre jutottunk volna az ellentétes nézetek öszhangzatra hozatalában. Ezért akarok én ez ügyben csupán csak a dunánt. egyházkerületre nézve, — ennek viszonyainak figyelembevételével szólani, mert ugy hiszem igy jobban megértjük egymást. A múltból nőtt ki a jelen, s a jelen a jövő kiindulási pontja. Azért ha bármely határozatnál a multat, jelent s jövőt egyaránt számitásba nem vesszük, csak kártyavárat építünk, mit a szél első lendülése elsöpör. Én is tehát mindenek előtt ezen ügy múltjáról s jelenéről szólok s csak ezekből kiindulva adom elő jövőjére tartozó nézetemet. Szólok pedig az ügy eddigi állásáról teljes őszinteséggel, nem hallgatva el sem a jót sem a rosszat; s midőn a viszszaélésekről általánosságban beszélek, reménylem, hogy az egyenkénti tisztes kivételek nem neheztelnek, mert az igaznak szemeit nem sérti a világosság. Ezek előrebocsátása után térjünk tárgyunkhoz. Az önérdek a leghatalmasabb beszéltető, de egyszersmind ez építi Bábelt, hol a nyelvzavar miatt nem értjük meg egymást. Innen van hogy a lelkipásztori állomások betöltéséhez hozzászólt az egyházkerület, a tractus, a gyülekezet, az öreg-, az ifjú-, a rendes , a segédlelkipásztor, a müveit és műveletlen hallgató; többnyire mindenik másként s egymást meg nem értve, mert ez ügybe kevés kivétellel mindenik saját érdekét takarta, s a közügy palástjával fedett önérdeket csak ottan ottan árulá el a roszszul takart láb. Azért én mindenek előtt kiindulásom pontját akarom világosan kijelölni, s ha erre nézve egyetértünk, már egy lépéssel előbbre jutottunk. Minden egyházi cselekvény egyetlen kiindulási pontjául tartom ama szent föladatrai törekvést hogy: a z Isten országa terjesztessék, Krisztus teste építtessék s a szentek egy testbe kötöztessenek. Áll ez különösen a lelkipásztori állomások betöltésénél is, mert az apostol épen e föladat felé való törekvés előmozdítására s vezetésére mondja adottaknak a pásztorokat. Ezen föladat pedig a lelkipásztori állomások betöltésénél egyedül csak akkor van elérve, ha minden gyülekezet olyan lelkipásztort nyer, kitől mind a gyülekezetnek a többi gyülekezetekhez! testületi viszonyaiban, mind a gyülekezet különös sajátos környülállásaiban, az Isten országának s Krisztus testének felekezetünk egyetemének fölfogása szerinti építtetését, serre a leghelyesebb eszközök megválasztását legbiztosabban várhatjuk. Ugy hiszem e tekintetben a legtöbben egyetértenek velem s én egyedül ezen föladathoz mérten óhajtok tárgyamhoz szólai.i, s csak a mennyiben e föladatra vezető eszközök megválasztásában hibázom, az tulajdonittassék nekem tévedésül. Mert immár nem azt teendem kérdéssé, hogy kinek van nagyobb joga a lelkipásztori állomások betöltésénél, hanem azt, hogy kinek eljárása biztosítja legjobban ama föladat felé leendő állhatatos haladást. Mert bár én is legtermésaetesbnek vélem azt, hogy a gyülekezetnek adassék a jog pásztort választhatni: de azért a gyülekezetek testületének kormányától sem merném e jogot egészen megtagadni, miután mint jogot, határozottan indokoltnak egyiket sem látom. Az apostolok eljárásában ugyan is látjuk, hogy József és Mátyás közt a választási a sorsra bízzák, — majd a diakonokat az egész gyülekezettel választatják, — Barnabást Antiochiába a jerusálemi gyülekezet az apostolokkal egyetértve küldi, — Titust Pál rendeli Krétába, s erre bízza hogy városonként seniorokat rendeljen. Ezen eljárá-