Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-08-30 / 35. szám

járt kezdetben megépíteni, hogy javítás nélkül is örök legyen: mig világból valók vagyunk számításaink megcsalnak s az épület, melyet emeltünk eló'bb vagy utóbb önterke alatt is összeomlik, de ha éber figyelemmel ó'rködünk és részéit szükség szerint ujítgatjuk, kiszámithatlan ideig fenmarad. A protestáns egyháznak alapja a folytonos újítás, épitgetés, tisztításra van fektetve, mely munkásságnak az egyetemes szellemi emelkedettség, lelki miveltséggel öszhangzatban kell történni, s ha ez ujitást idó'n túl elmulasztottuk, önként következik, hogy a gyarapodó szellem a régi épületben meg nem fér, s vagy szétrúgja, vagy abból kiemelkedve, a nevelési rendszerét túlnőve, azt mint haszontalanná lett hüvelyt eldobja. E tekintetben én megengedem, hogy e kórjelek a korszellem munkája, és ez azt mutatja, hogy elmaradtunk, s javítanunk ujítgatnunk kell. Ebből azonban még nem következik, hogy ez minden meglevőt leront vagy fenekestől felforgat, mert a korszellem mely nem lehet egyéb, mint Isten világigazgatásának kifolyása, a szellemiekben végkép nem semmisít soha. Sokat lerombol, de nem azért, hogy csupán rontson; sőt inkább, hogy tovább építsen, az isteni magvat a burokból melyet mi adtunk reása mely már csak akadályára van kiemelje, s ha magunk koronkint le nem szedtük azt, a mi már rajta elvénült, reá száradt, ez erőszakosan letépi róla, mint a halá] a megroskadó testet a lélekről. Nem csak a vallási rendszerekkel van pedig ez igy, hanem minden oly rendszerrel, mely időszerinti, és örökigazságot, vagy végetlen szellemet szorít határai közé. Nagyobbszerü, rettenetesebb és dicsőségesebb munkáját nem találjuk a korszellemnek, mint a francia forradalomban; abban látjuk, hogy az elfojtott, korlátok közé szorított szellem, mily óriási szökéssel pattantja szét a keretet, melynek nyomását már ki nem állhatta. Igaz, hogy mint a gátat tört áradat féktelenül pusztit minden irányban ; de midőn lassanként ismét illetékes medrébe tér vissza, látjuk, hogy nyomán dús tenyészet virul föl mindenütt. — A korszellem ront és épít s a hű munkásokat fölveszi maga mellé, de csak ha vele egyirányban haladnak, a mozdulatlanokat vagy a kik gátat akarnak vetni elibe, elsepri útjából. Szerencsés, a ki megérti e szellem szavát, ebben Isten szól az emberhez s kimutatja a tért, melyet elfoglalnia, betöltenie kell. Mindenkinek a legkisebbtől a legnagyobbig van tere e munkásságra, és ha ezt közülünk senki el nem mulasztja, hiszem hogy az említett kórjelek most nem mutatkoznak. Ugy gondolom, helyén lesz egy pillanatot vetni azon munkakörökre, melyekben nekünk lelkészeknek forgolódnunk kell és tisztítgatnunk az Úrnak szőllejét. A mi reformált egyházunkban a lelkészek, nem különösen papok (a symbolicus cselekmények végrehajtói), hanem főként lelkipásztorok, azaz, Krisztus nyájának legeltetoi, pásztorai, — és prédikátorok, azaz, a Krisztus követőinek tanítói. Mint pásztornak kötelessége a lelkésznek őrzeni, oltalmazni a nyájat a balitéletek, erkölcsi romlottság megtámadásai ellen; irtogatni a téveszméket, melyeknek magvai észrevétlenül kelnek a nélkül, hogy ismernénk a kezet, mely azokat elhintette, és tudnánk ki az, a ki azokat ápolgatja. Itt mutathatja ki a lelkész pásztori ügyességét, tanítván azokat, a kiknek erre legnagyobb szükségök van, hogy a kor eszméit helyesen értsék, s miattok kárt ne valljanak. Mert sokkal hasznosabban, sikeresebben taníthat a lelkész magán társalgásban, egyszerű bizalmas beszélgetésben, — a mikor hivatalos külsejét levetkőzve nyájas, — az egyének felfogásához mért szavaival, — könnyebben megközelítheti azoknak szívét és értelmét; figyelembe veheti magán körülményeiket, mint a szószéki általános keszédekkel, melyekben az egyesek körülményei ritkán, sőt némelyeknél soha tekintetbe nem jőnek. Ha a lelkész nem zárja el magát tanulószobájába, mint valamely szentséges képes, kihez feloldott saruk nélkül közelíteni nem lehet, hanem megfelel a névnek, melylyel ref. egyház lelkészeit megtiszteli t. i. valódi lelkipásztora híveinek: akkor minden nehézség nélkül irtogathatja a konkolyt, mely vetései között növekedik. De ekkor ott kell lenni, ott keli élni hallgatói között, ugy ismerni mindegyiknek életmódját, családi körülményeit, hogy abban minden legkisebb változás tudtával történjék. Nem kell pedig azt gondolni, hogy ez által tolakodóvá leszen, mindenesetre ügyesség , finom tapintat szükséges ahoz, hogy a bizalmat megnyerje, de ha meg-