Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-08-23 / 34. szám
kell őket venni. Ennél többet meg B. M. sem állított; sőt B. M. nem általában másoknak (tehát akár egy pár embernek), vclekedését (tehát bármely múlékony nézeteit,véleményeit) becsülte ily nagyra, hanem a hivők egyetemének, az egyháznak, tehát egy erkölcsi eorporationak közmeggyőződése, elvei iránt viseltetik ily pietással. De erről sem állítja hogy az egyedüli zsinórmértéke gondolkodásának, s minden eljárásának, hanem saját meggyőződésében való megnyugvását csak tökéletessé egészíti ki, erősíti, ha az egy okos, erkölcsi vallásos testület köameggyőződése által is támogattatik. Nagyon fonák következtetés az, melylyel szerző állítja, hogy „nekünk az ily elv még a polgári társaságban sem kell" s ez elvvel „a polgári és társadalmi erény is csupán az eszes ügyesség kiszámított cselekvényévé törpülne^' __ s végül felsóhajt. „Ah! ily elvet kövessenek a világ eszes fiai, mi ily elvben politikát láthatunk, de morált keveset! E sorok leírásánál szerző nehezen gondolt reá, hogy ez elv bármily kenetes kimondásával is, egy padra ült azon, — a közvéleményt s a társadalom közmeggyőződését ignorálló hatalmasokkal, kiket mint a keresztyén szabadság kifejlődésének gátlóit, s az egyéni önkény hatalmának, — egy sötétebb kornak visszaidézésére törekvőket „a reactio bajnokainak" szoktunk nevezni. Egészen más dolog a sokaság uszályhordójává, a tömegek hullámzó tetszésének bábjátékává aljasulni; és egészen más a közemberi társadalmat, s pláne annak erkölcsi hatalmait (minők nemzet, állam s főleg az egyház, a vallásos gyülekezet, melynek közszellemében a szentlélek lakozik és nyilvánul,) valóban fölöttünk erkölcsi erővel biró szellemi hatalmakul elismerni, s ez erkölcsi hatalmakkal való öszhangzatban lelki megnyugvást keresni. E két dolgot összetéveszteni sötét és veszélyes fogalomzavar. És azt hiszem szerző életében maga sem követte ez itt hirtelenkedve kiszalasztott elvet. Én épen saját egyéniségemnek s egyéni munkásságomnak a közemberiségen felül emelésében, s a társadalom erkölcsi hatalmainak ignorállásában látok kevés morált, és még politikát is rosszat. Nagyon igazán mondja b. Eötvös J. (és ha jól emlékezem nagy Széchenyink is,) hogy azon társadalomnak, a melyben élünk közszelleme, s e közszellem erkölcsi befolyása alól még senki sem birta magát emancipalni ugy, hogy azon teljesen felül birt volna emelkedni, hanem csakúgy, ha oly mélyre sülyedt, hogy a közerkölcsiségnek a közvéleményben való nyilvánulása is többé nem hat reá. Szerző az életben a meggyőződés embereire utal Neki rosz példák. Hát a világtörténet legnagyobb hősei is, miért nem találnak tökéletes megnyugvást csupán, egyéni meggyőződésükben ? miért nem elégíti ki az őket, bármennyire higyjenek is igazságában, mig csupán egyéni sajátjuk? váljon miért küzdenek irodalom, tanácstermek, vagy a tettek mezején egyéni meggyőződésüknek az emberi társadalomban való közérvényre emelésén? vagyis egyéni meggyöződesüknek a köameggyőződéssel való öszhangzatba hozásán ? s nem nyugosznak, mig ezt, mint céljukat el nem érik. Ez elkövetett fogalomzavarból természetes, hogy azután sok zavaros nézetek folynak. Tovább azt fejtegeti szerző, hogy ha oly nagyra becsüli B. M, az egyház közhitét, hát honnét tudhatja azt meg, hogy mi az egyház köz hite, ha nem a bibliából, s az illető egyház B. M. által értéktelennek tartott confessiójából? Azt csak nem állítja hogy ez vagy amaz theol. iskola tanaiban, vagy tán az ellenkező irányú közleményeket hozó lapjából ? Szerző itt azt fejtegeti, hogy az egyháznak mint testületnek uralkodó közhitét, uralkodó vallásos nézeteit képtelenség másból megismerni, mint confessiojából, s igy állítása ismét felszínes, igaztalan. Ugyan kérem a világtörténet egyes koraiban uralkodó irányok miféle confessiókban lettek kifejezve, s mégis történeti vizsgálódásainkban megtudjuk mondani, hogy ez vagy amaz kornak ez volt uralkodó iránya, ezek s ezek voltak e kor uralkodó eszméi, a kor közmeggyőződése. Hát honnét tudjuk ? Vájjon az egyháztörténetben is, p. u. a protestáns egyház életében a confessiok kelte után honnét tudunk különböző korokat megjelölni, melyek mindegyikének más volt közmeggyőződése, mások voltak uralkodó eszméi, habár mindegyikkor eszméi protestánsok voltak is ? Bizony bármely testületnek, s bármeiy kornak is minden confessiok nélkül meglehet ismerni uralkodó meggyőződését, uralkodó eszméit, sokszor hüvebben, mint hivatalos irataik kifejezik. Avvagy honnét ismerték meg a reformátorok a tridentinum előtt a kath. egyházban korukban uralkodó közhitet, s uralkodó vallásos eszméket?, honnét tudták meg hogy a ker. társadalom egy jelentékeny részének vallásos meggyőződését tolmácsalják, s a kor érett a reformra ? Pedig azzal a hittel léptek föl, hogy vallásos igazságaik a ker. társadalom jó részének meggyőződésével találkozik. Hát ezt miféle confessióból látták ? De tökéletesen igaza volna F. urnák ha azt mondaná, hogy az egyház hivatalosan megállapított hitét, csak az egyház illetékes képviselete által nyilvánított hitvallásból lehet megismerni. Ennek nem kellett volna oly nagy feneket keríteni, egy ily rövid mondatban tisztábban megérthetnék, és ha B. M. másként állította volna, vagy a confessiókat értékteleneknek mondá (én ugyan egyiket sem olvastam a tájékozásban) hát nem mondott volna igazat. (Folyt, köv.) BELFÖLD. RÖVID ISMERTETESE A SZEGEDI ÚJONNAN ALAKULT REFORMÁLT EGYHÁZNAK. Századokon keresztül oly sokat hányatott magyar protestáns egyházunk gyászos múltjára visszagondolva, örömmel telik el keblünk a jelenben, ha látjuk, hogy az utóbbi évtizedek alatt nem csak saját körében nyert sza-68