Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-08-02 / 31. szám
hanem hogy mi az igazság? s ha ezt objectiv hűséggel kimutatta F., már eo ipso megcáfolta B. M. tőle eltérő nézeteit. E mellett lehetne, hol elkerülhetlen B. M. támadásaira úgynevezett oldalvágásokat tenni, de ennek csak igen mellékes ritkaságnak szabad lenni, s legnagyobb érdeme lenne e munkának, ha olvasása közben elfelejtenénk, hogy F. L. irta, hanem csak maga a tárgy igazsága beszélne mintegy lelkűnkhöz. De mit várunk ily módszerben előadni ? Azt, minek védelmére az ellenfél Filót provocálta. — Bármennyire találja is F. a tájékozást érthetetlen homályosnak, még eddig akarhány olvasójával beszéltem, azt értette meg belőle hogy: B. M. a Kr. föltámadasát nem tagadja, csak oly erősen állitja reális föltámadását mint Filó űr. Ebben a két iró megegyez, (szörnyű botránkozással olvastam a Szellőztetés több helyein, hogy B.M. a föltámadást tagadná, ez igaztalan váfogás, erőszakos elferdités). De eltérnek a reális föltámadás fölfogásában. B. M. állitja, hogy a ker. vallás szellemi vallás, benne az egyedül igaz realitás a szellem, Istent is szellemnek, léleknek, s ezért örök realitásnak tudjuk. Ezért szerinte a keresztyén hitben a szellemi föltámadás a reális föltámadás. Ennek ellenében F. L. támaszkodva a biblia közvetlen előadására állitja, hogy a testi föltámadás a reális föltámadás, s Krisztus testileg támadott föl. B. M. állítását az által akarta igazolni, hogy: hermeneuticai, isagogiai és exegeticai vizsgálódások által igyekezett magából a biblia szövegéből kimutatni, miszerint maguk az uj szövetség írói is szellemi föltámadást értettek, — továbbá históriai és magából a ker. vallás mivoltából vett érvekkel törekedett bebizonyítani, hogy a ker. hit lényege nem a testi, hanem a szellemi föltámadás hite, állítván, hogy igaz, hogy hiába való a ti hitetetek, ha a Krisztus föl nem támadott, — de ha az föl nem támadott szellemileg, s igy a ti szellemetekben is föl nem támadott. E gondolatok körül adott B. M. „Tájékozást." És a dolog természeténél fogva is minek kell erre okvetlenül F. úr, tudományos feleletének lenni? önként következik: Henneneuticai, isagogiai és exegeticai tudományos vizsgálódással kell kimutatnia magából a biblia eredeti szövegéből (mint az ellenfél tette), hogy az uj szövetség irói nem szellemi, hanem testi föltámadást értettek, és e testi föltamadás ténylegességét, (nemcsak hogy az nem lehetetlen, hanem hogy ugy is volt) bibliai és históriai argumentumokkal bebizonyítani és magának a keresztyén vallásnak benső mivoltából kimutatni, hogy Istennek célja nem a szellemi, hanem a testi föltámadás volt, s nem a szellemi a reális, hanem a testi föltámadás képezi a ker. hit lényegét. Természetesen a többi mellékkérdéseknél is (authentia, csudák, confessiók) hasonló eljárást kívánunk. Kérdés tette ezt F. úr ? Ettől függ müvének értéke, s e szerint itéli el önmaga a mü magát. (Folyt, köv.) KÖLTÉSZETTAN TANODÁI S MAGÁN HASZNÁLATRA. Irta Szabó Károly ny. r. középtanodai tanár a pápai helv. hitv. főiskolában. Pápán a ref. fő isk. betűivel 1863. Szabó Károly előszavában azon kérdési leszi fel: ,,vájjon a nem költész irhat-e kielégíthető (kielégítő ?) költészettant? s igy fejti meg: „Úgy vélem : igen. Szerintem más a müvet teremteni s más ismét müizléssel és szép iránti fogékonysággal birva, a kész költeményekből kiindulva azok alkotási elveit meghatározni és szabályozni.4 Í — Nagyon igaz, csak hogy a költészettan-irónak nem elég csupán „müizléssel és szép iránti fogékonysággal" bírni, hanem — s ez szintoly lényeges, sőt lényegesebb, mint a két előbbi tulajdon —• a szükséges ismereteket is meg kell szerezni a költészet mindazon nemeiben, fajaiban, melyekről ir. — És Iám szerző azt mondja, hogy „a kész költeményekből kiindulva" adja a költészeti fajok szabályait, holott gyakorlata ezt megcáfolja. Azonban haladjunk rendjén a dolognak s vegyük a müvet elejétől kezdve bonckés alá s lássuk mennyiben vigasztalhatja magát Szabó Károly azon gondolattal, hogy az aestheticai müszabályok ellen nem vétett. Fő igyekezete volt szerzőnek, mint maga mondja, hogy a munka se szerfölött rövid se túlbő ne legyen, és hogy minden példákkal leyyen világosítva, s ezt el is érte, hanem példái megint nem lesznek kifogás nélkül. Kezdetén a munkának a művészetről, az egyes művészetekről, s igy a költészetről beszél, s adja először a költészettan elemeit s végre áttér az alkalmazott aesthetikára vagy sajátképeni költészettanra. Az általános elméleti részre kevés megjegyzendőnk lesz, miután itt minden embernek más-más a véleménye, azt azonban nem mellőzhetjük, hogy szerző szerint „a szép igazán csak a művészeiben jő elő ; a természet csupán a művészet világánál nézve lesz azzá; p. o. ha azt elevenítve személyesen képzeljük. Szép a föld egy szerető anya képében, — szép a forrás mint istennő, — szép a tavasz, mint életelevenség, — az ősz, mint haldokló természet." Ha ez igy áll is, a már fentebb adott meghatározásai a szépnek még sein fogják a természeti szépet magukban foglalni. Azonban már magában a meghatározás ban is van hiány, mert sok dolog költi fel bennünk a szép érzetét a természetben, anélkül, hogy azt megszemélyesítve tekintenök, pl. a zordon, égbenyúló szirtek a fenséges érzetét költik bennem, pedig azokat sem a föld ég felé nyújtott karjainak, sem, Petőfiként, „vén kritikusoknak" nem képzelem stb. Szerettük volna, ha szerző, a helyett hogy háromnégy regénynek, höskölteménynek meséjét is kivonja, bővebben szólt volna a szép fajairól, azoknak elágazásairól stb. — s a művészet nemeit a képző, hangzó s arc és taglejtési művészetekre való felosztás szerint határozta volna meg ; azonban az utolsó osztály egészen el van mellőzve! — Szinte ilyen hiányt látunk ott, hol a költői előadás szépségeiről a tropusok és figurákról szól, amazok közül az irónia, emezek közül több, az apostrophe, a beszéltetés, a
