Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-06-21 / 25. szám

eszünkbe jut az egykor nyilvánosan feldicsért Salzmannféle „Rákkönyvecske," mely az okossággal ellenkező gyermeknövelési példák felhozása által igyekezik nemes irányában hatni. Ennek útmutatása szerint indítványozzuk: templomi közvizsgálat alkalmával, annak végeztével, álljon elö egyetlen és legszigorúbb censorinus tekintélyű föfö vizsgáló. Közönségnek elég szép számmal gyüjtsünk körébe oly jámbor egyszerűséget, melynek szellemi inertiája örömét találja abban, hogy nevében és helyette másvalaki által cselekedtessék minden, kivált ilyesféle jelentéktelen dolog, mint növelés s annak dictátori hatalommal intéző vezetése. Jutalommal, előre kitűzött s bevallott cél nélkül jó lesz egy ajándékba — határzatlanul — kegyesen ajánlott körmöci vagy másnemű darab arany, de a mely épen egyetlen. Vizsgáló megteszi majd, hogy olt helyben a tanitót is, tán másokat is fölkérdi, hogy kit ajánl vagy ajánlanak jutalmazandóul? hanem ezáltal főúri jogain egy hajszálnyi csorbát sem enged ejtetni. Elkezdi annálfogva, vizsgálatzáró beszédében, az e célra szolgáló communes loci idézeteit s először is száll az osztálybeli elsöhez. Ez aztán, mondja, bizonyosan megérdemli a jutalmat, — valamint az utána következő második is; hanem — mindnyájunk fájdalmára — sem ez sem amaz szüléi nem oly helyzetben vannak, hogy reá szorulva lennének a jutalomra. Keres tovább egy harmadikat, tán épen azt, ki ajánlva volt, és szintén igen érdemes a jutalomra; de más baja van t. i. amellett, hogy nagyon szegény árva, ép ezért kegyelmi segélyezésben, ruha- és tankönyvvel ellátásban részesül; tehát reá nézve fölösleges az itten jutalmazás. Kell immár negyedik izben olyannak is találkoznia, ki sem szegény sem fölötte gazdag, söt szerencsére, szintúgy érdemes: ezé lesz a jutalom, utasittatik, hogy még ma ez s ez hivatalnál valóban átveheti. Igy cselekedjünk, ha azt kívánjuk eszközölni, hogy az eszmélő növendékek gyanuságba ejtsék e szent dolgot, mintha illetők előre történt összebeszélése folytán esnék. Kérjük föl egyszersmind a cabbalisticában jártasabbakat, hogy ennek okos értelmét vegyék, melyet mi nem találunk benne. Az utánhimzésből szerzett ilyen indítványért — készen vagyunk reá, — hogy az egykor Athenében virágzott ostracismust óhajtja vissza minden jó lélek a végre, hogy az iskolai jutalomtétellel ily módon elbánásra végítélet napiglan tartandó számüzetési szavazatokat szedjen a tanférfiaktól. Most már felhozható az ellentét. Ez az, melyet gyakorlatban szemlélnünk adatott és jólesik emlékezetével is foglalkoznunk, midőn a bemutatott elmélet (mert távol legyen, hogy valaholott amolyan ferde állapotok létezését nyilvánosan leendő megszégyenítés végett fölfedezni s elárulni kivánnók) helyére ily gyönyörű életpéldát állithatunk. Tehát van a tanintézetnek, a szó nemes értelmében vett szigorlaton és az ünnepélyes közvizsgálaton kivül, egy zárünnepélye. Épen annak megfelelően, hogy az iskolaévet a sz. lélek segélyül hívásával kezdjük, méltó lesz, hála Istentisztelettel berekeszteni. Ez alkalomból a személyesen érdekelt közönség ünnepi diszben jelenik meg, hallgatja a tanintézet gondnokának bevezető s a anoda külső életviszonyait rajzoló előadását. Továbbá igazgató, — az mindegy — tanitó vagy tanár, életképet ad a tanoda belsorsáról. Az is teljesen mindegy, ha ezt követőleg vagy előzőleg — köztudomásra hozatik a kellő időben hirdetett, illetők bírálatán átment pályakérdések sorsa, elősoroltatnak a több rendbeli s mindenféle jutalmakra magukat érdemesített növendékek. Felváltólag iskolai öszhangzatos éneklés, honfidalok, kitűnőbb szavalók előadásai teszik kellemesen gyönyörködtetővé a mintegy pár óra tartamú ünnepélyt, és teszik az egész életre kiható magasztos érzelmek által megszenteltté az itt kiosztott díjakat, százszorosan fokozva azok értékél — az ily ügyességgel berendezett alkalmas körülmények. Tanodai külső és belső elöljáróinak örvendező részvéttel jelenlétében, iránta még talán csak most figyelemre ébredő szép közönség szemei előtt, pályatársaitól azért nem irigyeltetve, mert közönségesen méltónak tartatik : igy jutalmazzuk, a mennyiben lehető, már az elemi iskolást, annál inkább a középtanodai s még felsőbb tanulót, mindent a szellemi és kivált erkölcsileg építésnek szempontjából intézve. Nem ugy, mint néhol szokás, t. i. az olvasást kezdő, vagy már épen zsoltárolvasó növendékek között százanként osztogatni szét az olcsó biblia-példányokat, — s még dicsőséget keresni abban, hogy minél többet. Hajlandók vagyunk ily esetben nem hinni azt, hogy a tanitó előleges tudta vagy jóváhagyása kikérdeztetett, — annyival inkább, hogy az ö egyedül illetékes ügykezelése igénybevétett volna. — Arról pe-r dig teljes bocsánatot kérünk, hogy részletesen kiirott tervezettel a szerintünk legjobb móddal kezelésre nézve nem szolgálunk. Több jeles okunk van reá, u. m. legszabadabb jó tetszésére és ügyszeretetére bíznunk minden tanintézet vezetők- és kegyelöknek a föltalálást, — és pedig több tekintetben, jelesül — föltalálását a beszerzésnek szintúgy, mint az okszerű gazdálkodással kiosztásnak, végre főként az, hogy csak egyszerű figyelmeztetés volt célunk most alkalmilag, hogy a hol netán még csak jámbor óhajtás az efféle, ottan meleg érdekeltséget gerjesszünk az ilynemű intézkedés létrehozására. Békés, május végén 1863. Tanügy barátok* KÖNYVISMERTETÉS. Keresztény (igy) Magvető. Szerkesztik és kiadják Kriza János és Nagy Lajos I. k. Kolozsvár 11 1861. II. k. u. o. 1863. (a Szent-Ábrahámi püspök és János Zsigmond fejedelem arcképeikkel.) Kriza János Erdélyben az unitáriusok püspöke, Nagy Lajos tanár és lelkész ugyan e hitfelekezetnél. Kriza neve és munkássága az irodalomban, a Királyhágón inneni magyar földön is bizlos garantiának fog tekintetni, mind közös vállalatuk jelessége, mind az itt talán még kevéssé ismert szerkesztőtársa irányában. Mert e férfiút Erdély