Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-01-18 / 3. szám

lelkész, Servet elitéltetése ellen tiltakoztak, s mi­dőn Bolsec, ki az általános üdvtanhoz — univer­salis gratia — ragaszkodásáért Genevából szám­űzetett, ez ellen sokan felszólaltak, sőt börtönébe kisértetésekor, a városháza előtt álló asszonyok azon igazságtalan Ítélet ellen hangosan kiabál­tak. Sajnálni kell, hogy a genevai kormány a közvélemény ez elég érthetőleg szóló nyilatkoza­tait figyelmére nem méltatta. De fájdalom a val­lásos mint politikai üldözés és fanatismusnak szá­mos példái szennyezik másutt is az emberiség év­könyveinek lapjait! *) Calvin fenebbi, ugyhiszem indokolt apoló­giája mellett is, nem lehet azon ügyben az ismert engesztelhetetlen theologiai gyűlölség sugallatá­nak engedő, s a Jézus parancsával ellenkező tü­relmetlen, sőt szeretetlen eljárását tagadni, nem lehet elhallgatni, hogy Calvin ez üldöző szelle­mének többen estek áldozatul, a szentháromságot, vagy praedestinatiót illető s Calvin állításaival ellenkező véleményökért, sőt vele kisebb tár­*) Legyen szabad ez alkalommal Párisban történt ha­sonló véreseményeket, mint gyászos reminiscentiákat, úti naplómból ide igtatni. Midőn az emiitett főváros­ban a Tnilleriák kertjének háta megett a hires „Con­corde téren" szorongatott kebellel szét néztem, s a fran­cia forradalmi rémuralkodás idejében, ama helyen, hol ma a luxori obeliszk áll, a nyaktiló bárdja alatt elvérzett közel 3000 áldozatja a politikai fanatismusnak eszembe jutott és Robespierre véres árnyéka, ugy szólva, előt­tem elvonult, midőn onnan a Louvre-térre mentem, s ott a Rivoli-utca szegletét képző 114. sz. ház elölt megál­lottam, melyben ma a nagy admirál Coligny nevét fentartó kávéház van — Café Coligny—ki 1572-ben a szent bertalani vérnász éjjen abban meggyilkoltatott, mely akkor 1' hotel Ponthieu nevet viselt, — majd a Louvre palotának a Szajnára néző oldalán azon erkélyt megpillantottam, honnan IX. Károly király a mondott éjszakán a mészárlás elöl haladó hugonottákra lőtt,se gyászzarándoklást végeztem a Saint-Germain l'Au­xerrois templomnál, melynek balról esö kisebb tornyá­ból hangzott akkor az öldöklésre adott jel, — midőn a büszke Párisban, a hiu nemzetnek Lajos-Napoleon ál­tal lehet újra épitett, de egyszersmind nagy katonai laktanyává átalakított, oly érdekes mint dicső főváro­sában a politikai és vallásos vakbuzgóság s párt-düh által elkövetett szörnyű vérengzésekre gondoltam, — eszembe jutott Chateaubriand mondása, ki a restauratio idejében a guillotine helyére tervezett szökőkút felál­lítása ellen azon érvet használta • hogy nincs a föld kerekségén annyi víz, mely az ott kiontott ember­vért elmoshatná! gyakban is ellenkezésükért kisebb, nagyobb bün­tetést, kínzást, sőt halált is szenvedtek, vagy szám­űzöttek, — Barni úr fenemiitett könyvében (150 —152 1.) ezen áldozatok névsorát közli, — saj­nálva kell azt is elismerni, miszerint Calvin már 2546-ban Farel paptársához irt, s Barni úrtól idé­zett levelében világosan kimondta, hogy nem tű­rendi, mennyiben tőle függne, a netalán Gene­vába menő Servetnak onnan élve távozását; ál­talában nem lehet elhallgatni, mily kiáltó követ­kezetlenség volt a lelkiismeret szabadságáért küzdő reformátornak a jog és szabadság üldözé­sét helyeselni, s abban még részt is venni. De azon műveletlen században folyvást dult a babo­nás vagy vakhit, melyről oly igazán mondja Lucretius: Tantum relligio potuit svadere maloruml azért nem lehet csudálkozni, ha a sötét szellem befolyása alól oly világos fő, mint Calvin sem vonhatta ki magát egészen, s bibliai kitételt hasz­nálva : az ó embert még le nem vetkezliette, s az uj embert fel. nem öltözhette. Az eretnekséget kárhoztató tan elfogadásában Calvin nem egye­dül állott, e szűkkeblű, gyarló felfogásban több kitűnő kortársai osztoztak ; Beza Theodor a lelki­ismeret szabadságát „ördögi hitágazatnak" ne­vezte — libertás conscientiae dogma diabolicum; valamint Farel azon valóban naiv nézetet vállá, hogy mivel a pápa a hívőket az eretnekség bű­néért elitéli, képtelenség volna ebbőí azt követ­keztetni, mintha az eretnekeket nem kellene ha­lállal büntetni. Ismétlem: nem akarom Calvint, mennyiben nem érdemli, menteni: hibás, elfogult vélemény­nek, téveszmének hódolásával, ugy szólva, az ak­kor uralkodó korszellem bűntérsává vált, de azért nem kell őtet bűnösebbé tenni, mint a milyen volt, s az erkölcsi felelősségnek ugy is rá há­romló terhét azzal súlyosbitni, hogyServet mág­lyára küldését egészen neki rójjuk fel. Meggyő­ződése és sürgetése, hogy az eretnekséget bün­tetni kell, méltán roszalandó, de azért a gyilkos­sággal nem egyértelmű tény. Van ezeken kivül egy a reformatio század­jából meríthető, s ugy mondható enyhítő körül­mény, mi Calvin eljárásának megértésére, vala­lamint kimagyarázására szolgál, s e részben el nem vitázható fontossággal bír.

Next

/
Oldalképek
Tartalom