Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-06-07 / 23. szám

Most már feleletében megfejti a jutalom-kérdést; lássuk, mikép ? Azt mondja: „a generális synodus elnöke generális notáriusi- és az esperes urak csak tractualis notáriusi választáson mentek keresztül; e szerint a megnevezett hivalalnokok azon hivatalos állásra, melyet most birnak, csak succedáltak, de nem választattak, s pedig az esperesek teszik a seniornm collegiumot." íme a Cs. úr okoskodása! Noha nyilván kimondja, mégsem veszi észre, hogy a közzsinatot tevő minden papi hivatalnok választáson ment keresztül, azonban most is azt hiszi, hogy teljes igaza volt, mikor azt erősítette, hogy ezek a t. t. egyének „olyan egyházi hivatalnokok, kiket nemcsak a gyülekezetek, de még a papság sem választótt." Választották biz azt édes Cs. úr, és a successioban az egyik anomalia épen az, hogy egy actussal két választás megy véghez, hogy a jegyzőben a leendő esperest is megválasztják. Ugy de Cs. úr ez állítását avval a mentalis reservatióval tette, hogy sem a püspök püspökké, sem az esperesek esperesekké, nem voltak egyenesen választva, hanem csak per suecessionem; de még igy sem állhatnak meg idézett nagy szavai, mert egyházi hivatalnokokká voltak választva ; valamint az sem igaz, a mivel mentségét támogatni törekszik, hogy „csak az esperesek teszik a seniorum collegiumot/1

,

teszik biz ezek egy részét, azaz felét, a másik felét pedig a köz főjegyző és az egyházmegyei jegyzők, a mint ezt zsinati jegyzökönyveink elvilázhatlanul bizonyítják. Itt is vesztett pere van hát Cs. úrnak, mert tőlem protestáns embertől nem követelheti, hogy aféle jezsuitái elveknek hódoljak; nem fogadhatom el azokat a mentális reservatiókat, melyeket vakmerően odavetett állításai elsimítására fel akar használni. Nagyon hirtelen talált hát intézkedni arról, a mi nem az öné; nem Cs. úr, azt a díszes jutalmat nem lehet kiérdemelni egy kis facsaros dialecticával. A mi könyveim köttetésére vonatkozó tanácsát illeti, erre csak azt jegyzem meg: nem szoktam beköttetni mindenféle könyvet, különben is, görbét egyenessel nem szeretek párosítani. A mi a garasos intézetet illeti, erre felhívott Cs. úr gúnyolódó sopánkodosával, s meg kellett mondanom, mi volt az egyik főoka ez intézvény megszakadásának, s ha Cs. úr kissé hidegebb vérrel olvassa át cikkemet, nem futja át a tisztán kinyomtatott következő szavakat: „Értsen meg Cs. úr, egyik főokát mondom, mert valamennyit elésorolni nincs időm." Cs. úr más okot hoz fel s azt képzeli, hogy evvel megcáfolt. E csak olyanszerü okoskodás, mint ha valaki azt állítaná: a növényi élet e g y i k fő tényezője a világosság, s erre a másik felpattanna, hévvel azt kiáltaná : nem igaz, mert a növény-életnek a meleg a fötényezöje. Édes Cs. úr, sok oka van minden halálnak, de ezek között egyik mégis főbb. Hogy a garasos intézet halálának egyik főoka a volt, hogy a lelkészek — kiknek buzgalmától függött ez önkéntes adomány felszedése — látva a begyült összeg célszerűtlen kezelését, irányában meghűltek, azt újból nemcsak állítom, hanem be is bizonyítom. Cs. úr azt kérdi: „mire való a garasos intézet megszakadásában egy embert gyanusitni ?" Felelet: az igazság nem gyanúsítás. Mentségül Cs. úr azt mondja : ha az egyházi főtanács az épen akkor nagy költséggel megujjitott typographiának és az akkor merőben új lithographiának is egyszersmind munkát akart adni: ezzel is a statusnak szükséges intézetét s általa az iskolai mivelödést kívánta előmozditni." Szép szavak Cs. úr, csakhogy nem igazak: az egyházi főtanács egy tekintélyes egyén indítványára meghatározta, nem azt, hogy a kolozsvári főtanoda könyv és könyomdáját segitse, hanem azt, hogy a népiskolák számára a garasos intézet jövedelméből hazánknak egy célszerű és olcsó földabroszát készíttesse, a kivitelt nevezett egyén vállalta magára — tehát a felelősséget is. Ha ez az egyén jónak látta az emiitett könyv- és kőnyomdának csinálni hasznot vele, a nyomda hálája ezt az egyént illeti s nem az egyházi főtanácsot; valamint ha az ezer forintba került földrajz és földabrosz nem egyéb paupertatis testimoniumnál, ez is az emlitelt egyéné, — Mekkora resensust költött fel országszerte ez a 30 kros földabrosz, bizonyítja az a tény, hogy ezután a hírhedt kiadás után nem gyűltek többé ezerekre menő rendelkezni való pénzek. Holott ha a Cs. úr emiitette ok lett volna ez intézet elhanyatlásának egyedüli oka, meg sem indulhatott volna az egész. — Ez az igazság Cs. úr, nem tudom, miért szerelné ön gyanúsításnak keresztelni. — Ki mit magára vállal, felelős is arról. Helyesen tevé Cs. úr, hogy Pál apostol irataiból kikereste s összeállította a püspöki erényekre és kötelességekre vonatkozókat; jó lesz ezt szép nagy belükkel kimetszeni, az ön kedvelte „lithographiában1,

4

regal papírra kinyomatni, arany keretbe üveg alá tenni s Íróasztala felébe függeszteni, hogy hozzá mérje mindazokat a születendő tudós munkáit, melyeket anyaszentegyházunk érdekében szándokszik dolgozni; ez aztán azt a szolgálatot teendi önnek, a mit Moliérenek tett vén gazdasszonya, ki előtt fel szokta volt olvasni müveit. Ekkor aztán nem követend el olyan ferdítéseket, melyekből semmi nemű dialecticával ki nem mosdódhalik, hanem mindenki azt mondja : Mosdik, mosdik a varjú, De még sem lehet hattyú. Megjegyzem még, hogy magamat mindig elégnek hiszem arra, hogy a Cs. úr ferdítéseit leleplezzem; magam lábán járok, magam eszével gondolkozom, egy pár élcért nem fordulok pipás pajtásaimhoz, s ha szintén külvárosban írnék és élnék, ott tisztább a lég, jobban lehet látni, mint az Urbs kábitó fénye és köde behatása alatt: az igazságot kendőzetlen szeretem. Cs. úr figyelmeztet a némethoni vallásos mozgalmakra, rég figyelemmel kisérem én azokat, épen azért látom, hogy nem az ott a baj, a mit Cs. úr képzel; hanem az hogy a Cultus- és Unterricht-ministerium, vagy ennek helyettesei és mindennemű Rathjai mindenek mindenekben; itt óhajtják az emancipatiot, nem nálunk, a hol hála Istennek, nincs behozva az az egyházi szervezet, melyet Cs. úr