Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-06-07 / 23. szám

tói, felnyitom a kolozsvári tanárok latin-magyar szótárát s ebben a 124-ik lapon a ,,Calendaeu

szó alatt ezt olvasom : „Solvere ad Calendas graecas = soha napján, világ végén (mert a görögök nem ismerték ez elnevezést." Vagy tán ennek nincs hitele Cs. úr előtt, lássuk hát, mit mond az öreg Scheller? „Ad calendas graecas, statt nunquam, sagte Augustus oft, .Suet., weil die Griechen keine Calendas habén." Mit mond már mindezekhez Cs. űr ? Jogoson állítottam e azt, hogy Ön erdélyi ref. anyaszentegyházunk kormányzó két testületének a fokozatos képviselet életbeléptetésére vonatkozó határozatát — csakhogy megtámadhassa — elferdítette; és elferdítette, hogy e két testülelet gyanúsíthassa. Vagy tán itt is az önnél annyira szokásos reservatio mentalissal él ? Lássa édes Cs. úr, ha ön mint egyenes ember lépik vala fel, én is a dologhoz szólok vala, de igy cikkecskémmel az elferdített nézőpont kiigazítása körül kelle foglalkoznom, azért hát miután kimutattam a Cs. úr ravasz ferdítését — a mit csak tagadni lehet mint Cs. úr tevé, de menteni nem — néhány históriai adatot hoztam fel annak bizonyságára, hogy az erdélyi ref. anyaszentegyház újból szervezését megkísértette a) maga az egyházi főtanács b) a közzsínat és c) az ostromállapot alatt, bizalmi férfiak által, a magas kormány. E históriai adatokkal kézzel foghatólag akartam megbizonyitni Cs. úrnak, hogy az újból szervezés eszméje mi nálunk teljességgel nem új, hanem olyas valami, a mihez már több izben neki fogtak és a minek elébb hátrább létesülnie kell. Azonban Cs. úr, ezekre az adatokra feljajdul, bennök „gyanúsító vitzeket, tisztább és homályosabb criminaliókat, szennyes gyanúsításokat" Iát. Azt mondja; majd ki igazítja ő. Lássuk mikép teszi? Az egyházi főtanácstól megkísértett ujjá szervezésben megigazít egy tollhibát, miszerint 1833 helyett 1834-et írtam volt. Köszönet érette Cs. úrnak, én minden igaz útbaigazítást hálás szívvel fogadok ; de változtat-e ez a dolog valóságán ? Cs. úr részletesebben ad ja elé azt, a mit én rövidbe foglaltam. Olvassa el a két leírást akárki s mutasson ki ellentmondást a kettő közölt, ha lehet, kivéve a Cs. úr értetlenségét és túláradozó epéjét. Az 1848-beli egyházi vegyes ülésre nem emlékszik Cs. úr, tán nem volt ott; de én ott voltam, s tudom az ezt megelőzött és itt lefolyt concertatiókat, vitatkozásokat, melyeknek nagyon természetesen nem lehetett nyomuk a Cs. úr idézte jegyzőkönyvi határozatban ; többet mondok : ma is ki tudnám mutatni a helyet, melyen a ravasz Cortesvezér ült lesütött szemekkel. A n.-szebeni titokteljes gyűlésről nagyszerű felvilágosításokat ígér Cs. úr; halljuk! halijuk!! Azt mondja: ott volt az akkori püspök is, aláirta az operatumot és elfogadta az 1000 frt évi fizetés-pótlékot, a conferentia „foglalkozásának egyéb következése nem is lett." Hisz ezt kedves drága Cs. úr tudtuk mi is. A testben és lélekben összeroncsolt fő lelkipásztornak az aláírást, a forradalomtól mindenéből kifosztotlnak a fizetés-pótlék elfogadását rosz neven senki sem vette; de azért mihelyt tehette, gondoskodott arról anyaszentegyházunk, hogy fő lelkipásztora ne szoruljon fizetéspótlásra; 1854-ben a zilahi közzsinaton az egész anyaszentegyház megrótta magát és a püspök fizetése pótlására évenkint 1000 frtot, szállása bérében pedig 200 frtot határozott s ezt repartiálta is az egyházak között. A Cs. úr nagyszerű revelatiója semmi ujat sem hoz hát, pedig — ha már csakugyan avatottja e titkoknak — azt szerettük volna hallani: mi volt az a valami, a miből semmi sem lett? Ebből aztán következtethettünk volna a bizalmi férfiaknak anyaszentegyházunk autonomiája iránt buzgó szerelmökre; igy azonban, ha Cs. úrnak mégegyszer olyan roszul esik is, újból — minden pirulás nélkül — erősítem, hogy anyaszentegyházunk jelenlegi bár fogyatkozásos szervezetét végetlenül inkább szeretem, mint akármiféle provisoriumot és octroy-t. Én ennél többet nem mondottam, „status árulásról" csak Cs. úr álmodozik; valamint álmodik akkor is, mikor bebizonyitottnak lenni állítja, hogy én a tényeket ferdítve adtam elé. Hisz még azt sem állítottam, hogy Cs. úr is ott volt, ezt csak akkor mondhatnám meg, mikor kidugná a fejét a három Csillag megöl. Cs. úr fennyen erősíti magáról, hogy igaz tisztelője anyaszentegyházunk kormányzó két testületének; a fokozatos képviseletnek címezett cikke legalább nem azt bizonyítja; mert ha igaz tisztelője lett volna a nevezett két testületnek, határozataik értelmét bizonyára nem kisértette volna meg elferdíteni. Most csak ennyit, ha valódi nevét megtudnám, tán még több adattal is szolgálhatnék. Cs. úr nem akarja érteni, hogy az egyház újjászervezése kiviteli módjára tett indítványa forradalmi térié vezetné az anyaszentegyházat, holott elég érthetölég kifejtettem; a ki valamit nem akar megérteni, azt csak a Szentlélek világosithatja fel; erőtlen ember létemre ily munkához nem foghatok. Feljebb azt mondtam volt: Cs. úr nagyon megszokta a reservatio mentalis-t, íme most bebizonyítom. Többször említett cikkében az egyház igazgatásának depravatioját*) ecsetelve azt mondja : ,,ezen körülmények következése lett lassankint azon szomoritó állás: miszerint a g. synodus tagjai csupán egyházi (ime Cs. úr kiigazítom a nyomdahibát) hivatalnokok voltak, — kiket nemcsak a gyülekezetek, de még a papság sem választott." Erre felhívtam Cs. urat: nevezzen nekem a közzsinatot tevő papi hivatalnokságból egyetlen egyet, a kit nem a papság választott volna és én jutalomul adom „A successio és képviselet" cimü értekezést. — Közbe legyen mondva, ezt a munkát jutalomul nem azért tűztem ki, mintha én becsülném nagyra, hanem mivel Cs. úr látszik nagyrabecsülni annyira, hogy veszi magának azt a fáradságot, hogy értekezése közben megállapodva annoncirozza; én evvel is kedvébe akartam járni Cs. úrnak. *) E szónál Cs. úr elkiáltja magát „ismét ferdítés!" ö ezt a szót nem mondta; ugyan kicsoda állította ezt? avvagy idézetképen hoztam-e fel ? Nem. Cs. úr nem mondta ezt a szót, hanem én mondtam, s mondom.