Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-05-31 / 22. szám

egy két tárgyat fel ne említsünk, reménylvén, hogy a tanügyek intézésére hivatott testületek azokat figyelem nélkül hagyni nem fogják, annyival inkább mert azok a superinteridentia által felállított elvekkel lényegileg megegyeznek. Conditio sine qua non-nak vévén fel, azt, hogy egy -tanári állást hivatalos önállóság, egy tanári testület bizonyos joghatóság illet meg, mit a sup. tanszervezet ki is jelölt, kívánatos dolog, hogy valamint a tanári testület a maga joghatóságának körét tűi ne lépje, ugy azt kívülről is akár egyesek akár testületek szorítani ne szándékozzanak. Kapcsolatban áll ezzel az, hogy miután magasb tanintézeteink (lyceum, praeparandia, jog és theologiai intézetek) a sup. közgyűlésre egy-egy képviselőt küldenek, világosan is kimondassák az, mi tudtunkkal a sup. tanügyi határozatokban nincs kimondva, hogy azon képviselőt az összes tanárokból s ugyanannyi világiakból álló iskolai szék válaszsza; mert úgy vagyunk meggyőződve hogy magasb tanintézeteinknek főként tudományi erejüknél fogva van joguk a képviseltetésre, méltányos és természetes dolog tehát hogy a tudományok kezelői a tanárok, együttesen az alapító testület iskola széki tagjaival, szinte részt vegyenek a képviselő választásában. Ily jogélvezet szellemi megnyugtatás. Szinte ily megnyugtató fog lenni a tanárra nézve továbbá az, ha az ünnepi és más alkalmi szünnapok a főt. superintendentia által űgy szabályoztatnak, hogy a süperintendentialis összes tudományos intézetekben azok egytartamuak legyenek. Mert jelenleg vannak intézetek, melyeknek tanárai oly egyenes vagy mellékes interpellatiókat tapasztalnak, miért van ennyi meg ennyi ünnepi vacatio. Holott az épen nem önkényes eljárás. Hanem valamint ususon ' alapszik, ugy — ha avval nern akarjuk is indokolni, hogy recreatio végett szükséges — a legatiók tekintetéből országszerte mégis megkívántatik. Igaz hogy vannak kik * csak a 4 alsóbb gymn. osztályokra nézve kívánnák az ünnepi szokásos szünnapok megrövidítését, de íudniok kell, hogy azoknak növendékei is részt vesznek, mint segédek a legatiókban. Vegyük pl. csak az x.-i lyceumot, vágy az y.-i főiskolát; ünnepenkint elbocsát bizonyos számú legátusokat, kik mellé ugyanannyi sublegatusok szoktak csatlakozni ; a mely intézetből mind a felsőbb, mind az alsóbb osztályok növendékei közül oly sokan útra kelnek, ott többé előadást tartani akarni is céltévesztő lenne, mert a legatiókba menők tanulmányaikban elmaradnának ; a többiek pedig csak sulyloltatás gyanánt fognák tekinteni a leckékre járást, mindenesetre pedig sok rendetlenség keletkeznék belőle. Ide járul az, hogy bármely tanintézetből is. vidéki tanulók szüleik kívánságára Iegtöbbnyire haza mennek ünnepelni. Tegyük fel már az 5-ik osztálytól kezdve a felsőbb osztálybeli tanulónak hosszabb ünnepi szünidő adassék, •mint az alsóbb osztálybelinek; egy apának két fia van, kik közül az egyik felsőbb, másik alsóbb osztályba jár, beküldi érettök kocsiját, a nagyobbik haza menjen, a kisebbik maradjon? Vagy ugyanazon vidékre egy alkalmon felsőbb s alsóbb osztályokból többen szándékoznak vagy kénytelenek menni, mi történik akkor? bizonyosan csak rendetlenség, és főként a tanárra nézve baj és alkalmatlanság, — úgy hogy ha valaki, csak ö kívánhatja valóban lelki megnyugtatása végett azt, hogy az ünnepi s más alkalmi szünidők és pedig hogy egyik tanintézetnek is ebben előnye vagy hátránya a másikhoz képest ne legyen mindenhol egyformán rendeztessenek. De — a mit talán legelőbb kellett vala mondanunk — megnyuglatni kell a tanári pálya embereit anyagi tekintetben is. Bizony a tanárság nem sine cura hivatal. Nevelni tanítani nem könnyű feladat. A közlanitás már magában is eléggé igénybe veszi a tanárnak idejét és erejét. Pedig az ő hivatása még ezen túl is terjed ; neki magának is tanulmányoznia kell, hogy a tudományok roppant mérvű fejlődését kisérhesse; kutatnia s körül tekintenie, hogy vagy valami ujat fedezhessen fel, vagy a létező legjobbakat kiválaszthassa, rendezze és tanítványaival közölje. A tanárnak ily szellemi elfoglaltatása mellett anyagi helyzetét biztosító vállalatokra ideje nern lévén, egyedüli anyagi biztositéka évi fizetésében (700 — 800 frt) áll. Más egyházi hivatalnoknak, lelkésznek vagy néptanítónak, kinek lakása, termékekben több rendbeli deputatúma, szántóföldje rétje stb. van, kevesebb kész pénz fizetés is szép segítség (jóllehet ők is az anyagi mostoha helyzet nehézségeivel küzködnek s sokan közülök a család fentartás gondjai alatt csaknem összeroskadnak) • de egy tanárnak évenkint 700 — 800 frttal vidéki drága városon is, állásához képest illendően eltartani magát s családját; kész pénzen szerezni meg mindent: lakhelyet élelmet, tüzelőt, szolgálatot, ruházatot, s pium desideriumként, ha nem is élvezetet, legalább a szükséges tudományos eszközöket, hogy sokat ne mondjunk, legalább is cifra nyomorúság. Kezünk között van egy erre vonatkozó költségjegyzék, mely szerint egy nem épen nagy családos tanár évi kiadása csak nem két annyira megy, mint fizetése, a mit még is csak azért nem mutatunk be, mert a részletes kiadások hihetetlen csekélyre vannak feltéve, s mert úgy hisszük, hogy az bizonyítéknak felesleges is. Mondhatják némelyek, hogy vagy magán tanítás, vagy irodalmi munkásság által némileg nyitva áll az út és mód a tanár előtt, segiteni önmagán ? de amarra vidéken keresve sincs alkalom, emez bármely igyekezet mellett sem képes kellő segítséget nyújtani, mert az irodalmi áruknak ina alig van kelendősége. Mi marad tehát más hátra, mint az, hogy a tanár vagy nélkülözve nyomorogjon, vagy — mivel enni kérnek és enni kell — nem ritkán lealacsonyító eladósodást vonjon nyakára. De nem akarjuk tovább folytatni ez őszinte expectoratiókat, célunk felhívni a ft superintendentia és a tanintézeteket fentartó testületek becses figyelmét, hogy a tanári állás anyagi helyzetének a kor szükségeihez mért javítására és — mit a ft. superintendentia elvben már ki is mondott — évi díjazásának emelésére bölcs belátásuk szerint hathatósan működjenek. Hát még jövőre nézve mivel nyugtassa mivel kecsegtesse magát a tanár? az esetben ha vagy maga munkaképtelenné lesz, vagy családját özvegy s árva állapotra hagyja hátra? A jövő Isten kezében van, ezt mi nagyon jól tud-