Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-04-12 / 15. szám

ban ön megyéjétől, tartományától, távol van, valóban bonyolult. De kötelezve érezzük magunkat ez ügyet egy más oldalról önnek felmutatni. Ön jelesen (Pentateuchusa II. Rész 23 1.) a mi felfogásunk szerint azt mondja, hogy nem hiszi azt, a melyről e mostani hivatalába lépése mulhatlan feltéteként önként hitvallást tön. A mi felfogásunk szerint továbbá azt mondja ön, hogy azon meggyőződésben volt és van mindekkorig, hogy a papszentelésmintát ön nem használhatá, minthogy „ebben kénytelen lett volna ön másoktól követelni, hogy az ó s űj szövetség összes kanonikus iratiban őszintén higyjenek, a mi pedig az ön előtt levő okok s bizonyítékoknál fogva lehetetlen" (1 Rész 12 1.) Kimondja ön továbbá, hogy mindazok, kik ön felfogásával egyetértenek, a keresztségi mintát és következőleg (miként következtetnünk kell) a Prayer Book szerint egyéb hivatalos végezni valóit is nem használhatják, hanem ha mindazon helyek kihagyatnak, melyek a mózesi történeteket valódiaknak feltételezik, (II. R. 22. 1.) Nem kerülheté ki bizonnyal ön figyelmét, hogy azon ellenmondás, mely az ön által elfoglalt állás és az ön által nyilvánított nézetek között van, mily boszankodást ébresztett az egyházban, ezért felkérjük önt ünnepélyesen, vegye még egyszer a legkomolyabban fontolóra, ha vajon megmaradhat-e ön lelkiismerete megterheltetése nélkül hivatalos állásában, ha többé nem képes ön annak kötelességeit teljesíteni s azon formulárékat használni, melyeket aláirt. Mi nem akarunk azon reménnyel felhagyni, miszerint ön a sz. lélek vezérlete mellett komoly imádkozás s az isteni ige mélyebb tanulmányozása folytán ismét nyerend oly hitet, mely megengedi önnek, hogy szent hivatala kötelességeit jó lelkiismerettel teljesítse; ily eredményt mi, tekintvén önnek legmagasb s legszentebb érdekeit, őszinte örömmel üdvözölnénk. Canterbury C. I. York W. Armagh Mark G. stb. öszszesen az angol egyház negyven érseke s püspöke. Colenso válasza. Lord Ersekem! Az angol egyház nagyszámú érsekei s püspökeinek aláirásával ellátott adresset, melyet kegyelmességed hozzám külde, a legkomolyabban megfontolám. Válaszomban köteleztetve érzem magam kijelenteni, miszerint az abban nyilvánított azon óhajtásnak, hogy püspöki hivatalomról lemondják, eleget tenni képes nem vagyok. Azon erős meggyőződés él bennem ugyanis, miszerint a szent iratok iránti legmélyebb tiszteletet illetőleg nem állok utána bármely tiszttársamnak is, — de azt sehogy nem hihetem, hogy — mint a hozzámküldött irat aláírói mondják — „minden mi az örökké valóságra vonatkozó reményeink" olyféle elbeszélések betűszerinti s történelmi igazságán nyugodnának, mint p. o. az özönvíz bibliai előadása. A mi azon alapokat illeti, melyek az én eljárási modoromat lelkiismeretem előtt igazolják, irataimra kell utalnom. Állásomat feladni, annyit tenne, mint az én eljárásomnak törvényes vagy erkölcsi szempontbóli helytelenségét bevallani, ezt pedig teljességgel nem tehetem. Sőt inkább kötelességemnek ismerem Isten és az egyház előtt, — mely által én is oly módon hivatám hivatalomba, mint tiszttársaim, egy oly hivatalba, melynek letevéséhez nem vagyunk jogosítva — a kitűzött cél után ezentúl is törekedni, s az angol egyházzal a Pentateuchus keletkezte s szerkezete felöl ezentúl is közleni azon felvilágosult nézeteket, melyeket az ujjabb vizsgálódások, mint bízvást elfogadható eredményeket felmutatnak. Meggyőződésem szerint Angliában a valódi vallásosság előmenetelét legnagyobb mértékben gátolják azon ellenmondások, melyek a Pentateuchusban előforduló elbeszélések történelmi igazságára vonatkozó hagyományos meggyőződés és a természettudományok végeredményi között — a mint ezek ma már a mindkét nembeli ifjúságnak taníttatnak, találhatók. — És legszilárdabb meggyőződésem, hogy e körülmény inkább mint báimi más jelenleg a legkomolyabb megfontolásra, és a mennyire csak lehető, nekünk angol egyház püspökeinek együttes munkásságára méltó. Vagyok Lord Érsekem stb. J. W. N a t a 1. (BUKUREST 1863 marc. 27.) T. Szerkesztőség! Épen most végezém levelemet, melyben uj templomunk alapkövének e hó 25-éni ünnepélyes letételét részletesen megírtam, midőn hozzák az itteni hivatalos lap idei 53-ik számát, melyben ez ünnepélyről említés tétetik. Elhatároztam tehát hogy e hivatalos leírást fordítom le és küldöm be a „Prot. Egyh. és Isk. Lap." t. szerkesztőségéhez, az én levelemet pedig valamelyik politikai lap sz hez. A jeles cikk, mely a lapban legelöl jelent meg, nyelvünken igy hangzik : „Az uralkodó fenségne kegyeskedett tegnap egy az itteni reformált község által építendő uj templom alapkövét letenni. Az uj templom a réginek helyére fog építtetni sokkal nagyobb és szilárdabb alakban, e leginkább magyarokból álló nagyon elnépesedett egyház által. Az ünnepély tere zöldséggel volt ékesítve ; a kaputól az uj templomalapjáig fenyőfa sétány volt állítva. A sánc közelében Magyarhon színeivel dús szőnyegekből készült sátor vala rögtönözve, a fejedelemné támlája felett Magyarhon címere diszlett. A sátor egyik oldalán három aranyrámás kép a templom tervét mutatá. A sátorból lépcsözet volt vezetve azon pontig, hol ö fensége az első követ beszentelendö vala. Kora reggeltől nagy néptömeg boritá el az udvart és a közelebbi utcákat s mindenütt számtalan magyar öltönyü férfiakat és nőket lehete látni. Tizenegy órakor a hatodik ezred egy százada jelent meg, élén zenekarral és a kijelölt helyet elfoglalá. Pont délben, ő fensége négy lovas disz hintóval jött a kapuhoz, a status major és ö fensége napos tisztei által kisértetve. A hintót egy szakasz rendőr előzte meg és egy-egy század láncsás kisérte. 0 fenségét a Kultus-közmunkák- és a hadügyminiszterek fogadták a leszállásnál, Báró Eder osztrák g. konzul az ügynökségi személyzettel, Keun hollandiai konzul, az ev. ref. és prot. egyházak lelkészei és elöljáróival stb. A meghívás után báró Edernek jutott a szerencse ö fenségét karonfogva a kijelölt helyre bevezetni. T. Koos lelkész és elnök vala szerencsés