Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-04-12 / 15. szám

ti fenségét román nyelven üdvözölni és ez tinnepélyrei megjelenését hálásan megköszönni. A vallásos szertartás azonnal megkezdődött. Egy rögtönzött oltár mellett Ma­gyarhon lobogója lengedezett, gyönyörű virágkoszorú le­vén rajta. A szokásos könyörgés után Koos lelkész magyar nyelven, Neimeiszter lelkész német nyelven prédikáltak, melyek vallásos tisztelettel lőnek meghallgatva. Ezután az alapkőbe teendő ólomlap olvaslatott fel. 0 fensége az egy­ház elöljárói kérelmekre lement az alapba. Ott egy csipké­zett fehér kötényt köritven fel szokásszerint derekára, egy*"') Magyar hon ci m e révei diszitett fehér atlasz párnáról az ezüst kanalat és kalapácsot elfogadta. Miután néhány pénzdarabot és az ólorntáblát a kijelölt helyre be­tették, az első téglát ő fensége saját kezeivel letette. E munka után ö fensége német nyelven B. Ederhez e kedves szavakat intézte : Boldognak érzem magamat, hogy ez Is­tennek szentelt ev. ref. templom alapkövének letételére meg­hittanak. „Mindég mély hálával látom a román földön azon intézetek számát szaporodni, melyek a szenvedőknek vi­gaszt és enyhületet nyújthatnak." Az igen nagyszámmal jelenvolt magyarság és né­metség mély tisztelettel tanusitá, hogy mennyire becses előtte ő fenségének e magas kegye, melylyel az ev. ref. ma­gyar egyházat megtisztelte. Jusson eszünkbe, hogy ö Fensége közelebb több órát töltött a sz. Mária kath. növeldében, melyben Ausztria kép­viselőjének pártfogása alatt német kisasszonyok oly szép sikerrel fáradoznak. Koos Ferenc, ref. lelkész forditó. i ^SS^h TÁRCA. ANDRÁSFALVA BUKOVINÁBAN. Erdélyi kolozs­vári h. h. egyházi főtanácsunk e közelebb mult napokban szegény árvaegyházunkat igen becses ajándékkal örven­deztette meg : küldött ugyanis ajándékban iskolánk számára több célszerű tankönyveket, u. m. 1. tiz darab Páncél olvasókönyvet 1 frt 60 kr. 2. tizenöt db állaltant 3 „ 10 11 3. tiz kis énekeskönyvet .... 4 11 4. négy 16-rét ujtestamentomot . 1 V 11 5. három nagy 8-adrét ujtestamentomot 1 „ 50 1) 6. 20 db AB C-ét Tóth Tamástól. . 3 „ 20 7. 20 db Láczay kiskátét .... 3 „ 60 1 1 8. 5 db Gáspár olvasókönyvét . . 2 „ 50 J' 9. 20 db Szenthistoria rövid summáját 2 ., 80 „ 30 15 10. 15 db újszövetségi Szent históriát 6 ., 80 „ 30 1) 11. 5 db Szent törtönetet ó-testamen­tomból 2 „ 10 11 12. 3 db Kis számolót, anglus mód­szerint 1 ., 20 11 103 darab. . . . Összeséggel 32 frt 90 kr o. é. *) Romania cimere u. m. a sas és ökör fő van e párnán jobbfelöl; balfelöl pedig báró Eder Károly ő nga csa­ládi cimere. Forditó. Mily nagy becsű ajándék ez, csak a tudja megitélni kinek nemcsak kötelessége, de öröme is egy népiskolát, távol nemzetétől és csaknem minden közlekedési eszközök­től elzárva, a szükséges taneszközökkel ellátni! Ezen tankönyvek, presbyteriumunk beleegygyezésé­vel az iskola közös tulajdonai fognak maradni és időnként fognak a tanulók számához mérve, közhasználatra, a ta­nitó felügyelete alatt az iskolába adattatni, hogy igy több években maradjanak fenn gyermekeink tanításukra és er­kölcsi s értelmi fejlődésükre. Az ég áldja meg azokat, kiknek szívökben e nemes szándék fogamzott, és munkájuk s adományuk által tettre ért, az önzéstelen nemes jótétnek boldogító öntudatával ! — Ez nemcsak öregeink, de gyermekeink minden napi imája is, kik az ártatlanul mulattató olvasmányokban csaknem fá­radhatlanul fogják idejöket tölteni. Hitsorsosink közül sokan akárnának még bibliákat és imakönyveket, nevezetesen „Szikszai keresztyén tanítások és imádságok" nevű igen derék könyvét meghozatni, de ennek egy példánya Pestről vagy Kolozsvárról hozatva legalább 2 o. é. frtba jön; ez ugyan nem sok magában és a könyv becséhez mérve, de hitsorsosinknak könyvre, meg­szerezhetetlen érték ! — Vajha nemzetünk nemes keblű fiai és leányai között találkoznának oly jóltevök, kik mint Mol­dovai- és oláhországi testvéreink szükségeit enyhítik, úgy megemlékeznének a bukovinai testvérekről is, kik ámbár az ausztriai és magyarországi kegyelmes király és császár szárnyai alatt békében és teljes hittvnllás és lelkiismeret szabadságban élnek is, de anyagi tekintetben igen nagy szükölködésben nyomorognak! B iró Mózes m. p. helv. hitv. lelkész esperes. ADAKOZÁSOK. A m oldva oláh országi missióra: A. H. Böszörményi ref. gyülekezet perzselybeli és virágvasárnapi kegyes adománya 11 frt 50 kr. — Tiszt. Vitéz Mihály, ke­mecsei ref. leik. 60 kr. S z e r k. A PITESTEN épült magyar prot. egyházban, az an­nak létezhetését egyedül biztosító, iskolai tanítás életszük­ségeinek bármi csekély részben födözésére, jelesül tansze­rekkel ellátására, tőlük telhető részlettel, a kegyelet szent nevében, járulni kivánó reálgymnasiumi növendékeink, első félévi ünnepélyes közvizsgálatuk örvendetes alkalmá­ból, alulírottnál — a nt. szerkesztőséghez beszolgáltatandó — következő adományokat teltek le u. m. az I-sö oszt. nö­vendékei:^ frt 71 kr., a II-dik oszt. növendékei=l frt 66V2 kr., a III-dik osztálybeliek=l frt 94 kr., és a IV-dik osztálybeliek = 78y2 kr. o. é. összesen=7 frt. 10 kr. o. é. A kegyelem Istene adjon áldásos tenyészetet, bőv gyömölcsözést ez oly háladatosan termő jó földbe hintett kicsinyke mustármagnak. Évenként csak egyszer is, de ha mindnyájan itthoniak ily módon emlékezendünk ama távol

Next

/
Oldalképek
Tartalom