Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-04-12 / 15. szám

ják magokat a világos igazságnak és a birói székről átmentek a vádlottak padjára. Ismeretes mi eszközölte e fordulatot az angol theologiában. Két évvel ezelőtt az anglicán egyház néhány szolgája „Essays aud Reviews" cime alatt egy munkát adtak ki, melyben az ujabb kritika elvei merészen alkalmaztattak az ó és uj szövetség könyveire. E föllépés botrányát nevelte tetemesen az, hogy tiz kiadás tanúsította, mily nagyrészt vesz a közönség e vitákban. A napi lapok és szemlék egy ideig csak theologiáról beszéltek. A püspökök anathemákat szórtak. Vastag kötetek kisértették meg a vakmerő theologusok megcáfolását. Nem maradtak el a sértegetések: az egyik hasonlította Jowett M.-t Apostata Juliánhoz: egy másik kijelentette, hogy ő a kegyes Bunsen munkáit nem olvashatja „a csömör, szánalom és megvetés Önkénytelen borzadálya nélkül.1

"'' Azonban az okoskodás és sértegetés az egyház embereinek dühét nem elégítette ki és a törvényszékekhez folyamodtak. A hét bűnös közül kettő kevésbé látszott terhelve lenni: egy harmadik laicus volt, egy negyedik meghalt; de Williams Rowland és Wilson H. B urakat az ő püspökjeik elitéltették a püspöki szék által. Nem maradt hátra több mint Jowett M. úr, mindnyája közt a legveszedelmesebb, mert legtudósabb és legbefolyásosabb. Soká azt hitték, hogy mint egyszerű tanár ő védve van; azonban a jogtudósok találtak utat, hogy hozzá férhessenek úgy, hogy három hivataltársa be vádlottá az egyetemi hatóságnál. Minden ugy ment a mint az orthodoxia óhajtotta; nem tudtak győzedelmesen megfelelni, de sikerült elhárítani a hívek aggodalmait és boszankodását; meg nem cáfolták az eretnekeket, de sújtották őket vagy legalább fenyegették pályájukon és létezhetési módúkban. Remélni lehetett, hogy a megfélemités sikerült • ugy látszott, .hogy hallgatás állott be és hogy a hivők bátorságba lesznek helyezve. E közben történt, hogy egy új, még váratlanabb, még érzékenyebb és nehezebben elhárítható csapás érte és ingatta meg a traditiók épületét. Tudva van, hogy Angolország néhány év óta nagy számmal állított fel püspöki székeket messzeterjedő gyarmataiban. Vannak most angol püspökök nemcsak a Capnál, Calcuttában, Sydneyben, hanem Labonanban és Honoluluban is. E székek, tulajdonképen missiói állomások és a kik azokat betöltik nem oly dignitariusai az egyháznak, kik a hivatalfokozatokon keresztül mentek, hanem legjobb erejökben álló férfiak, kiket buzgóság és talentum vitt e polcra. Ilynemű püspökség alapíttatott a natali gyarmatban is, a Cap észak-keleti részén, melyet Cafferek és hollandi bérlők laknak, Colenso tudor oda lett püspöknek meghiva 1854-ben, mint 40 éves férfi. A cambridge-i egyetemnek kitűnő növendéke , több esztendőt töltött mint tanitó, később mint falusi pap. 0 kitűnő mathematicus és számtani és algebrai kézikönyvei el lettek fogadva az iskolákban és az egyetemben. Mint buzgó hirdetője az evangéliumnak kiadott „falusi beszédeket44

,

, melyekben tapasztalt emberek sejtették már a hetérodoxiának némi izét, de nem lehetett el nem ismerni bennök a szónoklat erejét és a kegyességet. Annyi bizonyos, hogy senki sem várta a föllépést, mely készült. Colenso püspök el volt egészen foglalva a térítéssel és civilizálással és a munkák, melyeket időről időre kiadott, mind a missionariusi működésre vonatkoztak; az eretnekségek szaglálói elfoglalva az Essays and Reviews üldözésével egészen megfeledkeztek Colenso első merényeirol. Ki mondta volna meg, hogy a theologiai dráma új felvonása az antipodoknál, a Zulúk közt készül és hogy abban egy püspök viendi a főszerepet ? Néhány hóval ezelőtt Colenso tudor visszajött Angolországba. Elterjedt a hír. hogy azért jött, mert a Pentateuchus felett egy kritikai munkát akar kiadni, mely lármát fog ütni. Az első kötet mult évi novemberben csakugyan megjelent és nem mondhatni, hogy a közönség várakozását megcsalta volna. Az Essavs-k által okozott hatás váratlanabb, de a megdöbbenés, melyet Colenso könyve szerzett, nagyobb volt; e második csapás csatlakozott az elsőhez, de a mi az orthodoxok haragját és aggodalmait nevelte, különösen a szerző egyházi méltósága volt. Az anglicanus nincs annyira kivetkőztetve a catholicismus tanaiból, hogy a püspökségben csak egyszerű hierarchicus méltóságot, lásson. Azt tartja, hogy oly magas rangnak, oly ünnepélyes fölszentelésnek szükségkép különös isteni kegyelem felel meg. S ime egy püspök téved annyira,