Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-01-11 / 2. szám

dos ápolás nem fordittatik, ugy a lelkész sem tartja fen a tudományos míveltség és az előhaladott felvilágosodás színvonalán magát, ha a tudomány bányájából nem gazdagítja az ismeretkincseivel értelmét, nem míveli szívképző olvasmányokkal kebelét, nem emeli a vallástan, egyház és világtörténelem és bölcsészet gazdag tárházából tudományos képességét. A tudományos foglalkozásnak, a folytonos önképzésnek ennél fogva egyik kiváló feladatának kell lenni a prot. lelkésznek, ki a felvilágosodás és előhaladás zászlója alá esküdött, részint azért, hogy kellő miveltségnek örvendjen ; részint azért, hogy hivatalos teendőit hasznosan és üdvösen végezze, részint azért, hogy a polgári társaság minden rétegében illő tekintélylyel birjon; részint azért, hogy saját és az összes egyház boldogulásának is eszközlője, tekintélyét és méltóságát emelő, bajvívója lehessen. Egyházunknak nem csekély hátrányára van a tapasztalás szerint ugyan is az, hogy sok lelkész magát sem finomabb társalkodás által megkedveltetni nem képes, sem pedig tudományos miveltség által tekintélyt és méltánylatot kivívni s közhasznú munkásságot kifejteni nem tud. Sok lelkész, mihelyt kenyérre tesz szert, azt hiszi, hogy neki előkelő s miveltebb társaságokban megjelenni s ott a finomabb társalgás szabályait elsajátatani fölösleges s innen van, hogy szögletesek maradnak s gyakorta gúnytárgyává válnak. Sok lelkész , mihelyt a paplakba teszi lábát , önhittségtől vezetve s az iskolai tudomány szelétől felfuva, a kényelem párnájára heveredik s azt hiszi, hogy már mindent legjobban tud s többé tanulnia nincs szüksége. Mindkét tett egyiránt kárhozatos, mert valamint egyik, ugy másik nem «meli, hanem sülyeszti, nem hivatalra méltóvá? hanem méltatlanná teszi, tekintélyét nem növeli, hanem csökkenti. „A jó pap holtig tanul,u

ezt mondja a példabeszéd s e példabeszédben tettleges igazság rejlik. A jó pap korántsem elégszik meg az iskolai tudománynyal, mert tudja, hogy kevés és tökéletlen ez, hanem böviti, gyarapítja azt naponta, búvárkodik a szent Írásban, hogy napról napra mélyebben hasson az isteni bölcseség titkaiba, kiaknázza a történelem és bölcsészet adatait, hogy világosabb és szélesebb legyen vallásos látköre, tisztább és alaposb világnézete, érettebb és szilárdabb a hiendők és teendőkben meggyőződése, erősebb és biztosabb keblében az örök élet reménye. Ne ássuk el ennél fogva mi sem a reánk bizott talentumot, hanem kamatoztassuk azt híveink üdvének eszközlésére, ev. egyházunk boldogságának és szent hivatalunk tekintélye és méltóságának emelésére; ne vesztegessük tétlenség és kényelemben drága időnket, hanem használjuk tudományos munkásság, folytonos képzés és mivelődésre napjainkat , hogy igy Isten és világ előtt becsülettel állhassunk meg. Ezek hiedelmem szerint azon főkellékek, melyek által a lelkész egyházunk szellemi és anyagi jólétét kiválólag eszközölheti. Véssük azokat mindannyian mélyen elménkbe és sziveinkbe s törekedjünk arra, hogy legyünk mindenkor mint üdvözítőnk kívánja a világ sava és világossága, legyünk egyházunknak hű apostolai, hogy igy, mint Pál, a hitnek nemes harczátmegharczolván, holtunk után eltéve találjuk részünkre az igazság koronáját, melyet megad az Ur mindeneknek a kik öt íélik és igazságot cselekesznek. CZÉKUS ISTVÁN. ISKOLAÜGY. AMERIKAI NÖVELÉS-ÉS TANÍTÁS ÜGY. (Vége.) Mi a tanítói dijjazást illeti, 1855-ben Massachusettsben egy tanítónak közép-számitassal havi dijja 41% dollár, Visconsinban 224

/5

d. mig a tanitóné havi fizetése amott 17% d. itt 12Vio d. volt. Számos mintaiskolák, ugy nevezett normál schools vannak a leendő tanítók előkészítésére állítva, mélyek a tantió-képezdék helyét pótolják. Az említett hiánynyal függ össze részben az amerikai iskolákban uralkodó tanmódszer. A tanítás lényegileg az iskolában tanultnak kihagyására, elmondatására szorítkozik. Önálló tanításról, a megtanultnak a tanítvány részéről önálló felfogására vezetéséről szó sincs, bizonyos mechanismus uralkodik, mely szerint az isk. könyvek is ugy szerkesztvék, hogy ezeket a mint vannak, a tanuló szóról szóra könyv nélkül megtanulhatja és sem a tanítónak, sem a tanítványnak a lényeges és nem lényeges közti különböztetés, általában az eszmélkedés szüksége nincsen fenhagyva. Hol a tanító személyiségében kereset bizhatni, ott igenis célszerű, ha reá oly keveset hagynak, a mint csak lehetséges ; ezen gépies tanmód az egy. államokban nem pwsztáft