Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-04-05 / 14. szám

séges igazság az, mit az őskor hagyott ránk, hogy a disciplina-tudomány. Ez az, melynek hatása legmélyebben nyomul a növendék lelkébe, — ez ád jellemző sajátságot a különböző tanitézetek növendékeinek, mely fölismerhető — legtöbbjénél — az egész életen át. Szolgalélekkel törpitsük-e tudomány és tudós tekintély igájába a gyermeki lelket ? vagy önálló szabad akaratuvá fejtsük, hogy kedvteléssel foglalkozzék kedvenc tárgyával ? hozzátéve mindenkor, hogy szentnek ismerje a kötelességet, mely a becsületért teljesítendő. Tán kétségbe hoznánk, van e gyermek — ifju lelkekben saját meggyőződés ; tekintsük a lelkileg kiskorú földnépet! — minden attól függ, mily lelkiismeretű vezetője találkozik. Disciplina egyaránt tudomány és tanulmánytárgy növelőnek, növendéknek. Elsőre nézve, hogy a tantárgyat önlelke jóakaratának, atyabarátilag szerető indulatának közlönyéül használja fel; utóbbira nézve, hogy növelö-tanitója legnemesebb barátságára tanulói kötelességei betöltése által méltóvá lenni igyekezzék. Ezen dísciplinaris eljárás erkölcsi értékének méltánylata hozott nemrégiben halálitéletet a merev szakrendszerre, ez fogja előbb-utóbb kárhoztatni a vidéki tanintézeteknél uralkodó azon őskori körületét a balitéletnek, mintha egyetlen, bármely kitűnő egyéniség egyszerre két vagy több középtanodai oí/iályt is eltanithatna. Krintsük még röviden a tanitás sikerét, s az annak megítélésére hivatott bíróságot kérdezzük ki elegendő komolysággal önmagunkat: látszatot akarunk-e még mindig kö\etelni? vagy lényeget keresünk-e végeredményül a tanításban ? Legjobb tanítványnak azt szoktuk venni, aki eléggé szapora beszédű, készséges hosszadalmason felmondott feleleteivel bájol annyira, hogy „mindennek álmélkodnának az ő tudományán." Igy állunk népiskoláinkban és felebb, egészen az academiáig. Nem kívánjuk senkitől elirigyelni képzelt dicsősége babérait, — nem lehet tagadnunk miszerint a világos előadásban feltűnő fogékonyság, valami kellemes zenei bűbáj a hallgatókra nézve; csakhogy a mindennél drágalátosabb nyilvánosság által kívánt ünnepélyes közvizsgálatokon kivül és felül, tárgyavatott értelmes buzgó magánvizsgálatok, illetőleg vizsgálók s a dolog érdemébe olykor is gyakorta beletekintök revisiójának volnánk hajlandók teljes hitelességet tulajdonítani. Mükiállilás kell a nagy közönségnek; a hivatott pedig a műhely belső titkainak ellesése után épül. Ha igazán szeretjük a növelés ügyet, irányozni szeretnők az utánunk fellépendő embernyomnak legszentebb érdekében eljárását, ellenőrizni a jövő kor alkotóinak munkásságát, ne csupán a látszat, ne a szűk tanodai körbe határolt beszéltető gyakorlatok u. m. felmondás és mondatás vétessenek canonicus tekintélyül, főként nem évente egyszer kétszer látott és hallott dolgok legyenek Ítélettételünk alapokai. Minden illetőket egyaránt kötelező általános igazságot hirdetünk: hivatását értő jó tanitó mindig csak tanulva taníthat — ez az egyik fél joga és kötelessége ; — a másiké, hogy többet és jobban tudjon a tanítónál, kinek birája lenni kiván. Ugy Ítéljetek, hogy ti is megítéltettek. Egypár évtizednek — közelebbi napjainkból — álgondolt tanügyi történelme oly jövőre nyit kilátást, minőt mostani szemeink látni, füleink hallani, érzékeink sejteni alig tudnak. Szent meggyőződésünk ugyanis, hogy a nagy világon e kivül számunkra nincsen üdv. Békés, március végén, 1863. Tanügybarátok. — BELFÖLD. ASZÓD, mart. 15-én 1863. — Az aszódi ág. hitv. evang. egyház, vészteljes évek sora után, f. hó 15-én epochális eseményen ment keresztül: a mennyiben uj lelkészének nt. Sárkány János urnák, a nt. pestmegyei evang. esperesség által aszódi papi hivatalábai beigtatása eszközöltetett. Mielőtt azonban ezen ünnepély leírását kissé terjedelmesebben adnám, engedtessék meg: hogy néhány szóval elmondjam nt. Sárkány János urnák Aszódoni fogadtatását. Ugyanis, szeretve tisztelt lelkészünk, e hó 5-én levén megérkezendő körünkbe t. családjával együtt, a kisbaghi csárdánál — Aszódtól félórányira — egy lovas bandérium által üdvözöltetett s általa egészen az ékesen átalakított paplakig kisértetett: melynek előcsarnokából a várvavárt lelkész úr, számosan egybegyűlt, minden rendű és vallású lakosság jelenlétében, mltgs báró Podmaniczky Ármin úr, mint egyházunk nemeslelkü felügyelője- és többek által, magyar- és tótnyelven ejtett üdvszavakkal, s az egész közönség sokszoros „éljen" harsogtatásával fogadtatott. Mire az ünnepelt lelkész úr válaszolólag — hogy mindenki által megértessék — magyar- és tót nyelven melegen fejezé ki magát. Erre, végzetül, algymnásiumunk növendékei éneklék az ismert „Isten hozott Atyánk" ifjúsági indulót. Mart. 15-én pedig nt. Juhász Ferenc, pestmegyei főesperes és nt. Sárkány Sámuel, pilisi lelkész urak által, nagy közönség jelenlétében, a templomban, ünnepélyesen igtattatott be papi hivatalába nevezett uj lelkipásztorunk, Nt. S. Sámuel úr a szónokszékröl tarhán kenetteljes alkalmi hitszónoklatot tót nyelven, melynek végeztével a nt. föesperes úr, szokott szertartással, az esperesség nevében magyar nyelven mondott beszédével megbizá nt. Sárkány János urat a lelkészi hivatal lelkiismeretes vezetésével, átadván neki: a templom kulcsát, bibliát, keresztelő edényt, kelyhet és a többi, a papi hivatalhoz szorosan tartozó egyházi dolgokat. S minekutána nt. S. J. úr, a lelkészi hivatal pontos viselése tekintetéből az oltár előtt szent fogadást tön, be lett fejezve az ünnepélyes szertartás. — Áldassék az Úr neve, s áldott legyen az aszódi, sok viszontagságokon által ment evang. szentegyház! Egy óra lett délután, és újra egybegyülekeztünk a helybeli nagy vendéglő teremében, hol — társaskörünket felette ékesítvén mltgs b. Podmaniczky Ármin és Frigyes s nt. Dienes István, hévizgyörki helv. hitv. evang. lelkész uraknak jelenléte — kedélyesen tölténk el egy pár