Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-03-22 / 12. szám

a személyes érdekeim sugallta okossággal is, mig a tudomány érdeke, irodalmunk becsülete s önök jövendője feletti aggodalmim határozattá érlelték bennem azt, hogy félretéve minden önző motívumokat, felszólaljak. Önök ifju barátim, legilletéktelenebb birák ezen ügyben. A legízetlenebb beszédet is, ha évekig hallgatjuk, és hallgatjuk oly ajkakról, melyeken csüngeni kegyeletes kötelesség , utoljára megszokjuk és elhitetjük magunkkal, hogy szép az, sőt hogy csak az szép és mind a mi attól elüt, nem helyes; a bicegők országában az egyenes járású tartatik hibásnak.—Valóban barátim! ha emelkedhetett még lelkemben kétely a felett, vájjon helyesen cselekedtem-e, midőn ama bírálatot megírtam, önök ellenbirálata azt végkép eloszlatta volna. Épen az, hogy bámulói oly munkának, mely rosz stylusa, zavart eszmemenete és érthetetlensége tekintetéből csak nem páratlan az irodalomban: — legjobban igazolja bírálatomban kifejtett aggodalmaimat. Önök gonoszlelküséget, aljas embertelenséget látnak abban, hogy én e mondatot: „mi az, mi a vallásigazságba kegyeletet önt ?" ferdének találom, pedig lássák, azt annak kell hogy találja minden elfogulatlan ember, mert a kegyelet lelki indulat, mely nem lehet semmiféle igazságnak sajátja, melyet azért semmiféle igazságba önteni sem lehet. Hogy e kérdésnek felfogható értelme legyen, azt igy kellett volna kifejezni: Mi az, a mi lelkünkbe kegyeletet önt a vallásigazság iránt ? — Hasonlóul áll a dolog mind arra nézve, a mit én bírálatomban megróttam, önök pedig nekem magyarázni akarnak. Önök, a mint föllépésükből sejtem, jóravaló, törekedő ifjak de nagyon kétlem, hogy annyit gyarapodtak volna tudományban, a mennyire, iratok első sorai után Ítélve, már is romlottak ízlésben, a gondolkodás tisztaságában és — a mi leendő lelkipásztornál fődolog — gondolatiknak helyes kifejezésében. Azt mondják önök ellenbirálatukban, hogy „theolologiai tanár köznyelven nem beszélhet, sem oly népszerűen, minta kátékirvák, sjha a phisika, khemia stb. saját terminológiával élnek, ugy bizonyosan a theologiának is kell olyannal birnia." — Helyes. De kedves barátim! a köznyelvnek nem az incorrect, érthetetlen, hanem a szabatos, csinos nyelv az ellentéte. Azért mert a tudomány különös műnyelvre szorul, egyáltalában nem következés, hogy nyelvünket öseredeti sajátságaiból kikelljen forgatnunk és a gondolat nyomon járó fejtegetése helyett együvé nem tartozó dolgok zavart egyvelegét adjuk. Hogy „a doctorságot nem szeszélyből osztogatják s nem is minden bolond embernek." Elhiszem. De fiatal barátim! lehet valaki nem bolond ember, sőt nagy tudós és igen kedves tanár is, és mégis irhát igen-igen rosz könyvet; a kritika pedig csak ezt nézi és ítéli meg s arra semmi gondja, hogy a szerző otthon, háló köntösében milyen jó, milyen kedves, milyen okos ember. Azt mondják önök végre, hogy „ha „non sens" lett volna Sz. dogmatikája, akkor az azt ébren őrködő egyházkerület, mely mindent Arguszi szemekkel kisér, régen kiküszöbölte volna." Ugy tudom én, hogy a kérdéses könyv helytelen volta nem is kerülte el a tiszam. egyházkerület éber figyelmét és, ha jól emlékszem, pár évvel ezelőtt rendelkezett is, hogy a procedensek ne Sz. űr könyvéből készüljenek a papi censurára, hanem Somossy dogmatikájából. Hogy határozatában az egyházkerület tovább nem ment, ez önmérséklésből ráismerni ama emelkedettségében következetes protestáns szellemre, mely tiszam. egyházkerületi testvéreinket mindég lelkesítette és melynél fogva, a mint azt minden alkalommal bebizonyították, készebbek tűrni és szenvedni, sem hogy az elvszerüségen legkisebb csorbát ejtsenek; azért nem akart az egyházkerület oly kérdés feszegetésébe avatkozni, melynek megoldása az irodalom feladata és olficiosus eldöntése kiálló sérelem lett volna a szentül tartandó tanszabadság elve ellen. Mind ezek után ismétlem, a mit fentebb mondék, hogy én önökre a tanáruk iránti kegyeletes ragaszkodásból eredt kemény beszédeikért egyáltalában nem neheztelek és eszem ágába sem jutott, hogy önöket — a mint levelükben magokat kifejezik — „mint durva, goromba pataki diákokat a közvélemény pellengérére állítsam." — En ugy tudom, hogy a pataki nagyszerű tanintézetnek századok óta nem a volt a feladata, hogy durva, goromba embereket, hanem hogy szilárd akaratú mívelt hazafiakat neveljen e hazának és ilyeneket nevelt is feles számmal. Ez juttatja most eszembe iratuknak azon egyetlen helyét, melyet komoly megrovás nélkül nem hagyhatok és ez e következő passus : „Kérdjük, vájjon nem a hit munkássága hozza-e önnek öszhangzatba halhatatlansága fe- * lőli hitét a felöli tudatával?! Ha ugyan bír ilyennel!? Mert mióta Pesten a Sweízerismus divatba jött, kezdenek az emberek semmit nem hinni, csak azt, hogy okos emberek, mihelyt valami német miazmát magokba szedtek." — Ilyen eretnekitö beszéd, barátim, protestáns ember szájába nem való, még kevésbé illő fiatal emberekhez, kikről igen helyesen mondatott: Non aliud magis decorum in juvene, quam ut se demisse et submisse gerat, Utoljára szabadjon még pár szót intéznem a t. közönséghez. Nem szeretek nagy szavakkal élni, midőn oly parányiságról van szó, minő az én személyem és működésem ; de bizonyos igaz az, hogy mióta az emberi társaság fenáll, azoknak, kik az emberiség oktatásán, és sorsa javításán dolgoztak, mindig a volt a sorsuk, hogy azok kiabáltak ellenük legjobban, kiknek javáért legtöbbet fáradoztak. Különös találkozás, hogy mióta közpályára léptem, én mindig ugyanazt tapasztaltam. Mielőtt a „Prot. Egyh. és Isk. Lap4

' szerkesztését felvállaltam, szigorú számot vetettem magammal és megvizsgáltam nem annyira tehetségemet, mint lelki erőmet, vájjon lesz-e elég bátorságom, hogy ellenségeim kiabálása és jóakaróim félreértésének közepette lelkem sűlyegyenét nem veszítve, szerabeszálljak egyiránt a fenyegető veszélylyel és az alól-felől csábító hatalommal. Elhatározám magamat és az utóbbira nézve B u r k é iiek következő mondata lett vezérelvem : „A hol visszaélés van, ott kiabálásnak is kell lenni, mert jobb 24*