Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-03-15 / 11. szám

kézre bizhatja, mint az Erdélyi Indali Péteré. Nemes barátom ! áldás legyen a munkán, melyet végzesz s a törekvésen, mellyel a haza és egyháznak családodban és azonkívül hasznos jeles tagokat növelni élted feladata. Kolozsvárt az erdélyi magyar muzeumot meglátogatván, a legkegyeletesb érzés kelt bennem annak alapitója, lelke, az egyházi és hazai ügyek pártfogásában felülmuhatlan nagyméltóságú gr. Mikó Imre űr iránt, ki szövétnekként lobog Erdély lelkesedése, buzgalma előtt. Láttam hogy a muzeumi tisztelt hivatalnokok mily ügyszeretettel, gond s szorgalommal folytatják müködésöket, s mily központisitója az a nem nagy muzeumi terem az ottani irodalmi erők és értelmiségnek. A muzeum hivatalnokai közül hosszasabban társalogtam a mily jeles íörténetvizsgáló ép oly barátságos őszinte lelkű Szabó Károlylyal. 0 beszélte Szász Domokosnál, a marosvásárhelyi, most az erdélyi méltóságos főconsistorium ügyelete alatt levő Teleki könyvtár alapitójának nagyszerű végrendeletét; s hogy egyes közintézetekre mily alapítványokat tettek volt az erdélyi mágnások. Áldást imádkozva emlékezetökre: lelkem eltolt buzgó örömmel ily áldozatok hallásán, — és a jelent is tekintetbe véve, meggyőződtem a felöl, hogy a mostani hazai egyházi közintézetek nem hogy pusztulni fognának, de nagyobb virágzásra emelkednek, hogy bennök és általok még ragyogóbb legyen az örök evangyéliomi, s az európai jelesb nemzetek bármelyikének irodalmával vetélkedjék a magyar nemzeti tudományosság. Nem hagyhatom el még, mint lepett meg Kolozsvárról eljövetelem előtt Tóth Tamás kolozsvári ref. néptanító tíz ábécéjét hozva hozzám az ő honoráriumául adott példányokból iskoláink számára. Megköszönvén a lelkes tanitó ajándokát, eszembe jutott az evangyéliomi szegény nő, ki mindeneknél többet adott mert mindenét odadta. Elmenetele után mondá Szász Domokos, lásd, nem szép-e tőle, maga hozta el a mivel járulhat a szent ügy felsegéléséhez, vajha mindenki igy cselekednék. Talán, talán ! Korunkat ne vádoljuk; ez az eszmék lángolásátűl melegülve, szikráit felfogva: lelkesen érti és érzi, hogy a szent ügyek pártfogálása, a nemzeti és evangyéliomi gyarapodás elősegélése; mindenki résziről elmulaszthatlan szent kötelesség. Még egy édes öröm kínált befejezőül Kolozsvárit: s ez az volt, midőn a szép lelkű Dömötör Teréz k. a. ügyelete alatt álló belvárosi papnövelde kedves növendékei a missióra gyűjtött adományukat hogy fogadjam jó szívvel tőlök, hozzám elhozák. Kedves gyermekeim, szivemből köszönöm ártatlan lelketek jóságát, hogy megemlékeztetek azon ügyről, melynek célja a gyermekeknek, a kiknek nincs, iskolát, a nagyoknak templomot építeni, s szivökben a szent vallás erkölcs és haza drága szerelmét] gyarapítani. Jó Istenünknek szeretete, őrző gondoskodása szálljon reátok védje és növelje lelketek virágit a mennynek; növeljen benneteket, hogy egykor lelketek jóságával szerelmével Isten országának, a családi s hazai életnek boldogító harmatozása, őrangyalai lehessetek! Kolozsvárt dhagyva, Tordán, Miklós Miklós atyánkfiánál tölténk pár kellemes órát, az egyházi visszaélések s más ilyesekről beszélgetvén. Enyeden is fölkeresők rövid időre a derék Gáspár igazgató tanár urat; kitől az enyedi főiskolának a magyar nemzetiség s mivelödés o tájoni védszellemének legjobb állapotban létéről vevénk örömhírt. — S most utoljára kegyes olvasóm, ne ítélj meg e néhány levélben követett modorért; a missio-ügy pártolásának némi tájékozása s a jóltevők, pártfogók s kedves barátim iránt tartozó hála tisztelet kívánta ezt tőlem! Isten veletek ügyünk nemes pártfogói, barátaim! az egy magyar haza határán túlról küldi felétek áldó üdvözletét a bujdosó, kit már sorsa hideg szele megcsapott. — Isten veletek. Oláhország szélén, dec. 15. 1862. Czelder Márton. FELVILÁGOSÍTÁS S NYILVÁNOS KÖSZÖNET A SZENTKÖNYV PÉLDÁNYAIÉRT A MOLDVA-OLÁHORSZÁGI MISSIÓ RÉSZÉRŐL. A Prot. Egyh. s Iskolai Lap 7-dik számában édes örömmel olvasám Nádosi István úr tisztelt atyánkfiának azon buzgó indítványát: „alakuljon egy oly protestáns társulat, mely évenként bizonyos mennyiségű bibliát és újtestamentumot az oláh földön levő szegény protestáns gyermekek közölt ingyen kiosztatna." Miután ezen kegyes indítvány engemet legközelebb érdekel: szabadjon mint az indítványozott kegyességet már másod ízben gyakorlott s e I -meci gyámintézetnek hozzám irt levelét, a reávaló felettel a dolog felvilágosítása érdekében közölni. A selmecí levél ez: nagytiszteletü lelkész úr! A helybeli lyceum kebelében lévő egyletünk megalakulása óta részvevő figyelemmel kiséré nagytiszteletüséged áldásos munkásságát; minek tavaly erejéhez mérten életjelét is adá. Ez évben is kész a szellemi tápban szűkölködő hitrokoninkon, ha csekély adománnyal is segíteni; számukra ingyen leendő kiosztás végett 15 bibliát s 30 ujtestamentornot küldvén. Midőn tehát nagytiszteletüségedet e szent könyvek tetszés szerinti elosztására teljes tisztelettel felkérnök: szivünk mélyéből kívánjuk, hogy az egyházunk felett őrködő kegyes Isten szent egyházunk javára soká éltesse s minden nemű boldogító adományaiban részesítse. Fogadja tiszteletünk őszinte kijelentését, szives hódolattal vagyunk Selmecen november hó 5-én 1862. stb. Breznyik János, a lyceum igazgató tanára, Timko János, a gyámegylet elnöke ; P 1 a c h i Bertalan, egyleti főjegyző. Ezen valódi kegyes szivek levelére én a selmeci lyceum a mily érdemes ép oly buzgó igazgató tanárának, tekintetes Breznyik János úrnak ezt válaszolám: Tekintetes igazgató tanár úr! az Úrban szeretett atyámfia! Újból nagy örömmel és hálával vettem hozzám küldött becses levelét a szegények számára ajándékozott biblia példányokkal. A protestáns hitközösség testvériségének azon kedves érzését erősité ez is bennem, mely engemet hajt, lelkesít, hogy a szegényeket megmentve, evangyéliomi szent ügyünket itt, minél inkább megszilárdítsam, s a körülmény szegény-