Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-03-15 / 11. szám

kedélyeidet uralkodni. Imádkozzál! „Ne vigy a kísértetbe !" b) A vétek: Megtagadás — elárulás, — egyik oly rémitö mint a másik. Indokaik ugyan különbözők. Pétert a kísértés helyére az ürhoz való szeretet vitte: Júdást a gyűlölet. Pétert megrohanta a kísértés, — és igy vétkezett, — Júdás vétkezett kiszámítással. Az úr mindkettőt \ inté, — az intésre egyik sem hallgatott, Péter nem — hiú önbizalomból, — Júdás — megátalkodottságból. Péter vétkes: könyelmüség és háromszoros megtagadása által: Júdás vétkét enyhíti az, hogy ö azt hitte, hogy az űr, hatalma által megszabadítja önmagát. — .Tudás vétke még is nagyobb. — De a megtérés mindegyiknél lehetséges. II. Rész : a) Péter és Júdás, mindketten belátják bűnüket. Mindkettő megbánja. Péter sir (26, 57) 27, 3—4.) A különbség: Péternél mély bánat, Júdásnál a bűn kétségbeesése. Péternél, isteni bánat, Júdásnál e világi bánat. Csak amazé a kegyelem. Alkalmazás: Ha bűnt tettél, bánd meg igazán, keress és találsz kegyelmet Krisztusnál. b) Péter újjászületett, kigyógyult előbbi hibáiból, (tanúsága I. Pét. I. 13.) Jutalma : az üdvösség. Júdásnak: gyáva halála, átkos emléke, — a fazekas szántófölde; büntetése a kárhozat. (Apóst. I. 25. (Sehnabel, nieder-moosi lelkész, Ochly Manch. Gab. III. íüz. 202.) ISKOLAÜGY. Kecskemétről írják a ,,M. Sajtódnak, hogy a ref. collegiumban a félévi vizsgálatok kielégítő sikerrel tartattak meg. Különösen kiemeli a f. év elején teljesen visszaállíttatott jogakadémiai vizsgálatokat, melyeket többen a birói és ügyvédi karból tiszteltek meg megjelenésökkel, kiknek tanúsága szerint mind az 1-sö mind a 2-od éves jogászok kivívták maguknak a hallgatóság elismerését, s ezáltal bizonyságát adták annak, hogy a jogintézet jövővel bir. A jogi tantárgyak előadatnak Bulcsu Károly és Csilléry Benő rendes jogtanárok és Tatay András bölcsészettanár által; ezenkívül statistika Molnár László — az okirattkn (diplomatica) Fehér Péter, — és a törvényszéki orvostan dr. Mády Pál orvos által taníttatik. „Az I.—VKI. gymnásium és bölcsészeti osztályok nem kevesebb szorgalmat tanúsítottak — igy folytatja a levelező — mint a jogászok; azonban az avatottaknak leheletlen volt az ujitott a (dunamelléki ref. egyházkerület által megállapított) tantervezet jelentékeny hiányait föl nem ismerni, melyek csak a tantervezet gondos és avatott módosítása és javítása által háríthatók el. Mik ezen hiányok? E kérdésre meg fog felelni a helybeli tanári kar, mely — mint biztosan értesítve vagyok — a jövő egyházkerületi gyűlés elé okadatolt, módositási tervjavaslatot szándékozik benyújtani. Hát az országos tanári értekezés ismétlésének ideje nem volna még itt? A tanulók száma az egyes osztályok szerint: I-sö oszt. 45, II. oszt. 32, III. oszt. 30, IV. oszt. 35, V. oszt. 41, VI. oszt. 31, VII. oszt. 33, VIII. oszt. 30, IX. oszt(első éves jogászok) 22, X. oszt. (2-od éves jogászok) 6; összes szám 305. Ehhez még számítandó 19 magántanuló. — A vizsgálatok febr. 23-tól mart. 3-ig tartattak. ^Or— — KÖNYVISMERTETÉS. 1. ZENE-KÁTÉ. ,Lobe után irta Bartalus István. Pest, Kiadja Lampel Róbert. 1863. Kis 8-adrét, 154 lap. Ára =' Rágalom volna, ha valaki azt állítaná, hogy a magyar nem kedveli a zenét; hiszen ama barna nép, a cigányok, kik velünk jóban, roszban osztozva, már századok óta nagy részt csupa zenéjük után élnek közöttünk, anélkül, hogy egyéb foglalkozásra lettek volna szorulva, — meg ama kötetekre menő népdal-gyűjtemények, melyek a nemzetek irodalmában ritkítják párjukat, eléggé bizonyítják, hogy nemzetünk bőkezűen pártolta a zenét, s népünk kedélyében gazdag ere van a költészetnek. És mégis, az is igaz, hogy a civilizált népek között alig van nemzet, melynek zeneirodalma szegényebb, zenei fejlettsége csekélyebb, zenészeti nyelve elhanyagoltabb lenne, mint volt mindeddig a mienk Miért volt ez így ? nem vizsgáljuk; elég az hozzá, hogy már, hála Istennek, nem ugy van, s a zenét, mint a tudományok és művészetek egyik fontos ágát, egy idő óta, nálunk is kellő figyelemre méltatják, s annak irodalmi és nemzeti irányban való fejlesztésén, számos és avatott honfiaink buzgólkodnak. Épen azért kettős örömmel kell üdvözölnünk minden olyan jelenséget, mely nemzeti irodalmunk eme legszegényebb ágának igér lendületet, s méltánylással fogadnunk minden olyan zenetani müvet, mely a zene elméleti és irodalmi fejlesztését segíti elő. Méltán és dicsekedve tekintjük ilyennek az előttünk fekvő jeles miivecskét is. Hogy mi a célja és hivatása e műnek? hadd mondja el helyettünk maga az avatott és zeneirodalmunk körül már eddig is oly sok érdemet szerzett szerző : „E rövid kérdésekbe és feleletekbe foglalt mü mindent felölel, a mi a zene körébe tartozik, az a b c-tŐl kezdve, a legművészibb klassikai formákig; röviden leirja az általán ismert és divatozó hangszereket, hangszerek terjedelmét, s úgyszintén a vezérkönyvet. — De csalódik a ki mint kezdő — ön erejére támaszkodva —zenekátémra bizza magát; kétszeresen csalódik. Először: mert egészen kezdőnek ön erején járni, képtelenség. Másodszor : mert ha ezer közül egy kivételt téve, megengedném is, hogy valaki a zenét az első kezdettől végig ön erején kifejtheti, jelen müvecskének kevés, sőt semmi hasznát sem fogja venni. — Mert ámbár a zene körébe tartozó egy pontot sem hagytam érintetlen, de mind ez nem egyéb, mint ujmutatás a tanitó, s a zenébe már felavatott műkedvelő szá-