Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-03-08 / 10. szám

leg, megóv mindenféle anthropomorphisticus és anthropopathisticus fölfogásokra vetemedéstöl, mi annyival méltánylandóbb, mivel fölvilágosult korunk épen némi elönyféle elismerést keres az efféle nézletekben, mint a következő §-ban látandjuk." „2. Megóv az ezzel épen ellenes tulságoskodástól, melybe a középkor legnagyobb theologusai beesének, nevezetesen istentől, a léten kivül, más mondományt egyátalában megtagadának." Hogy nincs ember, a ki ezeket megértse, ezt annyival bátrabban állithatom, miután, a mint mindjárt kifejten<lem, szerző maga sem érti ön magát. Azt mondja szerző : „Isten e világra való munkásságában nem substancialis, hanem subsistencialis okfö." Az első, a mint tudjuk Spinoza nézete, mely szerint nincs 3 mindenségben más öröklő valóság, mint a végetlen kiterjedésű, és végetlen gondolkodású substantia, s hogy ennélfogva a szellemi és testi világ tüneményei nem egyebek, mint e substantia véges módosulatai. E nézet csak következetes kifejtése annak, a mit a káté igy fejez ki : Isten mindenütt jelenvaló, és Isten végetlen. Ha Isten mindenütt jelen van, tehát gondolatinknak legtitkosb redöiben is Isten van, és a testi világ minden parányának is isteninek kell lennie, mert ha nem az, akkor Isten e parányban találná véghatárát, és nem lenne végetlen. Spinoza szerint tehát Isten a világnak snbstantiája, és valamint nem képzelhető világ Isten nélkül, ugy viszont Isten nem képzelhető világ nélkül. Ennek ellenében az ujabb theosophia azt tartja, hogy a személyes Isten, mint a világmindenség létalapja (Urgrund, subsistentia), létezett öröktől fogva, és mielőtt teremtés lett volna, nem volt más^ mint Isten, oly formán, hogy a teremtés által a küllét kategóriáivá vált tér és idő, akkor csak eszmeileg megkülönböztetve léteztek Istenben. Minthogy pedig isten személyiségében öröktől fogva megkülönböztethető volt lényegének reális és ideális oldala, az ő természete, és akarata : Isten akarta, hogy legyen az ő természetéből (bölcseség, és dicsőség <ro<pía és dog a 1. Példab. 8. f., mire Sz. is hivatkozik annélkül azonban hogy az ember tudná mi célból) a látható világ, és lett különböző evolutiók után a mi világunk, melynek szellemi culminatiójában az embervilágban, létre jött az ó- és újszövetségen keresztül fejlődve az absolut vallás, az 6 öröktől fogva létezett fia által. íme, ez az a nézet, melyet Sz. úr igy formulázott : „Isten a világnak, nem substancialis, hanem subsistencialis okfeje." De vájjon értette-e maga a szerző, mit akart e kifejezésekkel mondani"? Ám lássuk. Sok üres beszéd után, mely a felvetett kérdést inkább bebonyolitja mintsem kifejtené, azt mondja végre: „ez alaptétel azt teszi: a helyett hogy (a substantialis nézet szerint) közöltetnének a végessel az isteni természet tulajdonságai, (a subsistentialis nézet szerint) a véges, szellemi kinyomásában az embervilágban, kapja azon kegyelmi ajándékokat, (élet, ismeret, akarat) melyek által az isteninek előterjesztésére képessé, alkalmassá tétetik a vallásban." Látnivaló, hogy itt az egyik ugy mint a másik nézet fonákul van felfogva ; mert Spinoza szerint, a végessel az isteni természet tulajdonságai nem közöltethetnek, miután nem is egyebek mint az egy isteni substantiának feltűnési módjai (Res particulares nihil sunt, nisi Dei attributorum afíectiones, sive modi. Ethic. Pars I. coroll. ad propos. XXVI.); a theosophok is nem azt mondják, a mit szerző, a mennyire a magában is, de a borzasztó interpunctio által kétszeresen érthetlenné vált beszédből kivehető, mond; mert a theosophok szerint az ember nem valami kapott kegyelmi ajándékok által képesittetik az isteninek, mint valami kivüle lévőnek előterjesztésére, hanem az isteni szellem maga az, mely az emberben Istent gondolja, az apostol szavai szerint: ro toU őzoü ouőe}<s otdev, ec fírj ró Trveufia tou Ssou. Továbbá azt mondja a maga álláspontjáról, mint a Spinozismus ellentétéről szerző, hogy az megóv mindenféle anthropomorphisticus és anthropopathisticus fölfogásokra vetemedéstöl; holott ellenkezőleg épen Spinoza az, ki Istentől minden anthropomorphisticus tulajdonságot, még a célszerinti cselekvést is tagadja (ne divinam naturam cum humana confundam, Deo humana altributa nempe voluntatem, intellectum, attentionem, auditum non adsigno. Epist. 58) ; mig a biblia, mint szerző bevallott álláspontjának, a szent történelemnek kútfeje, előadásában kiválólag metaphoricus: elébünk állitja Istent hasonlatok által, melyek mind megannyian a teremtett véges lényekről, különösen az emberről vévék, ugy hogy a mint tudjuk, az anthropomorphismusok sehol oly nagy mértékben nem használtatnak mint épen a bibliában. Azt hiszem e két észrevétel eléggé igazolja állításomat, hogy Sz. úr maga sem érti saját maga zavart beszédeit. Ugy látszik Sz. úr agyában félig értett különböző olvasmányoknak oly rengeteg indigesta molese kovályog, hogy sem tehetsége sem készültsége nem elégséges annak rendbeszedésére, ugy hogy alig ha fog valaha egy egészséges tudományos gondolatot összealkothatni. Ha mind ezek után gondolóra vesszük, hogy Sz. úr saját szavai szerint (43. L), „a dogmatika mint tudománynak jelen álláspontja azon eszme körül forog, hogy: a vallás terén a subsistenciára tekintet a fötényezö": akkor könnyű elgondolni, milyen lehet a munka, melynek kivitele egy alapgondolatra van fektetve, melyet, a mint láttuk, egyáltalában nem ért. Igaz, hogy a munka folyamában a subsistentiára való tekintetet nem igen veszi tekintetbe ; azonban itt olt mégis eszébe jut s akkor a tárgyalás alatt lévő kérdés érthetellensége és a könyv alapgondolatának érthetetlensége közt oly beszéd foly, mint mikor két siket egymással discurál: az egyik a tartós szárazságról panaszkodik, a másik azzal válaszol, hogy a ministercrisis okait fejtegeti. Csak vegyük példáúl azt, a mit szerző a második darab 141 — 144. §§-igaz ember eredeti állapotáról összezagyvál. ,,A kezűnk alatti tétel közönségesen divatozó tár-