Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-03-01 / 9. szám

géröl ismert N. Bernáth Zsigmond úrhoz. Makai collegammal ugy maradtunk, hogy, mert másnap vasárnap következett, ha a reggeli isteni tiszteletet elvégzi: jő Pinkócra lelkésztársunkhoz, kitől én is Tarnócról oda menvén, együtt tesszük tiszteletünket a mi kegyes asszonyunk Palóci Horváth Mária ö nagyságánál. Én elindultam ; amott kékellik Jamócz magas jegenyéken át előttem s mint midőn ismert jókhoz megyek, lelkem nyugodt; mert járjak bár hol, nyugodalmam, lelkem hazája csak a nemesebb lelkek közt vagyon. Tarnóczon lelkész s egykori pályatársam, Fejes Istvánt honn nem találva, magam mentem fel a kegyessége s miveltségéröl ismert N. Bernáth Zsigmond úrhoz. A kegyes házi nő ő nagysága, leányai s unokái körében előzékeny szívességgel fogadott s alig hjvé, hogy én vagyok nála, az annyit emlegetett missionarius. Mintegy félórai beszélgetésünk után jött a ház anyjának bús leánya, ki serdülő kedves leányát most vesztette el, s vesztése óla nem látott özvegy testvérével találkozván, a két vesztett testvér összeborulva sirt, mint két ékességétől fosztott rózsaszál, vagy mint két összehajlott lombja egy szomorú fűznek. Az érzékeny jelenet reám is érzékenyen hatott; de az annyi fájdalmat talált lelkem rendbe jővén : a mint a nemesebb női lelkeket nagy veszteségükben lehet: vigasztalám; s oly jól esett, hogy a megtörtént veszteség után az engem titkon kisérő árny a bánat, hogy valamikép el ne felejtsem, most sem maradt el, s alkalmat adott, hogy a siralomba merült lelkeknek bánatuk fellegén túl szivárványt mutathatók. Nem sokára jölt a ház ura n. Bernáth Zsigmond úr, a nemes lelkek szeretetének örömét fejezvén ki, hogy házánál vagyok. Kis vártatva megjött, Fejes társam is s az estvét a legellemesb társalgásban töltve, éreztük azon örömöt, mely a földiekkel megáldatott s a lélek kincseivel is bővölködő régi magyar uriházakban a mi szorongó s a mindennapisággal is annyit vesződő lelkünket kedves rengésbe szokta hozni. Ez estvén szóba jött azon alapítvány is, melyet N.Bernáth Zsigmond úr egy a Dunafejedelemségböl küldendő jó tanuló szegény gyermek számára Sárospatakon tett. Ezen alapítványra — ki most benne részesül, tavaszszal elhagyván, megbízott hogy ha alkalmam lesz, oly jó tanuló fiút szemeljek ki, kivel az alapitói szándék elérve legyen, a közügyre pedig siker hárámoljon. Másnap vasárnap s Fejes társam egy filiába menvén, felszólítanak, hogy prédikáljak. Én szíves örömmel hirdetem mindenütt, a hol lehet, az evangyéliomot, mert ez feladatom; s igy történt, hogy Tarnoczon is prédikáltam.Hogy és mi hatással? arról hallgatóim számolhattak; annyit remélek, hogy Tarnóczon a félben lévő templom tavasszal fölépül s lehet, hogy felszentelésén még ha Isten ugy akarja, én is ott leszek, élvezendő ottani prédikálásomnak e legkedvesb honoráriumát. Tarnóczon a feledhetetlen szivességü n. Bernáth Zs. úr családjátul annyi szívből jött kívánat közt megválván, Tek. Gálocsi Gusztáv úr vitt egy az én apostoli szegénységemhez nem illő kocsin Pinkócz felé. Gálocsi Gusztáv egy azon vidék lelkes ref. urai közül, ki mint evangyéliomi ember lévén ismeretes, átalánosan kedvelt s ki irányomban is a legőszintébb szívességgel, barátsággal viselteték, s jövőre ís ügyünknek minden lehető szolgálatát fölajánlá. Nemes lelkek a mint elvégeztétek magatokban, ugy cselekedjetek, segédkezet nyújtva nekem, hogy terjesztethessék idegen országban is a magyar dicsőség s az evangyéliomi szabadság diadalma. Pinkóczig érve, az időt tanulságos beszélgetésben tölténk a lelkipásztorkodásról. A mi uraink oly lelkesek, csak részünkről is egy kis utánjárást s lelkesedést tapasztaljanak. Pinkóczon már várt Makai Dániel társam, és siettünk a nagy kegyességéért tisztelt, áldozatairól áldott Palóczi Horváth Mária ö nagyságának tiszteletére. Én kedves hazámban járván, el nem mulaszthattam, hogy a mai kor ezen Lorándfi Zsuzsánáját, Horváth Máriáját, hálás tisztelettel ne üdvözöljem. 0 nagysága, a mint a vidék jóltevő szelleme, egyházaink védangyala, őrködik és áldoz; templomot, iskolákat építtet a nagyobb hazai és egyházi intézetek kitűnő pártfogásán kivül a kicsinyekben is, a hol baj van segél, s hiven tölti be a kegyesség szolgálatát, melyet vett vala az úrtól.Megjelenvén a mi kegyes asszonyunknál, részvéttel nézett s kérdezősködött ügyünk felöl: s midőn a ploesti egyház sorsára került a szó az ebédnél: lelkesülve könnyek közt mondá az uri rendből jelenvoltaknak: „annál a templom - és iskola -építésnél nekünk is mindnyájunknak meg kell jellenünk, kinek kinek a mivel lehet, de elmaradni nem maradhatunk a szent ügy pártfogásától. Szóban valának még több hazai s egyházi közintézeteink ís, s a nagykegyességü nő ajkáról mindegyiket lelkes szavakkal hallók említetni. A gazdag ebédnél a léleknek ily kedves örömei vártak szegény magunkra; amidőn én nem mulaszthattam, hogy ő nagyságaért, ki szegény ügyünket is addig leghathatósabban pártfogolá, poharat emelve mindnyájunk áldás kívánását becses életeért ki ne fejezzem. A nagy kegyességü nő ö nsga most is megemlékezve rólam, azon kegyes ígérettel bocsátott el, hogy íigyiink iránt való kegyességeit folytatni fogja; én pedig azon lelkemből jött, Istenhez bocsátolt könyörgéssel hagytam el a kegyesség e hajiokát, hogy a patriarchai nő, kinek Isten nemes szive mellett sokat adott földi áldásaiból is, hogy azokkal mennyei örökségét gazdagíthassa: még soká láthassa a közügyekre, szegényekre, elhagyatottakra telt dicső áldozatainak jutalmát a felsegéltek hálájában itt e földön; a mennyben pedig jó tetteiért egykor legyen teljes örök koronája. Pinkóczon őszinte szivességü lelkésztársam, Komáromi János és néhány ott levő lelkészekkeli időzés után Ungvárrá mentünk vissza Mákai Dánielhez. Én neki e vidéken kifejlett lelkességért a missio iránt sokat köszönhetek. Ö tapintatos kellemes magaviseletével egy azok közül, kik a jobb lelkeknek jobb sugallatai gyanánt üdvözölhetők. Ki helyre hozta az ungvári ekklézsiát, nála van gyülpontja a környéken lévő egyházi értelmiségnek. A derék lelkes társ elvitt a közügyeket annyira szerető főgondnokához is, ki szintén nagy szívességgel fogadott; M D. igérte további lelkességét, szolgálatát az ügynek, melynek javát eddig is meleg gondoskodással eszközlé. Ily lelkes társak, barátok Ígérete nyújt nekem reményt, hogy munkámban el.