Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-12-28 / 52. szám

is, vagy helyesebben a tanokban is kifejlett, a keresztyénség ez első korát ép az jellemezvén, hogy a vallás egyetemes eszméit a külsőség formáiban fogja föl. Minthogy a külsőség világa épen az égyenkíntiségek által alkottatik, innét az üdvösség is, a vallásos szellem legbensőbb megnyugvása, az egyes külső cselekedetek, mint opus operatumok által tartatott megszerezhetönek, söt egyes érzéki tárgyakban, szent ereklyékben helyeztetett. Így jött létre a katholica egyháznak az egyes jócselekedetek üdvözitő erejéről való tana, mely egyik lényeges különbözése a protestantismustól. E különbség legélesebben kitűnik az urvacsora-tannál. Az úrvacsora, mint a Krisztusban kijelentett Istennel való kibékülés élvezete, s a fiúval való benső egyesülés — unió mystica — a keresztyén élet központja. Ez egyesülés a kath. egyházban egészen külső érzéki módon fogatik föl, egy teljesen egyenkinti érzéki tárgyban, mint Krisztus testében helyeztetik, mely önmagában használ az üdvösségre, tehát bárminő hittel csatlom is magamhoz, mit használ a gyógyszer, bármit gondolok is, midőn azt beveszem. Az egyház eme külsővé vált minőségében nagyságának tetőpontját a keresztes háborúkban és körül érte el, midőn a bűnök bocsánatát, az üdvöt a szentföldnek, tehát egy teljesen, érzéki kübonek és az ott található ereklyéknek megszerzéséhez kötölte s e célra hatalmával az egész ker. világot mozgásba birta hozni. Hanem ez fordulatpont is volt, világ reményébi n a legfényesebben csalódott ; a keresett üdvöt, lelke nyi galmát nem lelte meg a szent sírnál ; és így nagyrészt c akhamar tudatára kezdett emelkedni annak, hogy a Kriszti ssal való egyesülés nem az ember lelkén kivül, a földi Jeruzsálemi)en keresendő, mert hiszen az idvezitö nincsen ott, hanem föltámadott; de söt az egyességében élö embernek Istennel, az általánossal csak a lélek bensöségében, a gondolkodás egyetemességében lehet kibékülni, s épen egyenkinti önzésének magtagadásával emelkedhetik Istenhez. Ez eszmélkedés növekedésével a keresztes háborúk uián gyorsan szállt alá az egyház hatalma, tekintélye foszlott szélyel, az irántai bizalom mind hidegebb, az elégülellenség s reformok követelése mind általánosabb lett. A tudomány hasonlóul megfelelt, mint némely tanoknál már láttuk , az egyház a cselekvékenység terén követett irányának. Az apologeticai kor után e munkásságban megerősült, dialecticai éllel képzett éss a vallás tartalmának tudományos mindenes alakban öntéséhez , a dogmák képzéséhez látott, mely Augustinusig, söt Scotus Erigenáig tartott. Ez idő alatt az eretnekségekben föltűnt ellentétek csatáiban, a számtalan zsinati vitákon, és irodalmi harcokon, az egyes tanfogalmak, s pedig a leglényegesebbek ugy a mint nagy részben a protestantismus is elfogadta (p. o. sz. háromság, teremtés, stb.) kifejtettek, s az egyház által szentesitettek. / E kort felváltá a romai kalholicismus megszilárdultával a scholasticismus, mely feladatául tűzte ki: a dogmákát rendszerezni, azok igaz voltát az értelem előtt bebizonyitni, viszont az értelmet is azok fölfogására különösen Aristoteles féle dialecticai gyakorlatok által képesíteni. A scholasticismus e feladatával a tudomány elöhaladásának kétségkívül nagy szolgálatot tett, de mert ugy szólva kész tartalommal bánt, s az egyéni szabad gondolkodás az egyház tekintélye állal megkötött volt, ezért nem birt semmi ujjat, a gondolatnak semmi maradandó rendszerét teremteni, csak a megalapított dogmákat, az ugy nevezett szörszálhasogalásaival szétmorzsolta, hogy azok fölemésztését könnyítse , ,s őket a köztudat előtt szétfejtette. A keresztes háborúk után a már érintett uj irány kezdetével , mint a reformatio előkészítőjében , a scholastica dogmatismusával ellenkezőleg bizonyos scepticismus kelt életre, mely első jelensége az eddigi tanokon tulrnenésnek. Söt a dialectica által megerősült értelem lassanként fölszabaditá magát az egyház gyámsága alól, s már Abelárd ez elvet merte kimondani; „csak azt kell hinni, mit az ész felfog, s helyesel/' tehát nem mind azt mit az egyház tanita. Ugyan ekkor egy részt a scholasticismus hideg formaságával, másfelöl az egyház külsőségeivel ellentétben elevenüit fel a mysticismus, mely a lulságig bensöségi jellemű , s Istennel az érzelemben közvetlenül egyesülésre törekszik. Kissé hoszasan l<ellett időznöm e történeti fonal meghúzásánál, főleg azon téves nézet megcáfolásáért, mintha a közép kor csak a butaság századaiból állna, $ az egyházban kifejteit munkásság oly haszontalan és eredménytelen lett volna, hogy a protestantismus kénytelen lett volna századokat visszaugrani. Részemről igen nagy képződést látok itt, s ha nem folytonosan direct előre haladását látjuk is az emberi szellemnek, de a fölvett alapelvek s főirányok minden részleteit megfutá, mely tette épen lehetővé az újból előre haladást. A középkor megnyíltával az egyház birtokában levő keresztyénség és az uj nemzetek világélete, s világ életük minden positiv hatalmai álltak ellentétben, egymáson kivül, mindegyik a másikra nézve tul világ volt. Az egyház a világot szándékozott meghóditni, keresztyénitni, vele küzdelemre lépett. E két hatalom küzdelmében folyik le a középkor , benne virágzik föl, és hanyatlik a katholicismus. Az uj keresztyén polgárisodásnak tényező elemei elsőben ellentéteikre fejlenek szét, s ez ellentétek civódnak. Igy látjuk küzdeni a barátéletet a természettel, a hitet az észszei, at orthodoxiát az eretnekségekkel, a pápát a császárokkal, az egyházat az államokkal. Mindenütt a vallásos és világi elemek egymással szemben. E küzdelemben az egyház f

gyámsága alá hajtotta a szellem minden nyilatkozatait, az államok, a művészet és tudomány mind az ő szolgálatában álltak. Es mi lett e küzdelem eredménye? A felek mintegy szerepet cseréltek. Az egyház annyira kisugárzottá, mintegy magából a világnák saját lelkét, hogy mig a világ önálló keresztyén