Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-12-28 / 52. szám

polgárisodássá növekedett, az egyház alászállt, elvilágiasult. Igy szemlélhetjük a középkor műveltségének legfényesebb virágzata idejében, az egyház bensejében a lej mélyebb romlottságot. Végre a művészet többé nem szent, hanem széppé, az államok függetlenné, a tudomány, a gondolkodás önállóvá lett. A szellem a kibékülést, saját üdvét önbensejében érzi és keresi, s ezen önállóságra emelkedett szellem protestál minden külső tekintély ellen , és e protestantismus minden külső hatalom absolut volta ellen, az újkori világrend alapelve. 2) ,,Mi elvek alapján szándékozik a ker. egyház feladatát megoldani a protestantismusban ? A romai kath. egyház egész kifejlődésének, felvirágzása és hanya ásának ^átgondolása után meggyőződéssel mondhatjuk, hogj a protestantismus valósággal nem más> mint a romai egyház kebelében és legnagyobb részben az ö munkássága által önállóságra emelk edett keresztyénség ez önállóságának a gyülekezet egészében való érvényesítése. „A protestantintismus a minden külsőleg létező hatalom és tekintély ellen protestáló önálló gondolkozás, és önálló ker. hit világa." Innét a reformatio in ár kezdetében azon törekv éssel lépett föl, hogy a romai egyházban a görög és romai műveltségből, s a barbar népek korábbi életnézeteiből beolvadt nem keresztyén elemeket, a keresztyénségnek a katholicisrnusban nagy részben uralkodó mythicus fölfogását, s általában amaz említett nem keresztyén külsőségi irányt tagadja, magából kizárja ; ez elemektől megtisztítással a ker. vallást eredeti tisztaságára ugy vigye vissza , hogy e mellett mind azon eszméket, melyek a katholicisrnusban valóban keresztyén íejleményekül születtek meg, megtartsa, és a római egyházban fölmerült, de az ö álláspontján belől meg nem oldható ellenmondásokat kibékítse. Nézzük minő elvek alkalmazásával eszközli ezt. Önálló szellemi élet csak a szellem erőinek minden oldalú szabad munkásságában állhat, melynek főtétele az egyéni szabad gondolkodás. Ezért a clérussal idenlificált egyház tekintélyén, mint alapelvén nyugvó kaíholicismus a szabad vizsgálódás elvét érvényesité, minden hívőinek nemcsak egyenlő jogául ismervén el a vallás tanainak vizsgálását, és az igazság keresését, de söt azt kötelességévé teszi, a mennyiben hívőitől nem az egyház által hirdetett tanok közvetlen elhivését igényli, hanem tőlük a vallás igazságáról önbelátása folytán való meggyőződést követel. A szabad vizsgálódás mellett azonban a sziikséges tekintély elve sem veszett el, csak hogy azzal nem egy külső érzékileg létező testület ruháztatott föl, hanem mindenes értékű szellemi hatalom, a biblia. ..A biblia egyedül szabályazó a hit dolgában" a protestantismus formai elve : magyar á z v a a vizsgálódó j ó z a n é s z által, — tehát nem az egyház tekintélyével ; ö n rn a g á b ó 1, nem a Iraditiókból, az egyház múltjából. A traditiók, mint a biblia egyes korokban való magyarázatának históriai emlékei, mint történeti documentumai annak, hogy a bibliában kijelentett keresztyénség a fejlődő egyház által a különböző korokban miként fogatott föl, a traditiók mint ily történeti emlékek kétségkívül a protestantismus által is figyelemben és becsben tartatnak. A protestantismus a traditíókaak csak absolut tekintélyét, a jelenben is kötelező erejét tagadta meg; s ez által elvettettek a traditiók, mint oly hatalmak, melyek a vallásos tudat szabad továbbfejlődését gátolnák az által, hogy hozzájok, mint az egyház eddig kifejlett fölfogásához kénszeritöleg köttetik az egyéni vizsgálódás. A romai egyházban is megvolt a vizsgálódás, de lényegesen máskép mint a protestáns egyházban. Ott ugyanis csak a clericus joga volt a vallás tartalmát fürkészni, a laikusnak meg épen csak a minden kétely nélküli közvetlen elhivés engedtetett meg, söt a clericus is nem csak vizsgálódása eredményének érvényesítésében, de magában a vizsgálódásban is sokképpen kötött volt a clerus egésze által. A protestantismus pedig „minden egyes tagjának korlátlala n u 1 megengedi a nyomozást, csupán a gondolkozás eredményének a gyülekezetb.eni érvényesítését tartja fon saját jogául az egyház. A tekintély elvének kellő értékére helyezésével nem maradhatott meg a clericns és laicus közti rendi különbség sem. A protestantismus kimondá a szabad vizsgálódás elvéből folyó „egyetemes papság elvét, s pedig ugy, hogy az egyháznak, mint a vallásos élet közösségének minden hivő — nem csak clericus — egyenjogositoit tagja , s az isteniekről nemcsak gondolkodhatik, de az egyházi életbe intézőleg is befolyhat „az egyéni képesítettség föltétele alatt"; tehát nem valamely rendhez tartozás által. Ezért mindenki ön üdvösségének nuiHkása=papja. Ez elv, mint a szabad vizsgálódás alkalmazása a gyakorlatban, megszüntette a clericus és laicus közti rendi különbséget. A katholicisrnusban sokszoros ellenmondás az, hogy az egyház rendeltetése már e világban istenországál megalapítani, és mégis az üdve világról lemondásban van, a benne élő erkölcsi hatalmaknak, minő a családi, társadalmi, polgári élet, a barátfogadások, örökös szüzesség, papi riötlenség, zárdai élet stb. által való megtagadásában helyeztetett, (holott a házasság szentségül lartntik), és mégis az ezen nézetből létrejött clerus mint külsőleg létező testület akart lenni az üdv hazája. Ez ellenmondásokat a protestantismus ugy oldja meg, hogy az igaz ker. vallásos életet nem valamely partieularis rendbe helyezi, hanem híveinek kebleibe, hitébe bensőiti, s azokat inkább a világi életbe küldi, a benne élő társadalmi hatalmakkal együtt élésre, s a kebleikben élő ker. erkölcsiségnek a világéletbe való bemunkálására utasítja. — Ezzel eltörli a szerzetes életet, papi nötlenséget, s lelkészeinek is kötelességévé tevén az erkölcsi világrendben bennélésí, a protestáns pap állampolgár is , s mint ilyen alatta van az államnak. A két egyház közölt e fölmutatott elv mily éle vilönb-104*