Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-12-21 / 51. szám

1) Szerző a ll-dik lapon igy ir: „Vallásos nézeteim re nézve csak akkor tudok tökeleteson megnyugodni, ha bizton tudom, hogy az egyház elveivel találkoznak." Nézetem szerint nem protestáns emberhez illő szavak, mert bennök a protestantismus alapelvének, sarkigazságának, a lelkiösmeret szabadságának megtagadása van kimondva. Mert mit tesz a lelkiösmeret szabadsága, ha nem azt, hogy minden individuumnak jogában áll vallásos nézeteit másokéitól függetlenül constrHalni s lelki nyugalmát nem attól feltételezni, hogy saját vallásos nézetei másokéival megegyeznek-e vagy nem? Vajon ha Luther vagy Zwingli, mi» ként szerző, abból az elvből indullak volna ki, hogy impietás bűnébe esnek, ha vallásos nézeteik az egyház elveivel ellenkezésbe jőnek, létre jOtt volna-e valaha a reformatio?. Nem különös ellenmondás e, hogy szerző midőn egyfelől lelkesülten kél ki a lelkiösmeret 'szabadságának védelmére s azt igen helyesen a legelidegenithetlenebb emberi tulajdonnak vallja, midőn megtámadja Filót hogy a lelkiösmeret szabadságát korlátozni akarja, midőn ö maga mondja a 105-dik 1. hogy megakarta menteni Filóval szembe a „szabad gondolat királyi méltóságát," másfelől az egyházban álláspontját akarván jellemezni, önmagát procrustesi ágyba szorítja lelkiösmerete, szabadságáról lemond s bevallja, hogy csak akkor nyugodt, ha mások meggyőződésének rabszolgája, viszhangja? 2) Szerző a 14-dik lapon igy ir: „hogy mik lehetnek a keresztyén theologia tárgyai, ez szerintem alig lehet kérdés tárgya. Isten, kijelentés, ihletés, a szent irás aulhentiája (?,) Jézus személye és váltságmüve s a szentléleknek az egyházban való működése, oly öröklő positivitások, melyek nélkül ker. theologia nem képzelhető." Mintha mondaná: ker. theologus nem lehet az, ki ezen tárgyakat — mint a ker. theologia sine qua non-jait, mint öröklő positivitásokat, tehát a priori el nem fogadja s a fundamentális tételek vizsgálását, s illetőleg bírálását, minthogy azok szerző szerint kérdés tárgyai se lehetnek, mellőzvén, egyenesen, azokra épitni nem kezd, csupán azok felfogásának mikéntjére szorítkozván. Hol marad megint a szabad gondolat királyi méltósága ? Hol a szabad vizsgálódás joga, kötelessége ? Hogy egyeztethető meg emez állítás szerző ama másik állításával, hogy a dogmaticai keresztyénség kora lejárt, mikor szerző szerint oly öröklő pisilivitások vannak, melyektől szabadulni nem lehet a nélkül, hogy az egész ker. theologia meg ne semmisittessék ? — Nézetem szerint a dolog épen megfordítva áll, mert oly öröklő positivitások, melyeket az ember a priori elfogadni kénytelen volna, nincsenek. Ki ily értelembe öröklő positivitásokról beszél, az mielőtt egy lépést tett volna a végett, hogy azokat ilyen vagy amolyan formákban öltöztesse, már előre lemondott azon igényről, hojry bár mily jól is sikerüljön neki a formábaontés, valaha valódi ker. theologus gyanánt üdvözöltessék. A dolog lényegét néma felfogás mikéntjébe, hanem épen abban látom, hogy vájjon a keresztyénség emiitett fundamentális tételei elfogadhatók-e tények gyanánt vagy nem? Ez a rardo rei. Igy fogván fel a dolgot, nézetem szerint, csak másodrangú jetentöséget tulajdonithatni annak, hogy valaki szűkebb vagy tágabb formákat készit-e s koczkáztatni merem azon állítást, hogy szerző nagyon téved, midőn a theologusi hivatást csak a felfogás mikéntjére szorítja sub titulo, hogy az öröklő positivitások nem is lehetnek kérdés tárgyai. A formakészítés vagy is a megbírált s igazaknak és szükségeseknek elismert vallásos tényeknek saját erkölcsi életünkbe való feldolgozása, assimilálása s visszatükrözése az ómega. Szerző is ilyenforma véleményben látszik lenni mert a 15-dik lapon igy ír : „Az ismeret határait felismerő tudomány a transcendes eszmékre nézve beéri, ha azoknak valódiságát emberi magasb természetünkben gyökerezöknek tudja bebizonyitni." Különös ellenmondás! Egyik lapon azt mondja , hogy a vallástények mint öröklő positivitások kérdés tárgyai sem lehetnek, mig a másikon maga is elösmeri, hogy nagyon is lehetnek s szükség azoknak valódiságát bebizonyítani. Egyik állításával lerontja a másikat. — 3) Szerző a 15-dik lapon igy ir: „ne beszéljünk soha a hit kisegítő erejéről, mint olyanról, mely mint valami hatodik orgánum, tán uj ismereteket is eszközölhetne." A 11-en pedig igy: „Oly távol vagyok a szent háromság, mint hitvallásunk legközönségesebben elfogadott cikkének tagadásától, hogy sokkal csekélyebb jelentőségű hitcikkekre nézve is impietásnak tartanám az jegyház közmeggyözödésével egyéni véleményemet szembe állítani." Megint a két legszembeszököbb ellentmondás. Szerző egyfelől sötétségnek, babonának, képtelenségnek tartja a hit. kisegítő erejére való hivatkozást, másfelől ünnepélyesen vallást tesz a szent háromságról. Eg'yik lapon ugy ir mint Uhlich vagy Ballzer , szóval mint azok, kik minden dogmák felett, mint a melyek épen a hit kisegítő ereje által tartatnak fenn, határozattan pálcát törnek, mint ehimaerák felett, mig a másik lapon tös-gyökeres orthodoxus , akár Hengstenberg, vagy Vilmar. Szerző páratlan mélyen pillantó practicus ésszel kell hogy bírjon, ha vallja a szent háromságot, miben nincs senkinek joga kételkedni, a nélkül hogy a hit kisegítő erejéhez folyamodna. — 4) A 16-dik lapon ez áll. „Akarod tudni mi az Isten ? a biblia első sora mondja meg neked eszeddel egybehangzólag : „kezdetben teremte Isten a mennyet és földet." Mihelyt ezen tul mégy, bálványokat alkotsz magadnak ( ? ). Akarod tudni mi a lélek? Eszeddel egyező feleletet találsz erre is a bibliában: „és alakitálsten az embert a föld [torából és lehelle az ő orrába életnek lehelletét." Ily definitiókkalj egy néposkolai 8 éves gyermek megelégedhetik ugyan, de egy felnőtt, józan eszű s főleg tudományt s általa igazságot szomjazó ész, bajosan. Ha szerző mint, theologiai professor, tanítványainak nem mond többel Istenről mint a Bibliának idézett szavait (nem is említve hogy azok Istent csak mint teremtöt ugy tüntetik föl) attól félvén, hogy ha tovább megy, bálványokat épit s bálványimádókat nevel, ha szerző a lélek származását ugy magyarázza (vagy jobban mondva nem is magyarázza , mert szerző szerint ily dolog magyarázatát még csak megkísérteni sem unó-103*