Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-12-21 / 51. szám

lük függenie kellett volna, hanem megfordítva, az államoknak volt igen sok köszönni valójok az egyház iránt. Róma téritette meg a nyugoti barbarokat , s igy azok neki köszönhették a keresztyénséget, az egyház nyújtotta a nyugoti világnak a keresztyénség már nagy részben dogmákkái meghatározott fogalmakká képezett igazságait , ö volt a még nyers népek között legavatottabb kezelője a keresztyén eszméknek, melyek a kor fölött uralkodtak, s a világtörténet vezércsillagaivá emelkedtek. Ugy hogy mondhatjuk, miszerint a keresztyén államok az egyház által kifejtett és hirdetett elvek alapján alakultak meg, tehát mintegy az ö teremtményei voltak. Ez okok, és körülmények telték lehetővé, hogy nyugoton az egyház kerekedett a világ- s annak hatalmai az államok fölé , s pedig erősebb nagyobb hatalommal, mint keleten az állam az egyház fölé , mert itt az egyház nem csupán a keleti államhoz hasonló anyagi, s egyébb külső hatalmi eszközökkel , hanem erkölcsi erejével , magasabb szellemi emelkedettségével uralkodott a világ fölött. — Nyugolon is gyakran szerepel a világi hatalom mint az egyház védője , de egészen más értelemben mint keleten. Oly formán volt itt, hogy az egyes fejedelmek mint hűbéresek szolgáltak, és ha kellett védték az egyházat mint hűbér urat. Ezért ha itt a két hatalom összeütközött, az egyház álíal a világi mint pártütő tekintetett, s jogositottsága mint oiyan világi hatalomnak is tagadtatott. Ez okok lehetővé — egyébb tekintetek , s a középkori világállapotok pedig egyátalán szükségessé is tették az egyház ime fönhatóságát s a katholicismus kifejlődését. Kevéssel a keresztyén vallás születése után Európát fegyelmetlen vad népek özöne borította, s e műveletlen, nyers de egyszersmind üde életerős népelemekből kellett a keresztyén polgárisodás nagyszerű épületet megalkotni. — A római, nyugoti egyház tűzte maga elé ama magasztos feladatot, hogy e barbar világot a keresztyénség igazságával áthassa , az az keresztyénitse ne csupán a vallás alakjában, hanem erkölcseiben, éleíszokásaiban és minden intézményeiben. Az Európában e kor kezdetén zajongó népelemeket egy oldalról azon körülmény tette épen alkalmasokká arra, hogy bennök és általok egy uj polgárisodás, a művelődés uj rendszere fejlődjék ki, mert még egyáltalában sernmi határozott idomban kiképzett műveltséggel , rendszeresen megalkotott állami és társadalmi élettel nem bírtak ; más oldalról azonban ugyanezen minőségük okozta, hogy a keresztyénség legbensőbb és egyetemesebb igazságai, az ember benső érzelem és gondolat világát eltöltő eszméi is az egyház által a külső formaságok, körül irt szertartások alakjában érvényesítettek. A képzetlenebb ember mielőtt az érzület bensőségére, a gondolat egyetemességéhez bírna emelkedni, csak a külső egyenkinti tényekre és egyes eseményekre irányozza Syyelmét, s a legbensőbb általános gondolatot is külső érzéki formában szemléli avagy képzeli. Innét e kor emberisége a keresztyénség alapelvét az Istennel való kibékülést, benső egyesülést nem mint a világban munkás, energikus életeivel, mint az ember bensejében élő egyetemes igazságot bírta fölfogni, hanem rnagán kivül, egy túlvilágban képzelte. A közép kor emberiségének az Istenneli kibékülés nem az embervilágban tevékeny szellemként , hanem egy túlvilágban képzelte tett, mely túlvilágra vagy mint a mult* b a n, az az a Palaestinában élt Krisztus szent történetében, a földi Jeruzsálemben megjelentre emlékezett, — s az üdvöt is e földi Jeruzsálem megszerzésében helyezte : — vagy a jövőben egy égi Jeruzsálemben, a szentek e túlvilági egyesületében reményiette, csak önbensejében nem kereste. Innét a vallásos hitnek, a külső valóságra, a jelen közéletre való negatív irányzatából érthető meg a vallásos életnek, a világi élettel azon meghasonlása, mely az egész közép kort jellemzi. A vallásos szellemnek e röviden fölmutatott irányzata jelzi a középkor katholicismusának egész hitéletét, mint a főbb részletekben mindjárt tisztábban látandjuk. A képzetlenebb, bensőleg önállótlan embernél elkerülhetetlen hogy a fegyelem külső eszközeivel, a törvény hatalmával képeztessék önállóságra, s a jóakarat gyámatyai nevelése őrködjék fölötte. Ezért emelkedett az egyház az ifjú keresztyén polgárisodás gyámatyjává , s nevelési buzgalmában, s fenyitéki eszközeiben ezért ölté magára a törvényszerűség oly merev alakját, hogy a középkori egyházban sokan a törvényszerűség álláspontján állt Judaismust látják í ülelevenitve. Az egyház keresztyénitési törekvésével párhuzamosén fejlett az e célra leghatalmasabbnak vélt eszköz; a hierarchia, melynek ellenébe intézte később legerősebb támadásait a protestantismus. A keresztyénség már a bibliában s az apostoli korban kimondá ugyan az egyetemes papság elvét, de ez csak postulatum maradt, s csupán addig volt valósithaló, mig a gyülekezet kevés tagból, s leginkább magokból a tanítványokból állott. A gyülekezel növekedéséve 1 azonnal beállt a szükség, hogy kik folytonosan a vallással foglalkoznak, avatottabbak levén, mint kiknek egyébb az életfoglalkozásuk, azok legyenek a vallás kezelői. Ez annyival szükségessel)!) volt, minthogy a gyülekezetek felnőtt korukba megkeresztelkedett — tehát nem ker. igazságokban nevekedett — egyénekből állottak legnagyobb részben, igy lassankint megszületett az egyháziak és világiak közti különbség, különösen később, midőn a keresztyénség elveit védeni kellett, s az ezt tevő papok tekintélye emelkedett, mi még inkább növekedett a dogmák készítésénél, mire ismét majdnem kizárólag papok voltak képesítve. Keleten az egyház, hogy az államhatalom nyomása alól kiszabaduljon, attól lehetőleg különválni, és saját ha-