Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1862-11-09 / 45. szám
ről c zsenge intézetbe, ugy hiszem, reraényökben nem fognak csalatkozni, és buzgó apostolai lesznek ez uj növelőének, mindenkor édes dicsekvésök leend, hogy erős protestáns hitük által megalapítói lellek ez intézet virágzásának, a kezdettel együtt járó nehézségek által magokat vissza rettentetni nem engedik, vagy a kezdeményezéssel együtt járó veszélyt jósló károgásokra nem hallgattak. — Adja Isten! hogy reménységök meg ne szégyenitse ! ! A programm és növeldei házi rend , legközelebb fel fognak küldetni a tiszántúli helv. hitv. főtiszteletü egyházkerületi gyűlés elibe; hihetőleg, kedves tudomásul veszi az egész süperintendentia, ezen hasznos és szükséges intézet megnyíltát. Azon szülék számára , kiket talán az tart vissza növeldénk fölkeresésétől, hogy rokonság vagy ismeretség hiányában , a városon kedvező szállást nem fogadhatnak gyermeküknek, legyen szabad ujolag figyelmükbe hoznom, hogy az intézet igen alkalmas szállásán ben! . a növelőnők teljes felügyelete alatt, egy évre 220 o. írtért, mindennel elláttatnak a növendékek, és igy a legbiztosabb helyre adhatják, még ugy tudom , kettőnek vagy háromnak volna is helye. Hogy a protestáns hivek áldozatra készek , mutatják a városunkban megjelenő Tárogató és Értesítő hetilap számai, mert szinle minden szám jelent ujabb ujabb ajánlatot; de még eddig — a városi évi segélyt kivéve — mindegyiknek koronája, Nagy-Bányáról, a Kovásznai Kovács Lőrinc uré, ki boldogult neje, Kabos Zsófia asszonyság dicsőült szellemének emelt örök emlék szobrot, nőnöveldénk történelmében és éleiében , azon alapítvány levele és tette által; mely szerint 1100 o. frton elkelt érmelléki borát, ugy adla az intézet javára, hogy a fenlnevezett összeg, rendes kezelés folytán 2000 ftra nevekedjék, s akkor mint Kabos Zsófia alapítványa, a Szatmár, Kraszna és Kővár megyei szegényebb sorsú leánygyermekek növelésére fordittassék évi kamatjaiban. A menybe szálithalhatatlan lélekhez illő dicső halhatatlan tett a nemes keblű férj részéről: ragyogó példa minden szülék , házas társak és polgárok előtt. Adjon isten sok Kovács Lőrincet e zsenge Intézetnek, igy a szomszéd megyék protestáns szülei erősen fognak csatlakozni növeldénkhez, s megálland ez mind az időknek végéig, áldást árasztva mindenfelé. r. 1. BELFÖLD. A PUSZTAI TEMPLOMOZÁSRÓL ÉS A MOST KELETKEZETT HELV. HITV. LEÁNYEGYHÁZRÓL SZÁNKON. A dunamelléki helv. hitv. egyházkerületbe kebelezett solti egyházmegyében, Kiskunságban, Halashoz kétmérföldre van egy puszta és szárazföldön, mely 3 mérföld területen fekszik, 61 helv. hitv. család, elszórva szerte-széjjel egymástól. E puszta Kunszent-Miklós pusztája lévén, n. t. Szász Károly ur kél ízben lejölt Szankra prédikálni itt a helvét hitvallásuaknak s látá, hogy ennyi nép érdemes egy oly egyénre, ki itt tanításon kivül, minden papicselekvényekben mint fölszentelt lelkész is működhessék ; igy lelt aztán az, hogy a mult tavaszi pesti gyűléskor n. t. Szász ur kérelmére, a főtiszt, egyházkerület által én rendeltettem e pusztába tanitó-segédlelkésznek. Nekem juta tehát először azon szerencse : hogy e pusztában a hivek buzgóságának mértéke szerint építsem az urnák házát. E pusztában lévő istentiszteletről beszélek én egy keveset e becses lap olvasóinak. Harangszó nem hívja itt a hívőket imádságra , de olt van a kebelben a mi készti az embert, hogy menjen a szentegyházba, mit ugy hívnak hogy: szív. Az én hallgatóim el is jönek rendesen minden vasárnap templomba. Megjegyzendő: templom ínég most csak az iskola. Minden vasárnap megtelik az én házam köre kocsikkal, s házam körül nagy leriméjü legelő lévén, a lovakat ki fogják, s azok legelésznek ott künn addig,míg én a lovak gazdáit legeltetem itt ben kies mezők s folyó vizek mellett. Vasárnap d. e. prédikációt tartok, d. u. pedig s/.enlírás magyarázatot. Az istentisztelelet délelőtt, délután énektanulás előzi meg , mi tart sokszor másfél óráig. Énekelni nem tudnak ; tehát előveszem a zsoltárokat sorjában, s addig énekelünk egyet, mig megnem tanulják azt.. „. mig egyszer aztán én, elégnek tartván az éneklést, felállók székemről, imádkozom és prédikálok. Elmondhatom biz én ezen versszakot: ,,Pap vagyok, prédikálok, nincs katedrám, csak ugy állok." Az anyaegyház Kunszent-Miklós , 8 mérföldre van Szánkhoz. E pusztai leányegyház megmutatja , hogy tud lelkesülni a jó, szép és hasznosért, az által is hogy ,,olvasó kör" jött létre e földmives emberek közt felszólításom következtében. De megmulatja, hogy tud lelkesülni különösen szentvallásaért; szabad-adakozást nyitván az ujan alakult egyház javára, s önkéntes ajánlat utján befolyt 105 forintunk osztrák értékben. E pénzből vásároltatott egy roslélylyal körülkerített kis szószék, urasztalához való szent eszközök stb. Az igyekezet meg- van bennünk, teszünk is a mennyit csak bírunk; de mindenki tudja, hogy mindenben a kezdet legnehezebb. — Én erősen hiszem, hogy nem sok időre egy ref. templom fog kinőni a szanki homokból, csak az Isten segedelme mellett, emberek se hiányozzanak, kik a szent ügyért lelkesülni, s azt létre hozni segitendik. Itt az emberek elég fogékonyak a'szép, jó és igaz iránt, csak serkenteni, buzdítani kell őket, hogy a szó tetté váljék. A hol az ur segíti építeni a házat, ott a munkás fáradsága nincs hiába! S a mag, mit elvetünk, tízszeresen adja meg magát. Erőnek lelke lebegjen e pusztai kisded gyülekezeten, hogy ne csüggedjen, de legyen erős, és szándékát minden jó és hasznosban valósíthassa! Isten velünk ! Szánk, oki. 12. 1862. Tóth Pál, helv. hitv. segédlelkész.