Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-11-02 / 44. szám

ezeket és még- a többi temérdek Ínséget, nyomort elmond­juk ; — azonnal könnyű átlátni, hogy sokkal nagyobb itt még a szegénység, mintsem nagy célunkat — az eddig be gyűlt csekély segély-erőkkel együtt is megközelithetnők, annyival kevésbé elérhetnők. — Pedig jól átgondolva e fon­tos helyiséget, hol egyházunk félszázad alatt 30 családból 1500 lélekre szaporodott, ugy hisszük, hogy itt a cél nagy, és ha már épitetünk, olyan épületeket, s különösen olyan templomot kell épitetnünk, mely ne év tizedekig, hanem századokig is fennállható lehessen, az évenként ide ván­dorló ref. családokkal folytonosan szaporodó egyházunk tagjait, és az ország külömböző vidékeiről Péterváron ál­lomásozó ref. katona hitsorsosinkat, kik néha most is oly nagy számmal jönnek,hogy kis imaházunkat megtöltik, köny­nyen befogadhassa. Mivel pedig ehez még a mostaninál érté­kesebb helyiség kívántatik; ugyanazért templom-hely végett folyamodtunk a nemes városhoz, a város beljében, híveink­hez közel lévő u. n. megyetérségért, mit ugy hisztik, a ne­mes város hatályos közbejárása által, a Tek. Bácsvárme­gyétöl, azon nagylelkű nyilatkozat után, melyet a Főispáni helytartó ur Biukovits őméltósága a nevelés és vallás sz. ügyét hiven felkarolva tett, a sz. célra megnyerni szeren­csések leendünk. — annyival is inkább, miután városunk^ ref. egyházunknak e f. évben neki beadott folyamodványá­ra már megígérte, hogy miután e csaknem 60 éves anya­egyháznak, ez ideig még soha legkisebb földbirtok vagy más segély részéről nem adatott, a kért megyetérséget, nem lévén neki keze ügyében más alkalmas s a ref. egy­ház igényeinek csak annyira is megfelelő helyiség, cseré­be vagy kész pénzért kész lesz egyházunk részére meg­szerezni, amiért ez Újvidéki sz. k. városnak előre is a leg. forróbb köszönetünket nyilvánitni a nagy közönség előtt köteleségünknek ismerjük. — Igy, ha ezután érdemes és alkalmas templom — helyiségünk lesz — noha, fájdalom, vannak kik beniinkel buzgólkodásunkért szentelen koldu­soknak neveznek,—mindazáltal is mi, kik egy messze jövő­be benyúló sz. célért, minden önzés nélkül hevülni tudunk, s fáradni készek vagyunk, az irás szavait tartjuk, s foly­tonosan zörgetni fogunk ; hogy nyittassák, s a jó Isten se­gítségéért könyörögve, sz. hitünk és reményünk, hogy végre is épitethetünk nem pompás, de egy célszerű diszes templomot, ide édes hazánk ezen déli csúcsára, Újvidékre. Mert ki ne ismerné, legalább hirböl, a magyar hazá­nak ama legdélibb részén fekvő egyik végső, nagy váro­sát, Uj-vidéket, mely ponpás épületeivel ugy áll szemközt ama bevehetetlen erős Pétervárral, miként hazánk fővá­rosa Pest az ős Budával. — És imé a Magyar hon déli részén szélesen elterülő ezen nagy­kereskedő gazdag városban, melynek lako­sai nyelvükre nézve nagy részt szerbekés németek, van ez az 1500 lélekből álló sze­gény kis magyar ref. egyház, mely kelet­kezésétől fogva sok viszoiitagsájgokon ke­resztül menve, ama fentebb is emiitett ke­serű emlékű 48—49-diki vészes forradalom óta pedig, a midőn csekély egyházi épüle­tei, mint egyedüli tulajdonai, hamuvá té­tettek, setét gyászba borulva csak nyög és kínlódik, sinaga magán segitni soha nem t ü d v á n, csak tetemes segély által menthe­tő meg a későbbi jövőnek.— Könyör filléreitekért esedezve rimánkodunk tehát ha­zánk buzgó s lelkes protes. hivei; és az annyi szent ügyet már bökezüségtekkel nagylelkűen felsegítetett dicső nagy­jaink, tőlünk se vonjátok meg kegyes adományaitokat, hogy most midőn e f. hó folytán a nagymélf. magy. kir. helytartó­tanácsnak az egész Magyarországra kiterjedő engedélye kö­vetkeztében szegény egyházunk buzgó tagjai közül néhányat építendő templomunk részére kéregetés végeit szétkülden­dünk, ne kéntelenitessenek üres marokkal visszatérni, ha­nem, mivel utolsó és egyetlen reményünket e kéregetés si­kerében helyheztetjük, hozván magukkal némelyek szögre, némelyek fára, némelyek pedig téglára valót, építhessünk valahára mi is itt, édes magyarhazánknak ezen nagyon fon­tos pontján az ország ezen egyik végső városában a ma­gasságban lakozónak imádása és tiszteletére, egy szerény kis templomot, melyben szent vallásunk virágzásáért, imá­dott honunk és nemzetünk jobb létéért fül Istenünkhöz buzgó imádság epedezhessen a mi ajkainkon is. — Igy ha a gazdag kegyelmű Isten segítsége után templomunk feláll­hat, lesz még is egy összetartó kapocs, mely e ref. egyház híveit eloszlani; vagy az itt lévő sokféle nemzetiség és val­lás felekezetek közé beolvadni nem engedi, hanem erősebb és erősebb alapot nyerve, miként a m. szigeti egyház ke­leten, ugy leend ez újvidéki ref. magyar egyház itt a ma­gyar protestantismusnak és nemzetiségnek déli védbástyája. Méltán megérdemli tehát e ref. egyház a magyar haza minden fiainak és protestáns buzgó híveinek pártfogását és segélyét, akár a fontos helyzetét tekintsük, a hol van, vagy is inkább lesz, akár azt a végetlen szegény és szánandó szerencsétlen sorsot, melyben elmondhatjuk , hogy inkább csak tengődik, mint él. Ezeket előre bocsátva , látni való, hogy e ref.egyháznak kisszerű múltja,keveset jelentő viszon­tagságos jelenje szomorú, de szebb és örvendetesebb jövője lehetne, ha miután önmaga tehetetlen, e hazának minden fia, ki nemzetét és vallását szereti, megtudná, hogy midőn e szegény elhagyatott újvidéki ref. magyar egyház felsegé­lésére pár fillért ád; az által egyszersmind nemzetének és vallásának teszi a legszebb szolgálatot. N. t. szerkesztő ur! alsó Baranya-bácsi egyh. me­gyénk szent gyülekezeteinek buzgó hivei, e tekintetben követendő például mentek elő, mert a legközelebb mult hó­napokban az egyes ekklésiákból kéregetó'ink által, ha te­kintjük a mostani mostoha időket, dicsérendő összeg, se­gélypénz gyűlt építendő templomunk részére, mit a nyilvá­nosság előtt, a legforróbb hálánk és köszönetünk nyilvání­tása mellett felmutatni szent kötelességünknek ismerjük;] s ezennel a hozzánk már, a bácskai részről, beküldött egyes egyházak könyör-adományait közöljük: 1) Az uj-szivaczi helv. hitv. egyház buzgó hiveitö^ 29 ft. 60 kr.; 2) a moroviczai helv. hitv. egyh. buzgó hívei­től 117 ft 88 kr.; 3) a pacséri helv. hitv. egyh. buzgó hi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom