Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-10-19 / 42. szám

félévi vizsgák ismét behozatnának, lapunkban is emelke­dett egy szó, s ez a közvizsgálatok életbeléptetésében hát­raesést, a tanulóknak „középtanodai tanoncokká alacsonyi­tását" látja s hivatkozik azon tényre, hogy a külföld ez intézmény fölött az anathemát régen kimondta, mint a mely, a helyett hogy buzdítaná, ellenkezőleg visszarettenti az if­jút a tanulástól. Nem tartjuk időn kivülinek és érdektelennek, a de­breceni főiskola akadémiai s gymnásiumi tanárkarának a tekintetben adott véleményét megismertetni a közönséggel, mely a nyilvános vizsgálatok ellen,, s a szigor­latok mellett, az ottani iskolai viszonyokhoz alkalmazkod­va, mindenekelőtt azon tételt állja fel hogy a közvizsgá­lat és szigorlat együtt meg nem állhat. Mert — igy szól a superintendenshez beadott nyilatkozat — ha ezek közül valamelyik, a vizsgálat valódi benső értelmének s céljának megfelel, ugy a másik azonnal és egészen szükségtelen. De a kettő együtt gyakorlatilag kivihetlen is, a mennyi­ben a tanfolyamok s osztályok nagy száma miatt, a nyilvá­nos vizsgálatokra megkívántató idő mennyisége 14 — 15 napot, a szigorlatok ismét legalább is ugyanannyi időt műl­hatlamíl igénybe vévén, a kettőnek megtartása, egy egész hónapi idő feláldozásába kerülne. Innen önként állott elö azon kérdés, hogy a kettő közül külön : melyik bir nagyobb mérvben oly kellékekkel, melyek annak alkalmazását okszerűbbé, kívánatosabbá te­szik. E tekintetben először is, az úgynevezett nyilvános közvizsgálat felett a két tanári kar véleménye összeharig­zölag oda járul, hogy az a célnak meg nem felel. Ugyanis, a nyilvános közvizsgálat minden egyéb, csak nem v i z s­g á l a t, t. i. nem kiderítése annak, hogy milyen előmene­telt tett a tanuló a tudományban. Sokféle körülményektől Iuítí»ö felinondatási s felmondási kísérlet az, mely ha az elökészültség erejénél nagyobb mérvben sikerült, ezen eredmény, a történetesség rovására, a tanulót elbizakodás­ra, s a folytonos tanulás elhanyagolására bátorítja; ha pe­dig az elökészultséghez mérve nem sikerült az, ugy a koz­szégyenuek kitéltel hatását nem tekintve is, eredménye is­mét azon gondolatra adhat alkalmat a tanulónak, hogy mi­ért legyen szorgalmas, ha annak sikere a puszta esetiség­töl is függővé tétethetik. Továbbá; ha a nyilvános vizsgá­lathoz, csakugyan az illető tanár készíti el előre a tanulók szorgalmát, készültségét kifejező osztályzást: ugy az egész nyilvános vizsgálat, ismét nein vizsgálat, hanem csak feles­leges szertartás. Azon felemlítetni szokott körülmény, hogy egykor, a nyilvános kózvizsgálatok hatása s mintegy tekintélye oly magasan látszott állani, a mondottakon semmit sem változ­tat. Mert ts hatás és tekintély még is csak látszat, felszín volt ; más felöl azt, mint ilyet, sem lehet többé napjainkban uj életre hoznunk. Ugyanis, a régibb időkben ama hatást azon körülmény telte természetesen lehetővé, hogy akko­ron hazánkban, az elvont, vagy iskolai tudományokkal fog­lalkozás, és igy tudományosság is, csak az iskolák falai kö­zött általában a tanulók, tanárok, s tanintézeti elöljárók körében honolt ; akkori társadalmi s politikai viszonyaink között, az altató rendszer, hogy, ugy szólván, szelemileg is saját zsírunkban merítsen el, hazánkat a világ tudomá­nyossági légkörétől csaknem teljesen elszigetelvén, a ma­gunk kis körében szükségképen ki kellett fejlenie azon ár­tatlan önhittségnek, mely egy felöl a nyilvános vizsgálata­inkban felmutatott eredményeknek némi csalékony és va­rázs színezetet adott, míg más felöl, ezen érintett elszige­teltségünk, s ha szabad ugy szólani, nemes gyengeségeink * miatt, az ismeretek más alakú s erejű terjesztésének tett­leges szükségét, sem hitfelekezeti, sem hazai, vagy nem­zeti tekintetben éreznünk nem lehete, és mivel főiskolánk a kor kívánalmainak ily értelemben nagyon is megtelelhetett, önként érthető, hogy a tanulóságnak a tudomány, tanulás, tanítói és elöljárói, a közönségnek pedig az egész intézet iránti tisztelete, s kegyelete mélyebb gyökeret verhetett. Ámde, ha jelenlegi álláspontunkról körültekintünk, nem lehet nem látnunk szellemi légkörünknek épen ellen­kező tüneményeit, melyek szerint, hazánkon is, minden irányban, átvillant az egyetemes értelmi fejlettség szikrá­ja, mely mindenkit a valódiság felé együtt haladásra éb­resztett, s ennélfogva, még azon lépes is, mely e haladás­sal együtt nem tartana — annyivalinkább egy — minden­esetre pietást érdemlő, de avult szellemi stádium felé törek­vés nem lehetne egyéb, szándékos hátramenésnél. Ez ma­gyarázza meg egyik azon tüneményt, hogy a közönség a nyilvános vizsgálatok iránt ott is, hol azok még gyakorlat­ban vannak, részvétlen; innen van az, hogy a, nyilvános vizsgálatok azon időben, midőn ezek még a felsőbb osztá­lyokban is divatban voltak, annyira elvesztették beesőket és tekinlélyöket, hogy ezeknek eltörléséért a tanuló ifjúság is folyamadott. Végre, ez az oka, hogy nyilvános vizsgála­tok hatására, a mai valódiság szellemével szemközt, — mely a látmányosságokat legfeljebb a gyermeki kornál tii­ri el, de értelmi képzettség mérvének egyáltalában el nem ismeri, — többé nem számithatnánk. Tiszta igazság az, hogy a tudományos intézetek tan­tárgyai, nagyrészt oly természetűek, hogy azokat vagy in­tézelileg célul tűzött valódiságukból kellene kivetkőztetni, hogy csak némileg bírhassanak is azon kellékekkel, melye­ket egy felgyülekezett közönség azokon általában feltalál­ni rensénylhet; vagy ha ki nem vetkőztetve mutattatnának azok fel, ugy épen azon sajátságuk, t. i. egyszerű valódi­ságuk okozná kölcsönösen a közönségnek kielégitlenségét, s a tanulóság lehangolását, melyet azok benső becsének kell ismernünk. Főiskolánknak ezen valódiság mindig egyik jellemvonása volt. E sajátságot tehát, még más tanintéze­tektöli eltéréssel is, mindenkor védelmeznünk s gyarapi­tanunk kellene. Annyival könnyebb tehát ezt most és a kér­déses tárgyra nézve tennünk, inert eltérés szükségétől nincs mit tartanunk, miután hazánk más hasonló intézetei­ben, nyilvános és látmányos közvizsgálatok, vagy inár je­lenleg sem tartatnak, vagy épen kialvó félben vannak. A külföld hasonló felsőbb iskoláiról pedig, hol az ily közvizs­gálatok életben sem voltak, szótanunk is felesleges. Egyébiránt, a két tanári kar örömest elismeri, ho^y 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom