Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-01-26 / 4. szám

A kürthi fiókegyház lélekszáma 352 ; tanulók száma 47; fizetők száma 81. — A levelek Váczon át küldendők. Elefánt Mihály, acsai ev. lelkészhez. -O'— -•• KÖNYVISMERTETÉS. A keresztségnek és az úr vacsorájának jelentőségéről; Menyhárt János debreceni ref. főiskolai hittanártól. Ára 60 ujkr. Kiad j a T e 1 e g d i K. L a j o s. (Folytatás.) Első helyen emiili és magyarázza szerző a Máté evangyélioma XXV111: 19, 20 verseit, melyekben az idvezitönek a minden népek tanítása s megkeresztelése iránt adott utasitása foglaltatik. — Elmondja hogy azon görög szó, mely magyar bibliánkban a keresztség szóval fordíttatott le, tulajdonképen b e- vagy bele (például vizbe) merítést jelent, s e helyett csak a későbbi századokban jött divatba a víznek fejre való töltése, vagy a vizzel való meghintés. — Azt is mondja, hogy a tanítványokká tevé s-nek e két momentuma volt, elébb bemerités, azután pedig a tanítás ; mely tanításnak oda kell célozni, hogy a bemeritett egyén mindazon parancsokat, melyeket Jézus az apostoloknak adott, megtartsa. Ezen előadásra, valamint a Márk evang. XVI: 15,16. hasontartalmü magyarázatára szükség megjegyeznünk, hogy azt részünkről sem szabatosnak, sem kimerítőnek nem tarthatjuk. — Igen különösen hangzik az : hogy a tanítványokká tevésnél elébb kellett bemeriteni, azután tanítani. — De nemcsak különösen hangzik ez így, sőt épenséggel nem is áll. — Nem kétlem, hogy a tiszt, szerző csak oly jól tudja, mint bárki más, hogy a bemeritést meg kelle előzni a hit nek. a hit pedig hallásból vagyon, t. i. a Jézus Krisz usróli evangyéliom hallásából. — Ha épen nem akarjuk is mondani, a mit 1. Péter III: 21 és 1. Timolh. VI: 12. alapján nem egy exegeta erősen vitat, hogy formális hitvallást kellett tenni azoknak, kik magokat az apostolok által bemerittetni kívánták : de annyi bizonyos, hogy a bemerités csak azokon vitetett véghez, kikben a prédikálás elébb öntudatos és önkéntes hitet keltett az idvezitö iránt. — A hitnek e fölébredését megelőző tanítás volt az apostolkodásnak a bemeritéssel egybefüggő momentuma, mihez természetesen járult azon oktatás, mely a már megismertetett krisztusi parancsok megőriz és é t kötötte a hivők szívére. E tényállás különösen megérdemli a figyelmet akkor, mikor arról van szó, hogy mi hatályt és jelentőséget tulajdonítsunk a keresztségnek, — midőn nevezetesen épen azt akarjuk megbizonyítani, hogy az nem e s z k ö z 1 öj e , hanem csak jegye és pecséte a bensöleg történő megtisztulásnak. — Szint ily fontossággal bir e részben annak eldöntése is, — ha vájjon a gyermekkeresztelés gyakoroltatott-e és az apostolok állal? és ha nem: megnyughatunk-e, és miért? az apostoli gyakorlattól való eltérésben. Igen óhajtandó lett volna, hogy e kérdést is figyelmére méltassa a tisztelt értekező; — s kimutassa, mikép ha az apostolok egész családokat kereszteltek is, ebből még épen nem következik hogy gyermekeket is; sőt 1. Korinth XVI : 15 ennek ellene bizonyít. — Teljességgel nem valószínű, hogy az a Pál apostol, ki mindent a hitre basirozott, s minden opus operatuin-nak oly határozottan ellene volt, — ki oly magasztos önérzettel hivatkozott saját benső elhivattatására (római levél. I.), nem valószínű, mondom, hogy ö közönyös lehetett volna oly gyakorlat foganatbavétele iránt, mely könnyen szülhetett volna a m e gigazit tatás felöl nagyon testies színezetű felfogást, s a mely felfogást a környíilmetélkedésröl mindig oly hevesen ostromolta, nem engedhette azt a keresztségre nézve sem érvényre jutni. A dolognak ily felfogása mellett valóban nem épen könnyű dolog magyarázni, mi alapon jöhetett létre s terjedhetett el annyira az apostoli gyakorlatban ismeretlen g y e r m e k-keresztelés. — Az a magyarázat és igazolás, a mit symbolicus könyveinkben találunk — őszintén szólva — alig mondható annak, — miután ott az egész kérdés minden történeti vonatkozás nélkül tárgyaltatik. — Mondatik : „i u x t a d o c t r i n a m evangelicam h o r u m est regnum I) e i, e t sunt in f o e d e r e D e i, C u r i t a q u e non daretur eis signum foederis Dei? Tehát mivel övék a mennyek országa, ők is részesei az Istenneli szövetségnek, azaz Isten tulajdonaiul tekintendők : ezért lehet és kell is őket a keresztségben, az Istenneli szövetség e jelvényében részeltetni. — Ugy de ezen magyarázat és igazolás ellenében mindig föl lehet hozni azt, hogy ha a gyermekek már ugy is Istenéi: akkor a keresztségre nincs szükség azért, hogy azáltal az isteni kegyelemnek fölajánltassanak; és megfordítva, — ha szükségesnek tartjuk azt e végre: akkor az ő inegkereszteltetésüknek alapja nem az, hogy ők már úgyis részesei Isten szövetségének. Nagyon csalódnék azonban, ki ezekből azt követkcztetné, hogy mi a gyermekek megkeresztelését teljesen igazolhatlannak tartva — anapabtisticus rokonszenvet táplálnánk. — Azt ugyan nem tartjuk mi sem, hogy rájuk nézve akár a keresztség vizének, mint olyannak, akár az igének, sőt magának a Szentléleknek is lehetne hatálya ; azt sem egyeztethetjük meg sem a szentirással, sem a józan észszel, hogy a gyermekek hiányzó hitét a szülök- és keresztszülőké helyettesili: de Menyhárt úrral sem lehetünk egészen egy véleményen, — hogy — mint ö — „m i n d e n jelentőségnélkülinek s tökéletlennek-' mondjuk egyrészről, másrészt pedig mégis megismerjük j ó és célszerű voltát (lásd 34. 1.). Mi e tárgybani nézetünket és őszinte meggyőződésünket igy formulázzuk : a gyermek-keresztelés részint azáltal igazolható, mivel a keresztyén életteli természetes összefüggés alapján, melybe