Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-09-14 / 37. szám

énekeskönyvek helybeli kiadóját arra akarván birni, hogy ezen kiadási jogért az egyetemes ev. gyámintézet pénztára javára némi összeget fizessen, összeiratá mind a négy superintendentiában az évenkint elkelni szokott énekeskönyvi példányok árát. S ime ők azt híresztelik, hogy ez azért történik, mert Székács kálvinista énekeskönyveket s agendákat akar a lutheránus tót egyházakba behozni. De nemcsak itt benn a hazában működnek ők igy, hanem a külföldön is. Van nekik ott egy formaszerinti ágensok, Borbis János, az ismeretes magyarországi evang. egyházi történelemirója s Hurbán számára a lipcsei facultas részéről a theol. doktori diplomának megszerzője. Ez nyilvános felolvasásokat tart Németország városaiban a honunkbeli lutherán egyház állapotairól, — mi szellemben? nem szükség mondanom, — s általában minden úton módon a legfáradatlanabbul agitál ellenünk. Pénzgyüjtéseket is teszen. Szegény jó német testvéreink pedig, kik tudjuk, mily könnyen elámithatók s tévútra vezethetők, ha valaki vallásos érzékeny szíveiknek húrját tudja megpendíteni, sok helyütt hitelt adnak szavainak, s Borbis maga személyesen dicsekedett fel előttem, hogy Nemetország már egészen meg van nyerve azon eszmének, mikép a magyarországi ev. tót egyházak elváljanak a magyaroktól és németektől, s önálló testületté alakuljanak. Hogy ilyetén megfeszített görcsös működés nem maradhatott minden hatás, minden eredmény nélkül, mind a külföldön, ugy saját egyházainkban is, azt ki ne találná természetesnek? Sőt azt lehet csodálni, s tót népünk kimondhatatlanul egészséges volta s ép józan esze tündöklő jeléül vehető, hogy a hatás, az eredmény csak akkora, a milyen, s nem sokkal nagyobb. Ha a szegény közember hetek hónapok óta hallja magántársalgásban és templomi szószékről azoktól, kiknek tiszte volna csak a tiszta szent igazságot hirdetni, hogy neki olyan egyházi elöljárói vannak, kik szentháromságot, Krisztust nem hisznek, neki anyanyelvét elrabolni, őt más hitre téríteni söt Isten tudja még mi borzasztóságokkal elhalmozni akarják, vájjon mi képen ne zavarodjék, ne tántorodjék meg utoljára? Es mégis derék evang. tót népünknek zöme rendületlenül áll, az ámitókat szent boszusággal eltaszítja magától, s sárral dobált, rágalmazott egyházkormányálioz híven, sőt lelkesedéssel ragaszkodik. Látták volna csak a mltgs és főtiszt, egyetemes gyűlés tisztelt tagjai azon nagyszerű fellángolást, mely minapi mijávai útam alkalmával, bizonyosan nem az éli személyem, hanem az ügy mellett nyilatkozott, melynek én képviselője lenni szerencsés vagyok, szívok repesett volna örömében. De találkoztak mégis, fájdalom, oly egyes egyházak is, melyeknél az elszórt mérges mag fogékony földbe hullt. Az árvái esperességben öt, a turóciban hat egyház kinyilatkoztatá, hogy ő autonom kiván ugyan maradni, de Gedulyt, ki azt, meg azt, meg azt tevé, nem akarja superintendensének elismerni, hanem Kuzmányit. Figyelmeztetem a mltgs és főtiszt, egyetemes gyűlést azon körülményre, hogy még azon elámított egyházak is mennyire ragaszkodnak az autonomiához. Amítóik a világért sem merik nekik azt mondani, hogy akkor, midőn Kuzmányi mellett nyilatkoznak, a pátenshez szegődnek, mert tudják, hogy ezen egy körülményen meghiusulna minden törekvésök. Kik nem tudtak csak nem régen még elég szót találni az autonomia gúnyolására, legyalázására, most fennszóval autonomoknak vallják, persze csak a nép előtt vallják, mert fölfelé viszont a pátens buzgó hívei- s bajnokainak tüntetik fel magukat. Czélzatuk, számításuk nyilván az, a hatalmat minden áron kezükbe keríteni, ha lehet a pátens, ha nem lehet, az általok oly igen gyűlölt autonomia árán is. — A dunáninneni egyházkerület nem boldogulhatván azon tévelygésbe hozott árvái és turóci egyházakkal azáltal sem, hogy keblökbe felvilágosító s békéltető választmányokat küldött volt, aug. 6-án Mijáván tartatott közgyűlésében irántok a következő határozatokat hozta: 1) Az egyházkerület azonosítja magát superintendensével s mindazon támadásokat, mik az utóbbi ellen intéztettek, maga ellen intézetteknek veszi, miután a superintendens semmit sem tett, mint a mire az egyházkerület által megbízva, felhiva volt, s ő általában az egyházkerületnek megbízottja, felhatalmazottja, képviselője; 2) Midőn tehát a superintendensnek némely árvái, és turóci egyházak, alaptalan okból álnok izgatók által elámittatva, az engedelmességet fel-