Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-09-14 / 37. szám

hitvallásunk jogának, a mi igazi egyházi autonómiánknak alapján erősen eltökéltük magunkat, önnek felettünk való superintendensi hatóságát felmondani, öntől minden engedelmességet megtagadni s önt, mint olyan embert, ki nemcsak az egyházban, de az országban is minden törvényes állását maga és mások számára veszélybe hozta s veszélybe hozza, az illető, magas országos és álladalmi hatóságoknak denunciálni, bevádolni s átadni." Helybeli egyházi gyűlés tartatásától, melyből ezen irat hozzám expediálandó lett volna, Hodzsa a liptómegyei kir. biztos által eltiltatván, következő sorokat irt alá sajátkezűleg a szóban levő iratra • ,,nincsen már nekünk sem szavunk, sem hatalmunk ti ellenetek, csupán istenfiui szent hivatásunk, vért ontani a mi szent ügyünkért, hogy azon kiontott vér szálljon ti reátok, a mi lelkiismeretlen gyilkos elleneinkre !4

< Kérdem, mltgs és főtiszt, gyűlés, lehetséges-e az őrjöngést még tovább vinni? Ugyanazon Hodzsa Mihály röpiratot adott ki nyomtatásban, melyben egyenesen felhívja nemcsak a dunáninneni superintendentia, de a többi superintendentiák gyülekezeteit is, hogy támadjanak fel superintendenseik ellen s mondják fel nekik az engedelmességet; továbbá a fennálló törvényes egyházi hatóságokat tabula rasának, nem létezőknek tekintvén, egy tót nemzeti és egyházi constituante-ot tesz kilátásba s arra az egyházak teljeshatalmu képviselőit már előre is meghívja. Nem más szellemben működik maga a főnök Kuzmányi úr is. Mint igyekszik, velem együtt más íérfiainkat is a magas kormányhatóságoknál minden alkalommal befeketíteni, arról hallgatok; noha ez irányban igen épületes s részben mulatságos történetkéket is tudnék elmondani. Legyen elég annak bizonyítékául, mily világosságban akarja Ő a mi autonom egyházunkat az őközöusége előtt feltüntetni, következő helyét felhozni egy a kormánya alatti lelkészekhez intézett s nyomtatásban is megjelent körlevelének: „Azt hiszik ők, hogy titeket segély-ígéretével fognak elcsábítani. Nem gondolom, hogy utálattal el ne fordulnátok ezen ő Ígéreteiktől; nem gondolom, hogy el akarnátok adni egyházaitok, magatok s gyermekeitek szabadságát, s magatokat lelki és egyházi úrbérrel megterhelni. Kinek is adtak ők valaha segélyt melyik egyháznak? Jól tudjátok, hogy az egyház javára s a jámbor élet előmozdítására nekik adott áldozatait a külföldnek, egyháziatlan célokra forditák, min az adományozók szörnyüképen megbotránkoztak; sőt azon egyházakra, melyeket különféle kecsegtetésekkel az elpártolásra birtak, most uj terhes adót róttanak elannyira, hogy saját esperességeik újra felkeltek ellenök. — — Oh nyomorult nyomorult, nyomorult tévelygők! El akarják veletek hitetni, hogy az ö egyházkormányuk romlottságának eltávolításával megváltozott az egyház és azon hitvallás joga, melyet ők megtagadván, tőlünk elvenni készek volnának, kik ahhoz híven ragaszkodunk. De másképen rendelte azt az Ur. Ezt ők sejtik, s megfeszítik minden gazságukat, hogy hazugsággal és ravaszsággal, rettegtetéssel és csalással eloltván a jobb tudatnak utolsó szikráját is, a magyarhoni evang. egyházból minden időkre magyaromania istállóit, s annak szabadságából szellemi úrbért készítsenek." Ily irányban, ily modorban, ily hangon megy az izgatás mindenfelé, ahová csak szavuk és befolyásuk eljut ellenünk. Főleg én vagyok mérges nyilaiknak tárgya; nincsen sértés, nincsen gyanúsítás, nincsen rágalom, melyet még ellenem ne szórtak volna. Mint hajdan a farizeusok és írástudók leselkedtek Urunk után, hogy őt megfognák a beszédben, ugy lesik ök minden szavamat, minden mozdulatomat, s azt elferdítve, elcsavarva, a legszörnyüségesb merényeket sütik ki legártatlanabb mondásaimból, legtisztább szándékaimból. Csak egy példát akarok e részben felhozni. Ily uj papokat én, miután ünnepélyesen megeskíidtenek, hogy mind azt híven teljesíteni fogják, mi minden evang. lelkésznek általában kötelessége, meg szoktam esketni arra is, hogy a hazai evang. egyház felsőségének engedelmesek lesznek, az egyház jogait védeni, törvényeit megtartani fogják. S ime ők ebből azt hozák ki, hogy én az evang. egyháztól elszakadva, egy uj „honi magyar" egyházat szándékozom megállapítani; s ezen ürügy alatt egyikök, ki a fentebbi esküt kezeimbe letette, négy hónap múlva, ugyanazt megszegőleg, nekem az engedelmességet felmondta. — Szeretve tisztelt collegám főtiszt. Székács superintendens úr a tót