Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-09-07 / 36. szám

iskolaügy. A PÁPAI FŐISKOLA MÚLTJA ÉS JELENE. I. Az iskola külviszonyai s időnkint gyarapodása. A XVI. századnak a vallási és állami életet átalakító mozgalmai előtt hazánk sem zárkózhatott el anélkül, hogy saját maga ne hívta volna föl magára a kor eszméinek csatájában kifejlett szellemi mozgalom általi elsöpretést. De nem is tarthatott ő oly teljes és rohamos átalakulástól, mint Európa több államai. Miután a világi hatalom már ős időktől fogva meg volt osztva a fejedelem és népnagyok között, — maga a nép, a jobbágyság pedig olyannyira eltiportatott az 1541-ik évi események óta, hogy szinte eszméletlen öntudatlanságban hordozta igáját. Vallási téren pedig az út már szinte el volt készítve a leendő átváltozáshoz az egyházi élet felfordultsága és beteges nyilatkozásaiban ; s a követőkre talált valdensi és hussita reformátori tanokban. Igy történhetett csupán, hogy a húszas évek kezdetével már az ország minden vidékén találkozánk evangyéliomi vallást követök egyházaival. — A vittembergi és zürichi eszmék buzgó apostolai járták be a hazát, kik mellé mindenütt serege az urak és népnek csatlakozott, tantételeik elfogadásával. Szükségképeni következménye lön pedig ennek egyházgyülekezetek átalakítása és a hiányzó nép — közép s főbb iskolák fölállítása. A dunántúli vidék lelkes apostola bizonyos Bálint nevű pap volt, ki utóbb Debrecen reformátora lön. 0 leginkább, az evangyéliomi vallás iránt már hajlandónak nyilatkozott Török Bálint birtokain hirdette a hitújítás eszméit. S látván vidékének, és általában a hazának tanintézetekben szükségét, — tudván, hogy az általa hirdetett tanoknak legbiztosabb kezessége s fentartója egy jólrendezett iskola lehet: ugyan ö alakította az első pápai prot. iskolát is, melynek 1531-ből maradt harangja most is az intézet birtokában van. Ezen iskola 158°/2

-ben kezdett nagyobb jelentőségre emelkedni, mióta állandóan egy oly tanárral bírt, ki a külföldi egyetemeket is meglátogatván, a hittani tárgyakból is tartott előadást.*"1

) Igy hát a pápai iskola már a XVI. század végén bocsátott ki kebeléből a gyülekezetek számára tanítókat és lelkészeket, s a korigényelte tudományos készültségü világiakat, — bár a dunai vidék még ezentúl is sokáig nyert egyházszolgákat a pataki és debreceni főiskoláktól is. Igy állott fenn az intézet a XVII. század háborúi alatt, igy állotta ki a tüzpróbát a Lipót alatti legsúlyosb években. Mig nem a Mária Terézia uralkodásának második tizedében újra kezdődött nyomás és üldözések alatt létezése megszűnt, megfosztatván a ref. gyülekezet egyházától *} Miután a pápai főiskola tanárainak névjegyzékét a „Mándi Márton István" cimü életrajzi dolgozatomban előadtam : itt nem fogom a dolgot ismételni. s iskolájától 1752. mart. 12-én. A dunántúli ref. egyházvidék lelki forrása elfójtatott, és a pápai gyülekezet is csak a szomszéd a.-teveli helv. hitv. egyháznál vigasztalhatta magát siralmában. II. Józsefnek 1781. oct. 25-én kelt vallástürelmi rendelete felszabadította a pápai gyülekezetet és iskoláját is számüzöttségéből. Az elnyomatás mindig növelni szokta a hitbuzgóságot, melynek természetszerű nyilatkozata a közsegélyzésbeni áldozatkészség. A vallásos és iskolájuk újból felállításában buzgó hivek, 1785-ben nyitották meg tanintézetüket, három alsóosztálylyal. Egész 1790-ig nem változhatott ezen számban az iskola. A 30 éves száműzöttségnek káros, nyommasztó következéseit csak lassan lehete gyógyitgatni. 1790. dec. 14-én, midőn Mándi Márton István tanári székét elfoglalta: jött fel az intézet szerencsecsillaga. Három év alalt kinőtte magát 6 osztályúvá; 1795-ben pedig már, a bölcsészeti szakba tartozó tudományok elvégzése után a hittani tárgyak is fölvétettek az előadási sorozatba. — 1790-ig csupán egy tanára volt az iskolának, néhány tanítóval, — 1791-ben második tanárul Láczai Szabó József, 1801-ben harmadikul Tóth Ferenc választattak el. 1832-ben egy jogtani (1853-ban megszüntetett ugyan, de 1861-ben ismét megnyílt), 1838-ban ujabb hittani, 1839-ben természet-számtani, 1849-ben neveléstani és 1856-ban egy harmadik hittani tanszék állíttatott fel. Hogy milyen rangú lehetett a pápai tanintézet egész Márton István koráig, nehéz meghatározni biztos adataink hiányában. Láczai gymnásiumnak nevezi ,.iskolai tanitó könyviében, Tóth Ferenc pedig c o 11 e g i u m nak a „Pápai gyülekezet hisloriájau

ban. Leghelyesebben ugy közvetítjük e két állítást, ha azt mondjuk, hogy 1531 — 80. gymnásiuma, 1580—1752. collegiuma volt Pápának. Márton koráig az iskola kizárólag a helybeli helv. hitv. gyülekezeté volt, s először az 1797. j u n. 13-á n, Tatán tartott kerületi gyűlésen fogadta el a dunántúli helv. hitv. egyházkerület a maga főiskolájául. Még esak egy pecsét hiányzott a főiskola collegiumi okleveléről, a mit végre az 1804. aug. 21 — 22-én Pesten tanácskozó testvér egyházkerületeknek képviselői szinte megadtak neki, elismervén, illetőleg megújítván az intézet előbbi collegiumi rangját. A tanerőkben és tekintélyben növekedett iskolának létezhetése biztosíttatott a vallásukért s egyházi - iskolai ügyeik önkormányzásaért mindenre kész híveknek áldozatkészsége folytán bejött kegyes alapítványokból. S épen. midőn legnagyobb szüksége volt a ,,nervus rerum gerendaruma

ra, akkor támadtak ama lelkes gondviselői, Márton István és Tóth Ferenc, kik egész életöket, önzésteleniil szentelek az iskola fölvirágoztatására. Még pedig Márton István inkább a beléletnek igyekezett erőt, rugékonyságot, elevenséget, szilárdságot, rendszerességet teremteni; Tóth Ferenc ellenben, főleg midőn 1817-ben kerületi főjegyzővé és 1827-ben föpásztorrá lön, inkább az anyagi forrásokat törekedett elöszerezni. Személyesen vagy lelkes soraiban kereste föl a haza vagyonos családait, hogy felhívja őket a collegium élete pártfogására. S tudja Isten ! akkor,