Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-09-07 / 36. szám

nyos rokonszenvét ő sem titkolhatja el. „Saját húsát és vérét" találta abban, az ő természetes emberét, a ki felett most túlmenve érzi magát; sőt még többet: H i r z e 1 lelkészben oly férfira akadt, a kitől még, az őt közelebbről ismerő, ellenfelek sem tagadhatják meg a hivatala iránti helyes odaadás, a lelkesült ékesszólás és fáradhatlan lelkipásztori munkásság bizonyítványát. Tholuck irata három részre oszlik. Először is kétségbe vonja, hogy a „Zeitstimmen" theologiája a haladás tlieologiája volna, minthogy azt Németországban csak a Balzer-ek és Wis-1 i c e n u s, Németországon kivül pedig csak a „fiatal" Franciaország és a „fiatal1

' Angolország képviselik; Németországon el van az idősülve. A mi melegséget és gyakorlati komolyságot Helvéciában is magán visel, az egyház orthodox részének és a „pietisták kis csoportjának1

' köszöni. Azután Hirzel azon állítását tagadja, hogy a vallásos reactiót Németországban konservativ kormányok és reactionarius consistoriumok mesterséggel idézték elő, s a vallásos korszellem erőszakos mozgalmára akarja azt visszavinni. Végül a badeni legújabb egyházi eseményekre vetett részvétteljes pillantással zárja be, a mely folytán „előtte épen nem látszik lehetetlennek, hogy egy 48. év második sőt harmadik hatványban után ne pótolhatná, a mit az első elmulasztott, és a trónokkal együtt az egyháznak is végét ne vethetné!4

' Igy dr. Tholuck. Hirzel felelete Tholuck iratára, őszintén szólva, azt a benyomást tette ránk, miszerint Tholucknak annak átolvasása után bizonyosan valami olyat kellett éreznie, a mi épen nem hasonlít ahhoz, a mit a győző fél az ütközetből szokott magával haza vinni. A hires hallei theolog egy kissé kétség kivül nagyon is könnyen vette a dolgot a helvét lelkészszel szemben. Minden további tekintet nélkül a „Strauszianusok" közé dobta őt s azon mindennapi frázisokat hozta ellene a sikra, mikkel az ujabb időben a német orthodoxia, az ő hivatalos túlsúlyának tudatában, az alkalmatlan ellenfeleket csak ugy játszva szokta nyakáról lerázni. Talál ólag mondja Hirzel: „ne Strausz után mérjen ön bennünket, hanem magunk után; ugy a mint vagyunk." Megmutatja, hogy ő és barátai a Krisztus személyétől való minden gyakorlati ós elméleti elpártolástól részint saját keresztyéni — kegyes öntudatok, részint hitöknek azon tudományos megszilárditása által maradtak menten, a mint abban különösen H i t z i g és Schweizer A. által részeltetének, s hogy ők a külső és belső kemény megpróbáltatás iskolájában lettek azokká, a mikiettek. Az igaz, hogy az ily heves, benső tudományos megpróbáltatás iskoláiról az embereknek Németországban jelenleg nincs már helyes fogalmuk, és igy egy hallei theol. tanárnak meg kell bocsátanunk, ha azt nem érti. A mi theologus fiatalságunk — természetesen igen tiszteletre méltó kivételeket ismerünk — mostanában nagyobbrészt kényelmes hitvallási boldogultságban nő fel, s nem olvas ugyan sem invariata, sem vari a t a-kat, de tudja, hogy az examenen csak az elsőhöz való hajlás segit, keresztül, — megveti a gyötrő kétség scepticismusát, a mi különben is csak az ördöghöz illik s a mely nélkül az examen szűk kapuján való átmenet hasonlóan nem gondolható, és egy oly álláspontról, mely az evangéliumot mindég mélyebben akarja megismerni, még fogalmat sem akar szerezni, mert hiszen a vallás már készen repül a szájába. Hirzel tehát thesis és antithesis által magyarázza meg saját és elvtársai theol. álláspontját. A thesis igy hangzik: „Jézus Krisztus evangeliuma bevégzett iidvigazs á g." Az antithesis : „A Jézus személye és műve feletti ősegyházi hittan, e személynek az egyház részéről való dogmaticai felfogása és előterjesztése, a jelenre nézve elvesztette igazságát." Általában a thesis és antithesis mellé is hozzá állhatunk. A thesis az evangéliumnak az emberi vélekedések minden változásában az ő maradandó, absolut jelentőségét biztosítja. Az antithesis az orthodoxia téve.dése ellen véd, mely az evangéliumi igazság emberi, időszerinti felfogását azzal magával teszi egy rangba, azt mint absolut tekintélyt hirdeti, s ezáltal nemcsak az előhaladást gátolja, hanem a község hitét is bénitó bilincsbe veri. Nagyrészt az orthodoxiát lehet vádolni korunk idegenkedéseért az egyház, sőt maga a keresztyénség ellenében is, melyet a nagy tömeg az egyházzal cserél fel. A mi Hirzel állását a csudához illeti, a