Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1862-01-26 / 4. szám
poliár uj testamentom az én véremben, mely ti érettetek kiontatik,bűnötöknek bocsánatjára.Ezek az Ígéretnek igéi igaz eléggé megjelentik, hogy az Krisztusnak teste és vére minekünk adatik e végre, hogy ebből bizonyossá legyünk a mi büneinknek bocsánatjárói, melyet ő minekünk, a magas keresztfán való áldozatjával nyert és szerzött. Annak okáért ez urvacsorája a mi hitünknek nemcsak külső jele, hanem oly sakramentom és ceremónia, mely azt bizonyítja, (mikor az ő testét és vérét minekünk adja, melyet a mi bűneinknek bocsánatjáért egyszer áldozatra adott),hogy mienk a Krisztusnak jótéteményi. Es ilyen modon való értelmünknek kell lenni az Urnák vacsorájáról, hogy abban minékünk bűneink bocsánatjának záloga adatik. A kedig a zálog, a Krisztusnak teste és vére4 4 ... stb. „Az egyházi szolgának személye kedig, jobbá nem teheti e sakramentomot; soha meg sem gyalázhatja ennek méltóságát" ... „Az Isten jegyet adott az ő igéjéhez; „ekképen adá régenten Nóénak a felyhőben való szivárvánt.4 ' Az ígéretnek igéit nem kell eltitkolni (ninkely eltitkolnyi) mint a Pápa országában cselekednek. Miután a római katkolikusok véleményét néhány sorban cáfolja, igy szól: „De a féle emberek is találtatnak, kik e sakramentomot csak puszta jegy gyanánt tartják, és csak ez végre élnek vele, mintha a keresztyén hitben élő embereknek a pogányoktól különböztetéseknek csak jegye volna. De azok sem tudják e vacsorának igaz hasznát, melyben az ő bűnöknek bocsánat járói való vigasztalást keresnek, és találnak a megrettent lelkiösmeretü emberek." Végre maga a szerző ezen nagy fontosságú és jellemző beszéd tartalmát s velejét következő sorokban terjeszti elő : „A mi beszédünknek elején az Urnák vacsoráját oly szentséges jegynek magyarázám, melyben a Krisztus, valóban és bizonynyal nekünk adja az ő szent testét és vérét, és azzal teszen bennünket bizonyossá hitünkben a mi bűneinknek bocsánatjárói és az örök életről. Ennek kedig a sakramentomnak kiszolgáltatása, csak a Krisztusnak szerzésétől függ, ki ezt minékünk szorzotté, és az ő igéjével sakramentommá teszi. Annak felette e sakramentom két dologban áll; azaz Ígéretben és a külső jegyben. Benne vagyon ez vacsorában a mi bűneinknek bocsánatjárói való ígéret is, és a Krisztus velünk való jótéteményének nagy záloga, és minden késértetek ellen való erős vigasztalása. Végzetre e sakramentomlioz igaz hit szerént való poenitencia kell; azután hálaadás, igaz szeretet és életnek megjobbitása. De a szentséges vacsorával nem jól élnek azok az emberek, kik ebből bűnöknek bocsánatjáért való uj áldozatot csinálnak. Azok sem jól élnek vele, akik az emberi szerzésnek okáért, csak a fele részét veszik hozzájok. Végzetre azok is gonoszul élnek e sakramentommal, a kik nem bűnök bocsánatjának bizonyságáért, hanem egyéb hitetlen népektől csak hitökben való különbözésnek okáért élnek vele.4 4 Ezek főbb és jellemző pontja ezen egyházi beszédnek, mely négy levelet s néhány sortfoglal el. Ez után következik „a mi Urunk Jézus Krisztusnak szenvedéséről való p r ed i k á c i ó," mely 23 lapra terjed, s melynek maga a szerző által kijelölt ezen fő részei vannak: „Előszer: micsoda a Krisztusnak szenvedése." „Másodszer: mi indította és keszeritette őtet a kínszenvedésre." „Harmadszer: mint szenvedett a Krisztus belső és külsőképen.4 ' Negyedszer: micsoda haszilC^ nyert és hozott nékünk az ő szenvedésével.'4 Ezen beszédben a hitvallási vagy felekezeti álláspont tekintetéből semmi feltűnő nincs azonkívül, a mit különben, mint a^0 n kor protestantismusának egyik legfőbb rt yilatkozatát önként várni lehet, hogy t. i. egyedül a Krisztus érdeme által igazulunk meg, ezt pedig csupán hit által tehetjük sajátunkba; de e mellett tetteinket is a Krisztus példába szerint kell intéznünk. Nyelvészeti és más szempontból érdekesek a következő pontok : „Semmit immár ennekutána ne haragudjunk a szegény nyavalyás Judásra, Pilatosra, Herodesre, Kajafásra és Annasra etc., a mint ennekelötte cselekedtünk; hanem inkább minden ember önnönmagán haragudjék.4 ' „A hitetlenek a Krisztust (kit ők el akarásnak rekkentenyi) dicsőségre iktaták." „A próféta a XXII. psalmusban teljességgel
