Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-08-24 / 34. szám

Miért tartassék olvasókönyvben az chronologiai szökdelésnek, hogy Pál apostol életleirása után sz. István király leírása' következik? — Nemde sz. István is apostolnak tartatjk? _ nemde ö is, bár királyi módon, sokat fáradozott a pogányok megtérítésében ? Nekem pedig ugylátszik, Pál apostol után, bennünket leginkább őseink apostola érdekel. A németek sz. István idejében, ha történetíróink hitelt érdemelnek, nálunk szembetűnő szerepet játszottak : csudálkozással olvastam tehát azon megrovást, mintha én nagyon szerepeltetném a németeket; e megrovás tulajdonképen sz. Istvánt, vagy legalább az akkori körülményeket illeti, mintsem engem. Én még nem tudtam sz. Istvánban a legnagyobb magyar emberre ráismerni, mai nsp is eszszük a kenyeret azon magból, melyet ö vetett és annak keserűsége emberi gyarlóságában hintett konkolytól származik; igenis szükséges hogy a tanítvány a nagy férfiak árnyoldalait is megismerje. Sajnáltam olvasni hogy a ,,Magyarén" cím miatt elpirul a magyar; hisz ez ama név, melylyel büszkélkedünk, vagy talán Moger volna helyesebb ? Ha pedig német szomszédjaink valahára megtanulták, hogy die Ungam cím valamely szeszélyes szerzetes költeménye, hogy ennek semmiféle alapja nincsen, ha eszökbe vették a magyart az öt illető nevénél megcímezni, mi kifogást teh^t az ellen az elfogulatlan magyar ember? — Csak arról lehetne itt szó, ha a Magyarén név helyes német szó-e, vagy nem ? erre a németek magok — pedig csak ők az illető birák — gyakorlatilag azt felelték, hogy Magyarén épen oly helyes, mint Tataren, Kirgisen, vagy bármely nemzetnek a neve. Figyelembe kell venni azonkívül azt is, hogy die Ungarn név alatt még általában Mag-yarországnak lakosait is értik, igy már a világosság kedveéri kellett a Magyarén címet használnom. Mindezen észrevételekkel talán nem alkalmatlankodom a szerkesztőségnek, ha a könyvet ismertető cikkben azon függelékes észrevétel elö nem fordul: „hanem anynyit értünk, hogy e passus nem igen hizelgő rajz a mai Magyarországról." Ez igen kellemetlenül lepett meg engem. Honnan érthette azt Ií. J. úr, miután cikkében csak kevéssel ezelőtt azt mondja : „nem tudjuk, mit ért a szerző az uraltes Handvverk alatt/' — miért nem zárta be e mondatot egy toronynyi magas kérdőjellel inkább, mintsem hogy becsempésztesse azon alaptalanul gyanúsító, és megvallom, ez által sértő észrevételt ? Az ilyen függelék nem tulajdona a tudományos kritikának. Épen mivel itthon ismernünk kell magunkat, ne forgassuk a külföldi népisméket, hanem nézzünk körül, mit mivel a magyar terjedelmes pusztákon, kutassuk mi volt ősi foglalatossága, s akkor mondja ki a kritika: való, vagy nem, helyes, vagy helytelen a szerző állítása, mi azonfelül vagyon még, az a gonosztól vagyon. A hatodik részre tett észrevételekre is felelnem kell. Még a kis gyermek is minden tüneménynek okát kívánja tudni, és azon iparkodik, hogy azokat magának valamiképen megmagyarázza : annál inkább szükséges a természeti tüneményeket korosabbaknak megmagyarázni. Még akkor is tanitói kötelességemnek tartanám növendékeimet a természeti tünemények okaival megismertetni, ha azokról iskolai tantervben szó sem volna. Mit a gyermeknek meg nem magyarázunk az iskolában, megmagyarázza azt férfikorában maga-magának, de nem a természettan tanítása szerint, hanem a természettan elhanyagolása által a nép közt terjesztett babonahit szerint. Ha a nép tüzes nyilakkal sújtó lényekről, pokolbeli salakról, az ördög hiilykeiröl s több ilyfélékröl beszél, nem öt, a tudatlant, hanem az iskolát mint tanításra restet, vagy képtelent kell megróni. Ha más ok nem is volna, ez bizonyára elegendő arra, hogy népiskolai szervezetbe a természeti tünemények magyarázása felvétessék. A polgári iskola nevendékeinek a természeti tüneményeket a tudomány jelen állása szerint kell megmagyarázni. Egy tanitó sem veheti mentségül azt, mivel A- és B-tudorok valamely theoria felett civakodnak, azért ö meg sem kisérti tanítványainak a természeti tüneményeket magyarázni. Mely elméletről mondhatni, hogy ez tökéletes, az többé kétségbe nem vonatik ? Mennyit változtak és változnak mindig nézeteink, ugy mint tapasztalásunkban gazdagodunk; mivel a tudor ma tisztában vagyon, azzal talán már holnap bővebb tapasztalása után zavarodásba jöhet. Hanem azért némán álljon a polgári tanoda ? — A nehézség nem magokban a tüneményekben, hanem inkább a tárgyalás módjában rejlik; de, minthogy ez látszólag nehezebb s ebben talán ügyetlenebbek vagy járatlanabbak vagyunk, azért a természeti tünemények magyarázását az iskolából s igy az olvasókönyvből kizárni nem szabad. Olvasókönyvben egyes tárgyaknak csak kis tért lehet szánni, az előadásban tehát lehetetlen mindig oly bőven terjeszkedni, hogy a tanítónak semmi mondani és magyarázni valója ne legyen. Fel kellett tennem, hogy ki oktatni Ígérkezik, az tökéletesen érti a tantárgyat; innen fölöslegesnek tartottam mondatról-mondatra oly széles vezető hidal építeni, hogy a legjáratlanabb se bukhasson a homály mélységébe, de nyugodt lelkiismerettel bízhattam a tanitó képességében, hogy tanítványait a legkeskenyebb szál fán is ügyesen átvezetendi, vagy ha azok gyengébbek, számokra a szükséges hidat ki fogja építeni. Olvasókönyvek ugy is csak ügyes tanitók számára iratnak, és ezek nem szószaporaságot, hanem egyszerű s világos előadás mellett, inkább tárgyhalmozást kívánnak olvasókönyvben feltalálni; az ügyetlen vagy tudatlan oktató a legjobb olvasókönyv használata mellett is megzavarja növendékeinek fejeit. Csink János. 'O-s— BELFÖLD. SZÁKON, 400 lélekkel álló evang. egyházunkban, a kethelyi fiókegyházzal egy időben, a női ev. gyámintézet megalakulván , ugyanannak lelkes tagjai junius hó 15-én d. u. órákban egy alkalmi buzgó ima után az első értekezletre összeültek. — E kezdeményezés ugyan mindjárt az