Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-08-24 / 34. szám

vagy a természeti tünemények nagy tényeinek jelképi fölelevenitését látták. Dupuis, e mythológok leghiresbike és legtudósabbika, a különböző istentiszteletekben az elemi csillagászat egy nemét találta fel, s szerinte a keresztyénség sem egyéb, mint a csillagok mozgásának tökéletesített elmélete. Mások, kik, az ujabb kritika munkálkodásait felhasználva s a 18. század előítéleteitől megszabadulva, a legnagyobb mértékben fel voltak ruházva szépinűtani érzékkel, elismerték, hogy a vallások lealacson}7

ittatnak az által, ha csak a történelem és természet merő jelképeivé tétetnek; ezek szerint a lelkiismeret szabad teremtményei azok, melyek annak egy eszmény utáni szükségéről tesznek hathatós bizonyságot. De minthogy nem tudják szorosan meghatározni, miben áll ezen eszménykép, a menynyiben az isteni és erkölcsi eszme a meghatározliatlanságba vész el, semmi vezérfonalat sem nyújtanak, mely bennünket a régi mythologiák zűrzavarában keresztülkalauzolna; sőt még az is lehetetlen, hogy eredetüket felfoghassuk. Nem egyebek e mythologiák, mint az első felébredésben levő ember képzelő erejének csudás, néha bájoló játéka s kifejezése az ö gyermeteg bámulatának a még ifjú természet elragadó nézőjátéka felett,. Világos, hogy az ily elmélet a vallások bölcsészeti méltatásában nem valami nevezetes haladást mutat. Ez elmélet szerint minden benső összeköttetés nélkül következnek azok egymásra. A fejlődésnek semmi benső alapjával nem bírnak. Előállanak és ismét elenyésznek, e szerint, a mythologiák, mint a tarka virágok, melyek arravalók, hogy az év egy bizonyos szakában fényt és illatot terjeszszenek. Ilerder, az ő hires művében, („Ideen zur Geschichte der Menschheit") a vallások különféleségét azon körülmények különféleségéből igyekszik kimagyarázni, melyek között előállanak. „Az egész emberiség történelme — mond ö — nem egyéb, mint az emberi erők, tanitmányok és szerkezetek rendszerének természetrajza, vonatkozással az időkre és helyekre.4

' Az ily elmélet nem elégithet ki bennünket; a szellemnek az anyagtól való függését nagyon is állítja, az öntudatot pedig az idő és tér feltételeihez köti. Constant Benjam innak, e tekintetben Rousseau tanítványának, magasabb nézete van a vallásokról. Ő szerinte a vallások az öntudat örök kijelentésének népszerű alakot adnak; a hitvallások változhatnak, sőt néha a tartalomra is teljesen méltatlanok lehetnek, melyet kifejeznek; de e tartalom azonos. A valóságban csak egy vallás van, a természeti és általános, melynek nyilvánulásai a külső körülmények szerint különféleképen alakulhatnak, de lényegök egy. A hires publicista ez elméletet épen oly művészettel, mint ékesszólással fejtette ki. Ez sem elégit ki bennünket; mert nem magyarázza ki az alapjokban különböző cultusok egymásután következését, s azon ürügy alatt, hogy a lényegest az esetlegestől, az erkölcsi eszmét az azt beburkoló mytlioszok és alakoktól megkülönböztesse, a történelmet és a vallás geneticus fejlődését semmisiti meg. Igy nem lehet aztán az emberi öntudat kifejléséröl beszélni többé. Ugyanezen hézagot veszszük észre a Creuzer terjedelmes mythologiai encyclopaediájában is, mely Guigníaut által oly gazdag tudománynyal kibövitve, mindenkire nézve, ki a régi vallások tanulmányozásával foglalkozik, nélkülözhetlen forrás lett. „Az eredetinek fogalma a symbolumban — olvassuk a bevezetésben — máikorán kifejlett az összes testvilág meglelkesitése (T3eseelung) és azon beszélő jelek hitéből, melyeket az az embernek ád." „A papok e nyelvnek a symbolumban határozott kifejezést adtak.'4

Nem hiszszük, hogy ily uton sikerüljön valaha a különböző vallások között valóságos folcozati rendet mutatni ki Tgy hát a vallások között a symbolumoknak csak egy különbözősége van ; a jelölt dolgok azonosok, s igy a mythologiáknak nincs többé történelme. A pantlieisticus bölcs eszet tart, rá igényt, hogy nekünk e történelmet szolgáltatja. Csakhogy semmi szilárd pontot sem találunk a szünteleni változás azon forgószelében, mely előttünk mozgatja. A világgal azonos egy általánost (absolut) magával ragadja a mozgékony és esetleges élet folyama. A vallások történelme nemcsak az ember Istenről való fogalmainak történelme, s valamint c fogalmakon kivül nincs Isten, ugy a valóságban az Isten meghatározásának történelme az. Isten az emberi tudatban megjelenvén, önmagának jelenik meg, azaz csak ekkor van öntudata. Egy lángelmü bölcsész erős dialecticája előttünk még nem elegendő az er-67*