Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-08-03 / 31. szám

Kirche in ihrer geschichtlichen Ent­wicklung" ele. v. Johannes Borbis. Nör dl in­gen bei Beck, 1861. S. XXXIV. u. 520. Hogy jelen feleletemmel egy kissé elkéstem, annak egyedüli oka az, hogy csak rövid idö emlékeztettem előtt ezen itészmunkára. Én ugyan igen csodálom, hogy a né­metországi evang. egyházi lapok egyikében sem felelte­tett az én kérdéses könyvemre és hogy a német tudomá­nyos itészet, mely e részben számos helyett megjelent, s nem cáfoltatott meg. Azért bocsánat, hogy későn jön rövid feleletem. A bírálás legfőbb kelléke a részrehajlatlanság, me­lyet ott hiában keresünk, hol a szenvedély tollátve­zeti a bírálónak. Már pedig biráló Farkas űr minden sorá­ból gyűlölet tetszik ki, mely onnan támad, hogy egy fiatal író az evang. Németország előtt hazánk evang. A. H. egy­ház állapota felöl a leplet levonta és ennek a magyarizá­lással kézben járó gróf Zay-féle unióra való törekvések által előidézett fenyegető végveszélyt megmutatá. Különös e mellett, hogy midőn a biráló ezt tagadni merészli, mégis egész bírálatával tanúsítja s nekem egy okmánynyal többet szolgáltat arra, miként hazánkban egye­dül magyarismus az, mielőtt minden más érdeknek és kü­lönösen az egyháznak is bókot kell hajlani. Maga állítja Farkas űr, hogy magyarjai azért nem jártak az Isten há­zába, mivel ott „állam-hivatalnokokat" (néme­teket) láttak, mivel papokká csak „j ó é r z e I m ü e k" let­tek, mivel ott bizonyos személyekért (saját királyunkért!) imádkozni kellett stb. stb. Ebből ismételve kitetszik, meny­nyire sülyedt a keresztyénség érzete honunkban s mennyire lett evang. ágostai hitvallású szentegyházunk 1840. óta megalázott szolgálójává a magyarismusnak, s miként Far­kas József űr is gróf Zayval s magyar nemzetével meg­osztja azon nézetet, „hogy inkább pokolba, mint némettel mennyországbajutni akarna' Avval azonban, ki valamely egyháztörténeti munka inegbirálásá­nal sem tudja magát fékezni, hogy a keresztyénség szempontjából a forradalmas törekvéseket égig ne emelje s a törvényes uralkodóhoz való ragaszkodást „legalja­sabb" rabságnak nemondja: ily a keresztyénség érze­téből kivetkőzött férfiakkal (legyenek azok papok, taní­tók és tanárok, esperesek, superintendensek és különféle felügyelök) vitatkoznom nem lehet, mivel minden vitának nélkülözhetlen kelléke az, hogy a vitatkozók egy és ugyanazon téren — habár különböző szempont­ból kiindulván — mozogjanak. Épen azért én Farkas Jó­zsef urnák nagy köszönettel tartozom az iránt, hogy ö en­gem az ö nemzeti szenvedély által eltorzított egyházi élet körén „s emidoctusnak" nevezett mert én ebben tudóssá lenni nem akarok. Ezen tekintetben szintúgy hálásan fogadom azon nekem csempészett „rosz a k a­r a t o t," mert soha sem vólt és soha sem lesz szándékom a keresztyénséget valamely neinzetisség zsámolyává tenni. Elfogadom a „vakságot" is, a mennyire nem látha­tom át, hogy a magyarizálás és forradalom azon végcél vagy eszköz lehetne, mely felé s mely által az egyháznak ér­dekében törekednünk csak szabad is vólna. Vissza kell utasítanom azonban azon alaptalan állí­tást, miként én más vallásfelekezetek iránt „g y ü 1 ö 1 s é g­g e 1" viseltetném s „m a g y a r f a 1 ó" volnék. Ha az egyes tények, melyeket én az egyházi történelem lerajzol­tában támogatásul minden szenvedély és személyeskedés nélkül egészen száraz módon a tudomány érdekében előad­tam, Farkas urnák olyanoknak tetszettek, hogy azok által „m agyarfalóvá" lettem, akkor én e tekintetben tö­kéletesen vétségem nélkül jutottam ezen címhez a tör­ténetet nem csinálván, hanem a TÖRTÉNTE­KET hiven előadván. Azon különböző tér, melyen működvén én az evang. ágostai hitvallású magyarhoni egy­ház történelmét ugyanezen egyház sarkigazságai alapján szerkeztettem, egy részt, — másrészt pedig azon tér, me­lyen Farkas űr a magyar nemzetiség, magyar protestantis­mus s a félreértett szabadság s illetőleg forradalmi elvek vitatásában mozgott, természetesen és elkerülhetlenül Far­kas űr előtt engem oly világba állítottak, melyben én mü­vemnek, „a bécsi kormány előtt kedvező szinbe feltüntetésére" igyekeztem, s ez szülte azon képtelen ideát is, miszerint én „Thunismusról" vádoltatom. Arról is vádoltatom, hogy én semmi „ujat" sem mondottam volna, a mi egyházunk történelmét illeti. Erre csak azt mondom, hogy egy történész semmi újdonsá­gokat nem készít, hanem csupán a már történ te­k e t adhatja elő. Ily számtalan s más különféle árnyoldalait kívánja Far­kas úr müvemnek kifürkészni , annélkül, hogy azokat tett­leg kimutathatta volna, s annélkül, hogy különösen egyes tényállításaim csak egyikét is mint cson­kítottál, vagy eltorzitottat bebizonyít­hatná. Épen ezen körülmény azonban, melynél fogva állításaim szűzen fennállanak, Farkas űr mégis, ha nem el­törleni, de gyengíteni kívánván, hogy az igazság vas karja ne sújthassa a minden keresztyénséget mellőző magyarizá­lást, arra hozta ezen biráló urat is, mint mindenkit, ki ész­szerű okokkal nem bir, hogy müvemet nevetségessé tenni kívánta, nekem azon roszhiszemü s perfid állítást alácsem­pészvén, mintha én állítottam volna, hogy „egy helyütt a lelkész a tanítóval pofoszkodott.... te­hát szükséges a p á t e n s*" Épen ezen törekvés ál­tal Farkas űr bírálatának a legkitűnőbb szegénységi bi­zonyítványt adá ki. Farkas űr nehéz szívvel emlegeti, miként a német nyelv Magyarországban napról napra növekedett, s em­líti, miként ez lett volna annak az oka, hogy az egyház és iskola rendetlenségei türettek. Nem tudja azonban, ám­bár tudhatná, hogy az nem egyéb, mint az űr Isten bünte­tése és intése azon számtalan jogtalanság iránt, melyet a magyarok kedves hazánk egyéb nemzetein 1792 óta fo­konként még nagyobb mértékben elkövettek, maiglan, még saját kárukon s tapasztalásukon sem okúiván. Farkas űr bírálata több helyein inkább tréfálni, mint

Next

/
Oldalképek
Tartalom