Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-08-03 / 31. szám

Kirche in ihrer geschichtlichen Entwicklung" ele. v. Johannes Borbis. Nör dl ingen bei Beck, 1861. S. XXXIV. u. 520. Hogy jelen feleletemmel egy kissé elkéstem, annak egyedüli oka az, hogy csak rövid idö emlékeztettem előtt ezen itészmunkára. Én ugyan igen csodálom, hogy a németországi evang. egyházi lapok egyikében sem feleltetett az én kérdéses könyvemre és hogy a német tudományos itészet, mely e részben számos helyett megjelent, s nem cáfoltatott meg. Azért bocsánat, hogy későn jön rövid feleletem. A bírálás legfőbb kelléke a részrehajlatlanság, melyet ott hiában keresünk, hol a szenvedély tollátvezeti a bírálónak. Már pedig biráló Farkas űr minden sorából gyűlölet tetszik ki, mely onnan támad, hogy egy fiatal író az evang. Németország előtt hazánk evang. A. H. egyház állapota felöl a leplet levonta és ennek a magyarizálással kézben járó gróf Zay-féle unióra való törekvések által előidézett fenyegető végveszélyt megmutatá. Különös e mellett, hogy midőn a biráló ezt tagadni merészli, mégis egész bírálatával tanúsítja s nekem egy okmánynyal többet szolgáltat arra, miként hazánkban egyedül magyarismus az, mielőtt minden más érdeknek és különösen az egyháznak is bókot kell hajlani. Maga állítja Farkas űr, hogy magyarjai azért nem jártak az Isten házába, mivel ott „állam-hivatalnokokat" (németeket) láttak, mivel papokká csak „j ó é r z e I m ü e k" lettek, mivel ott bizonyos személyekért (saját királyunkért!) imádkozni kellett stb. stb. Ebből ismételve kitetszik, menynyire sülyedt a keresztyénség érzete honunkban s mennyire lett evang. ágostai hitvallású szentegyházunk 1840. óta megalázott szolgálójává a magyarismusnak, s miként Farkas József űr is gróf Zayval s magyar nemzetével megosztja azon nézetet, „hogy inkább pokolba, mint némettel mennyországbajutni akarna' Avval azonban, ki valamely egyháztörténeti munka inegbirálásánal sem tudja magát fékezni, hogy a keresztyénség szempontjából a forradalmas törekvéseket égig ne emelje s a törvényes uralkodóhoz való ragaszkodást „legaljasabb" rabságnak nemondja: ily a keresztyénség érzetéből kivetkőzött férfiakkal (legyenek azok papok, tanítók és tanárok, esperesek, superintendensek és különféle felügyelök) vitatkoznom nem lehet, mivel minden vitának nélkülözhetlen kelléke az, hogy a vitatkozók egy és ugyanazon téren — habár különböző szempontból kiindulván — mozogjanak. Épen azért én Farkas József urnák nagy köszönettel tartozom az iránt, hogy ö engem az ö nemzeti szenvedély által eltorzított egyházi élet körén „s emidoctusnak" nevezett mert én ebben tudóssá lenni nem akarok. Ezen tekintetben szintúgy hálásan fogadom azon nekem csempészett „rosz a k ar a t o t," mert soha sem vólt és soha sem lesz szándékom a keresztyénséget valamely neinzetisség zsámolyává tenni. Elfogadom a „vakságot" is, a mennyire nem láthatom át, hogy a magyarizálás és forradalom azon végcél vagy eszköz lehetne, mely felé s mely által az egyháznak érdekében törekednünk csak szabad is vólna. Vissza kell utasítanom azonban azon alaptalan állítást, miként én más vallásfelekezetek iránt „g y ü 1 ö 1 s é gg e 1" viseltetném s „m a g y a r f a 1 ó" volnék. Ha az egyes tények, melyeket én az egyházi történelem lerajzoltában támogatásul minden szenvedély és személyeskedés nélkül egészen száraz módon a tudomány érdekében előadtam, Farkas urnák olyanoknak tetszettek, hogy azok által „m agyarfalóvá" lettem, akkor én e tekintetben tökéletesen vétségem nélkül jutottam ezen címhez a történetet nem csinálván, hanem a TÖRTÉNTEKET hiven előadván. Azon különböző tér, melyen működvén én az evang. ágostai hitvallású magyarhoni egyház történelmét ugyanezen egyház sarkigazságai alapján szerkeztettem, egy részt, — másrészt pedig azon tér, melyen Farkas űr a magyar nemzetiség, magyar protestantismus s a félreértett szabadság s illetőleg forradalmi elvek vitatásában mozgott, természetesen és elkerülhetlenül Farkas űr előtt engem oly világba állítottak, melyben én müvemnek, „a bécsi kormány előtt kedvező szinbe feltüntetésére" igyekeztem, s ez szülte azon képtelen ideát is, miszerint én „Thunismusról" vádoltatom. Arról is vádoltatom, hogy én semmi „ujat" sem mondottam volna, a mi egyházunk történelmét illeti. Erre csak azt mondom, hogy egy történész semmi újdonságokat nem készít, hanem csupán a már történ tek e t adhatja elő. Ily számtalan s más különféle árnyoldalait kívánja Farkas úr müvemnek kifürkészni , annélkül, hogy azokat tettleg kimutathatta volna, s annélkül, hogy különösen egyes tényállításaim csak egyikét is mint csonkítottál, vagy eltorzitottat bebizonyíthatná. Épen ezen körülmény azonban, melynél fogva állításaim szűzen fennállanak, Farkas űr mégis, ha nem eltörleni, de gyengíteni kívánván, hogy az igazság vas karja ne sújthassa a minden keresztyénséget mellőző magyarizálást, arra hozta ezen biráló urat is, mint mindenkit, ki észszerű okokkal nem bir, hogy müvemet nevetségessé tenni kívánta, nekem azon roszhiszemü s perfid állítást alácsempészvén, mintha én állítottam volna, hogy „egy helyütt a lelkész a tanítóval pofoszkodott.... tehát szükséges a p á t e n s*" Épen ezen törekvés által Farkas űr bírálatának a legkitűnőbb szegénységi bizonyítványt adá ki. Farkas űr nehéz szívvel emlegeti, miként a német nyelv Magyarországban napról napra növekedett, s említi, miként ez lett volna annak az oka, hogy az egyház és iskola rendetlenségei türettek. Nem tudja azonban, ámbár tudhatná, hogy az nem egyéb, mint az űr Isten büntetése és intése azon számtalan jogtalanság iránt, melyet a magyarok kedves hazánk egyéb nemzetein 1792 óta fokonként még nagyobb mértékben elkövettek, maiglan, még saját kárukon s tapasztalásukon sem okúiván. Farkas űr bírálata több helyein inkább tréfálni, mint