Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-07-20 / 29. szám

nyi szokás. — nem kételkedem tehát, hogy mindezen bajokat és sérelmeket a legközelebbi gyűlés orvosolni fogja. Minthogy épen segédlelkészekröl van szó, nem hagyhatom emlités nélkül azon csekély fizetést is egyházkerületünkben, melyért egy segédlelkész egy éven át hirdeti a Krisztus tudományát.—Én mondhatom, felette csodálkozom rajta, hogy egyházkerületünk sem egyházi, sem világi tanácsbirái közül nem akadt senki, ki szót emelt volna, ezen valósággal nevetséges 52 váltól'orint fizetés ellen, melylyel a segédlelkészek dijaztatnak. — Hogy a lelkész urak közül senki sem penditi meg e tárgyat, azon nem csodálkozom, mert már akadtam olyan letkészekre, kik igy nyilatkoztak: ,,H a én annyiért szolgáltam, szolga 1 j a n a k ö k is;" azonban arról egészen megfelejtkeznek, hogy mikor ők 52 váltóforintért szolgáltak, akkor egy kila buza 3, vagy legfeljebb 6 váltóforint volt, most pedig ugyanennyi, söt több pengő pénzben — nem méltányos-e tehát felszólalásom, bár engemet nem illet, nem érdekel, midőn azt mondom, hogy e tárgy ne kerülje el már többé egyházkerületi gyülésünk figyelmét, annyival is inkább, mert ennek már szerintem akkor kellett volna történni, mikor a s t o 1 á r é k pengőre emelteltek. Értsük meg tehát minden tekintetben a kor szavát, s ne maradjunk el a többi egyházkerületektől, melyekben már tudtomra néhány évtől fogva azon csekély díj pengő pénzre lett emelve. X. TAB, jun. 29. 1862. Kis városunk s vidéke ismét szokatlan élénkséget és ünnepi szint ölte magára. — Országosan tisztelt főtisztelendő H a u b n e r Máté, túladunai evang. superintendens űr , hivatalos kőrútjában minket is látogatásával szerencséltetni méltóztatott. Ekklézsiáról ekklézsiára, diszes lovagok elölovaglása mellett s számos fogatok kíséretében, mindenütt a legszívélyesebb módon fogadtatva, utja egy diadalmenethez volt hasonlítható. A tahi mezőváros szélén a bábonyi és tahi összevegyült lovagok, végtelen fogatok, tömérdek helybeli s vidéki nép kiséretében és jelenlétében, tekintetes Zichy Antal, volt országgyűlési képviselőnk által, a következő beszéddel üdvözöltetett : ,,Főtisztelendő superintendens űr, Nagy érdemű hazafi ! „Midőn alkalmam nyílik ö n t megyénkben, söt választó kerületünk székhelyén üdvözölhetni, kétszeres örömmel teszem azt, minthogy egyaránt tiszteljük önben a buzgó főpapot s a jó hazafit. „Ön egyike azon kitűnő halandóknak, kiket a gondviselés, ugylátszik, arra szemelt ki, hogy buzditó például szolgáljanak a lankadóknak, vigasztalásul a szenvedőknek, erösbülésére, büszkeségére a rokon lelkű bajnokoknak. A szenvedéseket, miket önre mért, együtt érezé a magyar haza, mely most immár osztatlan örömmel hint virágokat önnek különben tövises pályájára, melynek végén a halhatatlanság babérja, az örök béke pálmaága mosolyog. „En, a ki a kath. egyház hívének születtem s annak keblében lelem fel lelki nyugalmamat, ugy vagyok meggyőződve, hogy épen e körülmény csekély szavaimnak s tiszteletem ez őszinte kifejezésének némi nyomatékot kölcsönöz. „Engedjétek tehát jó barátim s testvéreim ! hogy kiséretetökhöz csatlakozva, ama templom küszöbéig kisérhesselek, a hol utaink aztán elválnak egymástól. ,,E g y Isteni imádunk, egy hazának szolgálunk, habár néha látszólag különböző utako n." „Folytassa ön tovább dicső pályafutását, adjon Isten erőt egészséget, kitartást és bő sikert. Éljen!" A lelkes ősz láthatólag meghatva, szokott szíveket hóditó nyájasságával válaszolt, s a díszmenet az evang. paplak és templomnak e célra nemzeti zászlókkal s virágfüzérekkel díszített udvara előtt állapodott meg, — a hol, — mielőtt a várva várt s szerelve tisztelt főpásztor a díszkocsiból leszállott volna, a helybeli lelkész tizenötéves leánya Krizsán Clementina, — egy zöld gályákból és nemzeti színt képező virágokból — nemzeti selyemszalaggal ékesen összefűzött koszorút repített lábaihoz, — mit a meglepetett magas vendég látván, igy nyilatkozott: „De már ezt csak felveszem! — magammal elviszem, és örök emlékül megtartó m." A díszkocsiról, a mint a magas vendég lelépett, — a föld szőnyegekkel vala terítve, — az utcától nyolc lépcsőn fel, a paplak és templom udvara előtt közvetlen fekvő, négy öl szélességű sétatéren keresztül — ismét nyolc lépcsőn fel az udvarra érvén — ott a helyiség ugy volt intézve, hogy a kedves nagy vendégnek egyházfőnek, — épen egy zöld gályákból alkotott, — fehér függönyökkel — azokról lelógó széles nemzeti selyemszalagokkal — a tetején pedig nemzeti lobogóval szépen felékesített diadalkapu alatt kelle megállani, — melyen e felülírás volt olvasható: „Á 1 d o 11,1 é g y e n , a ki jött az Úrnak nevében hozzánk," s itt, a helybeli evang. lelkész Krizsári József, hosszasabb üdvözlő beszédet tartott, mely, a közkívánatnak hódolva ide csatoltatik: „Főtisztelendő superintendens úr, szeretve tisztelt kedves főpásztorunk! Nemde a tapasztalás eléggé bizonyítja, miszerint sz élet „csalódások" színhelye. Nagyszerű fellegvárakat épít ez, melyekben ezrek földi boldogságát fogja eszközölni, s fellegvára, mint szappanbuborék rövid léghajózás után szétpattanik; inert jégre építi azt; - jött a nap, a jég elolvadott, s fényes palotái alásülyedének." Amaz messzenyuló terveket sző, de a kivitelben fenakad, mert nem oda köté terveinek aranyszálát, honnét biztos siker kínálkozott volna. Mig igy folytonos csalódások közt hányatik a világ , a lelki szemlélő előtt a csalódások fényködéböl szivárványdicskörtől környezve kifejlik az ég kegyeltje, a boldogító remény angyala, válláról mellén harántékosan kígyózva lefutó zöld szalaggal, melyen arany himzetben e szavak olvashatók : „Ki Istenben bizik, nem csalatk o z i k."