Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-07-13 / 28. szám

gy él mi egyháznak. — (Prot. Kirchenzeitung, Nr. 21, 1862.) M. L. SUPERINTENDENSI LÁTOGATÁS. Mióta a canonica visitatió felett a tavali lapokban az a kis förgeteges polémia támadt: meglehet, igen sokan nem a legbarátságosabban Ítélnek bármily nemű egyházi látogatásról. Épen azért némi tartózkodással nyúlok a fencimzett tárgyhoz, nem mintha azzal valamely canonellenes vagy általában antiprotvstantieus lépést vélnék elkövethetni; hanem mivel azon aggodalmam van , hogy teendő indítványom nem fog találkozni oly egyetemes helyesléssel, minő annak csak némi részben valósítására is megkívántatnék. Pedig csak indítványozni, örökösen csak gondolatszikrákat dobni fel az olvasóközönség látkörébe, de a melynek hamar kialvó fénye mellett aztán legkisebb tett sem születik meg : valóban nem a legháládatosabb munka, ugy hogy ilyenkor a tisztességes hallgatás mindig többet ér, mint akármilyen csattanós cikk irása. Minthogy azonban bármeddig mérlegelgettem a mellett és ellen szólható okok súlyát; ugy találtam, hogy amazok emezeket jóval lenyomják : nem tartottam sem korsem célszerűtlennek a superintendensi látogatás felöli nézetemet s meggyőződésemet mint inditványt a t. olvasóközönség ítélete alá bocsátni. Én arról vagyok meggyőződve, hogy a superintendensi látogatásnak egyházi s vallási életünkre nézve sokkal jelentékenyebben kiható hasznai lennének, mint a minő jelentékenyek lehetnek az egyháznak azáltal okozandó kiadásai. Ne gondoljuk , hogy az a minden kiadástól visszarettenő s csupán a nélkülözhetlen kiadásokat fedezni akaró takarékoskodás a testületeket valaha gazdagokká fogja tenni. Az a testület, mely mindig csak szegénységének gyötrő gondolatán rágódik, szegény is fog maradni, mert visszaijed minden kissé költségesebb vállalattól, a mi pedig, meglehet, kamatostul visszafizetné magát. Ne tartsunk attól, hogy a superintendensi látogatással együttjáró kiadásokat a gyülekezetek megbírni nem fogják ; de azt se higyjük ám, hogy a superintendensi látogatás elmaradása esetében az ekként meggazdálkodhatni vélt fillérek akár mind az egyh áz és iskola gvámolitására folynánk be, akár ha befolynának is, egyházi és iskolai ügyeinknek emelésénél bármely jelentékenyebb eszközül szolgálhatnának. Mig ellenben hiszem, hogy egy lelkes föpásztori látogatás nyomain igen sok gyülekezeteinkben az egyházi és iskolai jótékony adakozásoknak sok uj forrásai fakadhatnának fel. Attól se tartsunk, hogy a superintendensi látogatás Isten tudja micsoda püspöki hierarchiára s egyéb puseyismusra vezethetne. Ha mi minden ártatlan külsőségben mint vallást profanáló ceremóniában megbotránkozunk; s ha egyh ázi elöljáróink tekintélyének s hatásának minél sikeresebb kifejthetésére célzó bármely intézkedésben egyszerre autonomiánk sérelmét s hierarchiát vélünk rejleni: ugy én az ilynemű féltékenységet magunkra nézve a szabadabb mozgást épen ugy gátló akadálynak tekintem, mint ellenkező oldalról az üres formalitásoknak lenyűgöző kötelékeit. Akár egyházi, akár világi társaságban ott lehetnek a legszabadabb intézmények; de ha az egyes tagokban hiányzik azon erőteljes önérzet, mely a felsőbbség iránti törvényes függést és a törvények iránti hódoló tiszteletet az egyéni önállóság méltóságával és a törvények által biztosított szabadságot az elöljárók irányában is érvényesítői képes bátorsággal köti össze: bizony ott azért a gyakorlati életben az elméletben készített szép szabadság és szép jogok elemei meglehetősen el fognak enyészni. Elmaradhat a superintendensi látogatás s kánonainknak és statútumainknak akár mindenik 2-ik §-ában ott lehet eme kifejezés : „a superintendens is csak olyan lelkész, mint a közlelkészek;" sőt maga a superintendens is ajkain hordhatja a legnagyobb egyenlőség igéit: mégis azért, ha azon önérzet hiányozni fog bennünk s a superintendens talán egy kis diplomatiai capacitással s annak folytán eszközölt meglehetős kiterjedésű személyes befolyással is bir ; bizony nem csak a közlelkészek, do a legtöbb esperesek is mélységesen meg fognak az elölt hajolni s bár ők csak per ,,barátom uram" vagy .,uram öcsém" trakláltassanak is, nemcsak nem fognak merni egy könnyen az ily superintendenssel ellenkező véleményben lenni, de még társalkodásban is a superintendens szó mellől a ,,főtisztelendő" cím kihagyását megbocsálhatlan mulasztásnak tartanák. Hál Istennek! én ugy tapasztalom, ugy vagyok meggyőződve, hogy ezen önérzet, mely szabad intézményeink áldását biztosithatja számunkra, egyházunk tagjainak bármelyik színezetű osztályában sem hiányzik s igy valamint espereseink látogatásában nem látunk semmi hierarchiát s nem érzünk semmi nyomasztó hatást és uralmat: ugy bizonyosan superintendenseink látogatásában sem látnók a hierarchia rémképeinek mutatkozását. Mi örömmel veszszük espereseink látogatását; velünk teljesen egyenlő lelkészeknek, atyánkfiainak tekintjük őket ; de tiszteljük is őket mint önmagunk által választott elöljáróinkat s azon engedelmesség, melyet irányukban tanusitunk, a térvényeinknek adott engedelmesség, és azon tisztelet, melyet személyök iránt kifejezünk, önmagunk személyének is adott tisztelet. Koránsem kívánjuk tehát mi velők való egyenlőségünket a személyükben és intézkedéseikben lehető akadékoskodások által igazolni; mert ez csak a képviseleti rendszer szerinti igazgatásmódhoz még el nem jutott érettségünk hiányára mutatna. Igy vagyunk superintendenseinkhez is. Az ö nekik adandó tisztelet visszaszáll önmagunkra, gyülekezeteinkre, egyházunkra s bizonyos tekintetben vallásunkra is. Meg vagyok győződve, hogy itt egyebekről ne szóljak, superintendensünk egyházkerületünk minden gyülekezeteiben nemcsak hivatalos állásának megfelelő tisztelettel, de őszinte örömmel is fogadtatnék. Nemcsak nekünk lelkészeknek s a presbyteriumoknak, de a gyülekezeteknek is az ö látogatása egy kedves és felejthetlen emléket hagyna maga után s bizonyosan az ő föpásztori intéseinek és buzdításainak gazdag gyümölcsei fognának gyülekezeteinkben megteremni.