Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-07-06 / 27. szám

zásom folytában több hasonló érdemű tudósítással szolgálhatnék a magyar tudományos világnak, e fáradozásomat tovább is oly dúsan jutalmazottnak érezhetném, mint eddig a m.-vásárhelyi ref. collegium és Teleky-könyvtárban tapasztalni szerencsés lehettem. Időm rövid, leendőm sok, holnap indulok Udvarhely és Csik-Somlyó felé. Később, ha időm s körülményeim engedik, többet. Maros-Vásárhelyit, jun. 22. 1862. Szabó Károly. RÓVID VÁLASZ MENYHÁRT J. HITTANÁR ÚR „ÉSZREVÉTELEK AZON ISMERTETÉSRE" stb. CIMÜ CIKKÉRE. Nyugodt lélekkel s komoly figyelemmel olvastam a Menyhárt űr észrevételeit s én ezekből azt veltem észre, hogy mi ismertetésemnek lényege, alapja, szegletköve volt, illetetlen maradt. Én mielőtt ismertetésbe bocsátkoztam volna, a dolog természete szerint egy igaz mértéket álliték fel, vagyis elveket tűztem ki, alapot vetettem, a melyre biztosan épitsek. S im Menyhárt űr eljö és ezt mondja : „Nem szólok arról, hogy vájjon nem túlhajtott követelés szüleménye-e, hogy jó-e vagy nem, ama mintamérlék. Azt se kérdem, hogy alioz jól mér.te-e ismertető az én könyvecskémet. Mert tudom, hogy „quot capila, lot sensus" és ,,de gustibus non est disputandum." Már pedig mindenek felelt épen arról kellett volna szólani, hogy mi baja, mi hibája van azon mértéknek azonkívül hogy egy kissé magas, a mit elismerek ; azt kellett volna szemmelláthatólag megbizonyítani, hogy a mérésnél mennyiben jártam el hűtlenül, mennyiben történt az, hogy a legényt összezsugorítván, nem engedtem a mértékhez kiegyenesedni. De ez nem történt, mert a mint bölcsen meg vagyon írva: „quod capita tot sensus" és „de gustibus non est dispulandum." Mindenek előtt az alapot, melyet vetettem, kellett volna elporlasztani, a vészthozó elem forrását bedugni, igy az építmény tarthatatlanul összedől, az áradás megáll, a cél el van érve, tovább egy lépésre sincs szükség. De ha ezt mellőzve Menyhárt úr mégis dologhoz kezd,semmivel sem végez sikeresebb munkát,mint azon vitéz, ki per fas et nefas közel férkőzvén, a várat nem faltörésekkel, hanem ablakzuzásokkal hiszi megdönteni; mint azon ember, ki a vizet vissza akarván folytani, nem forrásánál, hanem messze lefolyásában reggetí. De M. úr nemcsak sikeretlen, hanem a mi már több, jogtalan munkát is végez. A vívásban, magában a hadfolytatásban, hol főleg anyagi erő, ügyesség küzd anyagi erővel, emlegetnek bizonyos szabályokat, állandó törvényeket, melyeket nem ignorálnak s a legyelmetlen döngetést megróják. Mennyivel inkább el kell ismernünk, uralnunk tudományos müveleteknél, vitákban, hol tisztán észerö áll észerö ellen, a szabályok, törvények hatalmát, ha egymással izellenül dulakodni nem kívánkozunk. E szabály a logica szükségességével azt követelte M. úrtól, hogy az általam felállított alapelveket mindenek előtt cáfolja meg, a fő erővel küzdjön meg, a bástyát rontsa le, ugy jőjön a várba, de mindezt mellőzve egy uj tacticával szépen besuhant s ide ben, mint a ki jól végezte dolgát, egyről másról hosszasan beszélget. Én pedig kénytelen vagyok M. urnák kijelenteni, hogy ideben jogosan még csak meg sem állhat, nem hogy beszélhet; kénytelen vagyok kimondani, hogy közleményének csak tizenhárom első sora bir életjoggal, a mit kivül mond ; a többi inind, a mit belül mond, a tudományos rend és szoros igazság ítélete szerint életjogától ezúttal elesik. S M e n y h á r t urnák most, az ügy természetéből folyólag, nincs más teendője, mint visszatérni, ha akarja, a munkát a megjelölt módon kezdeni. Hát én mit csináljak, a M. úr észrevételének, habár életjogát el nem ismerem is, létezését, miután megjelent, nem ignorálhatom. Részletekbe nem bocsátkozhatom, mert elvi különbségek forognak fen, lássuk tehát az alapelvet. M. úr ezt mondja: ,,Az istenismerés azaz alap, melyből kiindul, melyen épül az istentisztelés. Minthogy tehát az istenismeretet az ész által szerezhetni meg : a ker. hittan tanításában főképen és csaknem kizárólag az észre kell hatni/' Hogy az istenismeretet csupán az ész állal lehfft megszerezni, ugy, hogy minden egyéb tényezőt kitudjunk, el nem ismerem. Söt nem lehet, hogy az ész a vele egy organismusban élö erők, képességek kisebb nagyobb befolyása nélkül működhessék is. Kétségkívül nem működik egy maga legnehezebb ismerésében, a vallásos ismerésben sem, hanem erre az elmén kivül az embernek érzelme, vágya, félelme, szóval az egész ember összes lényével befoly. Még pedig ugy foly be, hogy ha azt kérdezik tőlem : mi rész illeti ma már a vallásból egyfelől az elmét, másfelől a a szívet, az érzelmeket: azt felelem, hogy a vallás az egész embert illeti. Igy lévén a dolog, valamint első kezdetében a vallás nem kizárólag az^szé, ugy a vallás életének folyamatában a vallásos képzésnél, vallástanitásnál nem lehet mondani, hogy „csaknem kizárólag az észre Kell halni." Ha a vallást csaknem kizárólag az ész dolgává teszszük, hogy halunk akkor vele a szívre, az indulatokra, az összes éleire; nem vehetünk-e akkor életünkhöz és cselekedetünkhöz zsinórmértéket a mértanból majd csaknem ugy, mint a vallásból; nem lesz-e maga az egyház puszta tanintézetté, iskolává? S ha a ker. hit tanításában csakugyan majdnem kizárólag az észre kell hatni, miért nevezte M. úr kis könyvét keresztyén hittannak, következetesen nevezhette volna ker. ismereltannak. De már maga a hit szó mutatja, hogy oly tárgyakkal van dolgunk, melyeknél magával az észszel nem boldogulhatunk, az ember másik oldalához, a szívhez, annak titkos világához kell folyamodnunk. Ezt mellőzni annyi, mint Islen és ember közölt a kapcsokat kevesbíteni, annyi mint a hullámok veszélyei közül két kézzel kapaszkodónak egyik kezét levágni, annyi, mint az embert arra ítélni, hogy a puszta elmének tehetetlenségét minél kínosabban érezze. S ha mindez áll a felnőtt emberre, még sokkal inkább a gyermekre nézve, ki még nagyobb mértékben él a szív, az ér-