Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1862-07-06 / 27. szám
előszavában egy korábbi barátja és munkatársa ellen intézett, támadást melynek célja nem volt kevesebb, mint annak keresztyéni jellemét megsemmisíteni minden hivő szeme előtt. Mert azt az érdemét el kell ismerni dr. Hengstenberg urnák, hogy ő evangyélmi egyházi lapjában a küzdelemnek azon nagyon evangyélmi módjához — hogy ironice szóljunk — mindenkor, mindenki ellenében hu maradt; ő élte feladatának tartotta, folyvást fáradhatlan buzgalommal kémlelődni mindenki után, a ki más theologiai nézeteket juttat érvényre, mint ő; hogy akkor Istentől rendelt biró gyanánt, önmagától, fontolgatás nélkül kimondja arra az átkot, és azt az egész világ előtt, mint a hitetlenségnek és romlásnak gyermekét, megbélyegezze. Ha valaki, ugy bizonynyal dr. Hengstenberg azon ortliocloxia képviselői közé tartozik, melyről Kalinis megjegyzi: „van egy orthodoxia, melyről el lehet mondani, hogy undor az Ur előtt. Ennek bajnokai azon orthodoxok, kik nem létezhetnek annélkül, hogy másokat meg ne rontsanak; olyak mint a tűz, mely csak ugy él, ha emészthet, s kiknek legveszélyesebb tulajdonságuk az, hogy kiváló örömüket lelik a boszankodásban, mérgelődésben. Mit fognak tenni az ily orthodoxok a mennyben, a hol pedig már csakugyan nincsenek eretnekek ? — Dr. Hengstenberg eretnekvadászatai mellett minden személyes tekintet nélkül járt el, a hol eretnekséget érzett, ott mindjárt megfújta a kürtöt, mint lapjának kiadója nem szokott válogatni e tekintetben. Mig ő ezen nehéz szolgálatot (természetesen Istennek tiszteletére és az evangyéliom dicsőségére) teljesiti, addig ő saját testvéréhez is igy kénytelen szólani: „nem ismerem őt !í 4 Azonban, bár ehhez hasonló már gyakran történt, mégis a mi a Hengstenberg és Kahnis közötti vitának különös érdeket kölcsönöz, az; hogy a megtámadott egy oly ember, ki eddig magától dr. Hengstenbergtől is a lutheri tannak hű követője és az egyházi igazságnak erős támasza gyanánt tiszteltetett és tekintetett. Dr. Kahnis idáig mindenek szemei előtt a valódi lutheranismus képviselőjeként állott s nem egyszer tört lándzsát annak védelmében. A kik különösen szeretik magokat a nagy reformátor után nevezni, többnyire azt vélik, hogy ennek szelleme más, mint a protestantismus és protestáns tudomány szelleme, és a lutheri szellemhez való ragaszkodás sokképen együtt jár a szabad, sajátképen csak a lelkiismeret által megkötött tudománynak protestánsellenes megvetésével. Hányszor gyaláztatott a tudomány, mint hitetlen, mint tagadó a „lutheri" részről! Es íme a lutheranisinusnak egy főképviselője ír egy lutheri dogmatikát, mely ezen hitetlen tudomány iránti elismerésekkel telve, minden lutheri orthodoxia dacára egyenesen kimondja, hogy a theologia állása a hitvalláshoz kell hogy szabad legyen, és soha nem szabad, hogy a hitvalláshozi visszatérés a XVI. század theologíájáhozi visszatérés legyen. Dr. Hengstenberg erre elkiáltja: szakadás ! szakadás ! elcsábittatás a hazugságnak lelke által! Minden szabad tekintetű és elfogulatlan itéletü theologus örül azon igazságérzeten, a mit dr. Kahnis tanúsít és újra megerősítve látja azt, hogy az igazságban meggyőző erő rejlik, mely elől akármely pártnak egy becsületes kutatója sem zárhatja el magát. De hát a sok „lutheri" érzelműek, kik mélyebb theologiai képzettség nélkül mindeddig Kahnisban és Hengstenbergben az egyházi igazhitüségnek hű követőjét tisztelték? Csodálkozni fognak legtöbben s gondolkodva fogják kérdeni: Hogy lehet az, hogy Kahnis is, a ki magát mindez ideig a hitben hűségesen megőrizte, most a sátán álnoksága által elvesztette volna hitét? Csakugyan a hitetlenségből származík-e tehát e sokat kárhoztatott tudomány ? ha még hívőknek talált emberek sem tartóztathatják magokat, hogy neki a kellő tiszteletet meg ne adják? Észre fogják venni, ha már az elismerést többé meg nem lehet tagadni, hogy a keresztyénségnek azon szűk állásponton kivül is, melyet dr. Hengstenberg elfoglal, van helye, és hogy azon keresztyén lajstromból — melyet eddig egyedül tartottak érvényesnek — mégis tán hiányzik néhány keresztyénnek neve. Természetesen lesznek némelyek — a kik kényelmesnek s tanácsosnak tartják dr. Hengstenberg szavait követni, s hamar készek lesznek az ő kárhoztató ítéletébe beleegyezni: de a kiknek szívökön fekszik az igazság, kik elég becsületesek arra, hogy azt elébbi képzeleteik rovására is elismerjék, azok szükségét fogják érezni ajnnak, hogy a vádpontokat is megvizsgálják és magoknak a tárgy felől ítéletet alkossanak : hogy ez igazságos legyen, a vádlottat is