Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-07-06 / 27. szám

előszavában egy korábbi barátja és munkatársa ellen intézett, támadást melynek célja nem volt kevesebb, mint annak keresztyéni jellemét meg­semmisíteni minden hivő szeme előtt. Mert azt az érdemét el kell ismerni dr. Hengstenberg ur­nák, hogy ő evangyélmi egyházi lapjában a küz­delemnek azon nagyon evangyélmi módjához — hogy ironice szóljunk — mindenkor, mindenki ellenében hu maradt; ő élte feladatának tartotta, folyvást fáradhatlan buzgalommal kémlelődni mindenki után, a ki más theologiai nézeteket jut­tat érvényre, mint ő; hogy akkor Istentől ren­delt biró gyanánt, önmagától, fontolgatás nélkül kimondja arra az átkot, és azt az egész világ előtt, mint a hitetlenségnek és romlásnak gyer­mekét, megbélyegezze. Ha valaki, ugy bizony­nyal dr. Hengstenberg azon ortliocloxia képvise­lői közé tartozik, melyről Kalinis megjegyzi: „van egy orthodoxia, melyről el lehet mondani, hogy undor az Ur előtt. Ennek bajnokai azon orthodo­xok, kik nem létezhetnek annélkül, hogy másokat meg ne rontsanak; olyak mint a tűz, mely csak ugy él, ha emészthet, s kiknek legveszélyesebb tulajdonságuk az, hogy kiváló örömüket lelik a boszankodásban, mérgelődésben. Mit fognak tenni az ily orthodoxok a mennyben, a hol pedig már csakugyan nincsenek eretnekek ? — Dr. Heng­stenberg eretnekvadászatai mellett minden sze­mélyes tekintet nélkül járt el, a hol eretnekséget érzett, ott mindjárt megfújta a kürtöt, mint lap­jának kiadója nem szokott válogatni e tekintet­ben. Mig ő ezen nehéz szolgálatot (természete­sen Istennek tiszteletére és az evangyéliom di­csőségére) teljesiti, addig ő saját testvéréhez is igy kénytelen szólani: „nem ismerem őt !í 4 Azonban, bár ehhez hasonló már gyakran történt, mégis a mi a Hengstenberg és Kahnis közötti vitának különös érdeket kölcsönöz, az; hogy a megtámadott egy oly ember, ki eddig magától dr. Hengstenbergtől is a lutheri tannak hű követője és az egyházi igazságnak erős tá­masza gyanánt tiszteltetett és tekintetett. Dr. Kahnis idáig mindenek szemei előtt a valódi lu­theranismus képviselőjeként állott s nem egy­szer tört lándzsát annak védelmében. A kik kü­lönösen szeretik magokat a nagy reformátor után nevezni, többnyire azt vélik, hogy ennek szel­leme más, mint a protestantismus és protestáns tudomány szelleme, és a lutheri szellemhez való ragaszkodás sokképen együtt jár a szabad, saját­képen csak a lelkiismeret által megkötött tudo­mánynak protestánsellenes megvetésével. Hány­szor gyaláztatott a tudomány, mint hitetlen, mint tagadó a „lutheri" részről! Es íme a lutheranisinus­nak egy főképviselője ír egy lutheri dogmatikát, mely ezen hitetlen tudomány iránti elismerésekkel telve, minden lutheri orthodoxia dacára egyenesen kimondja, hogy a theologia állása a hit­valláshoz kell hogy szabad legyen, és soha nem szabad, hogy a hitvalláshozi visszatérés a XVI. század theologíájáhozi visszatérés legyen. Dr. Hengstenberg erre elkiáltja: szakadás ! szaka­dás ! elcsábittatás a hazugságnak lelke által! Min­den szabad tekintetű és elfogulatlan itéletü theolo­gus örül azon igazságérzeten, a mit dr. Kahnis tanú­sít és újra megerősítve látja azt, hogy az igazságban meggyőző erő rejlik, mely elől akármely pártnak egy becsületes kutatója sem zárhatja el magát. De hát a sok „lutheri" érzelműek, kik mélyebb theologiai képzettség nélkül mindeddig Kahnis­ban és Hengstenbergben az egyházi igazhitüség­nek hű követőjét tisztelték? Csodálkozni fognak legtöbben s gondolkodva fogják kérdeni: Hogy lehet az, hogy Kahnis is, a ki magát mindez ideig a hitben hűségesen megőrizte, most a sátán álnoksága által elvesztette volna hitét? Csaku­gyan a hitetlenségből származík-e tehát e sokat kárhoztatott tudomány ? ha még hívőknek talált emberek sem tartóztathatják magokat, hogy neki a kellő tiszteletet meg ne adják? Észre fogják venni, ha már az elismerést többé meg nem le­het tagadni, hogy a keresztyénségnek azon szűk állásponton kivül is, melyet dr. Hengstenberg elfoglal, van helye, és hogy azon keresztyén lajstromból — melyet eddig egyedül tartottak ér­vényesnek — mégis tán hiányzik néhány keresz­tyénnek neve. Természetesen lesznek némelyek — a kik kényelmesnek s tanácsosnak tartják dr. Hengstenberg szavait követni, s hamar készek lesznek az ő kárhoztató ítéletébe beleegyezni: de a kiknek szívökön fekszik az igazság, kik elég becsületesek arra, hogy azt elébbi képzele­teik rovására is elismerjék, azok szükségét fog­ják érezni ajnnak, hogy a vádpontokat is megvizs­gálják és magoknak a tárgy felől ítéletet alkos­sanak : hogy ez igazságos legyen, a vádlottat is

Next

/
Oldalképek
Tartalom