Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-06-22 / 25. szám

A mi pedig azon pontjaimat illeti, melyekben a helv. vallástételnek az űr\acsorája mivoltára vonatkozó értelmét a positivitas terére lépve felmulattam: azokat ama derék és alapos birálat szerzője nemcsak meg nem cáfolta, de megfelejtkezvén arról, hogy ö az ismertetés firmája alatt lépett fel ellenem, daeára annak, hogy munkámban e pontok föfö fontossággal birnak, még csak fel sem mutatta ismertetésül. Azután tovább menve ama derék és alapos birálat szerzője, miután a Ján. 6, 47— 55-re adott magyarázatomra vonatkozólag, holmi apróságokat, melyek ha állanának is, alig bírnának valami jelentőséggel ellenemben, elmondott volna, igy szólott: „mellőzöm a többi helyek magyarázatának taglalását, mivelhogy ott különben sem fordul elő valami lényeges differentia." Azt az eredményt pedig, melyet én a bibliai helyekből s illetőleg az űrvacsora-szerzési igékből kihoztam, t. i. hogy ,,a biblia tanítása szerint az Úrvacsorája csak a Jézus Krisztus halálra adatásál ábrázoló, és arról, hogy ama halálraadatás értünk történt biztosítást nyújtó cselekedet," nemcsak meg nem cáfolta, de cáfolat alá sem vette, söt ismét megfelejtkezvén arról, hogy az ismertetés cége alatt lépett fel munkám ellen, dacára annak hogy az munkámban szinte a legnagyobb fontossággal biró tárgy, még csak fel sem mutatta ismertetésül. Söt, a mi több, ama kiirt szavaival, mint egyfelől öntudatlanul szóval is elárulta azt, miről ismertetésének önkényes és a leglényegesebbekben hiányos volta különben is bizonyságot tesz, t. i. hogy neki nem is ismertetés, de dill'erentiáknak — akár létezlek akár nem — mutatása s rovogatása volt a fellépésben célja: ugy másfelől ismét öntudatlanul azt is kijelentette, hogy ama fentebbi értelmét, hogy „az Urvacsorája az Idvezitö éltető szellemével való táplálkozást, egyesülést is jelképezi" maga sem helyesli többé. Kijelentette mondom, mert ha amaz értelméhez tovább is ragaszkodnék: akkor (mivel szerinte az Urvacsorája mint ábrázoló cselekedet, nemcsak az Úr Jézus halálra adatásának ábrázolatja volna, mint az én előadásom szerint, hanem az Úr Jézus éltető szellemével való táplálkozásnak is jelképe) az ö felfogása közt meg az enyim kyzt lényeges diflerenlia fogna lenni. Úgyde ime maga mondja, hogy nincs ilyen. Most már kérdem, mi van hát ama hivatolt derék és alapos bírálatban olyan, a mire hitlani kézikönyvecském ismeretlen ismertetője azon állítását, hogy én a tiszta ref. úrvacsorai fogalmat devalváltam, támaszkodhatnék ? Tökéletesen semmi. Es ugy hiszem, biztosan állíthatom, hogy ama tisztátalan célú ismertető, midőn egyfelől minden áron kisebbitni igyekezett könyvecskémet, másfelől érezvén, hogy nem képes roszakaratu állítását bebizonyítani, csak öntehctctlensége, tudatlansága palástolása végett hivatkozott amaz általa úgynevezett derék és alapos, de érdemileg tekintve magával is tehetetlen bírálatra. Vagy talán hibázom ? Ha igen, lépjen fel nyiltan, az ismeretlenség álarcát természetesen letéve, fejtse ki világosan, de teljesen okadatoltan, a tárgyat illetőleg a vallástétel és biblia állítmányait minden oldalról felvéve, megvizsgálva, az én neki nem tetsző vagy elégteleneknek tetsző elöadásimat fotytonosan cáfoló tekintet alatt tartva, az én okoskodásimat lerontva, azt, hogy mi fogalmat lehet s kell a helv. vallástétel, s mit a biblia tanítása szerint az Úrvacsorájához csatolni ? mi viszonyban van e tekintetben a helv. vallástétel tanitmánya a bibliáéhoz ? mi a devalválatban tiszta ref. fogalom ? Vegye fel subsidiumul ama derék és alapos birálalot, söt hívja fel segédül, hogy az én felmutatott értelmem ellen biztosabban küzdhessen, mindazon felfogóbb reformátusoka t, kikről hiszi, hogy az Úrvacsorájának általam adott fogalmán meg nem nyughatnak, s közös erővel foglalják vissza tőlem azt, mit én amaz igaz uton szerzett vagyonból elhúztam. Írtam Debrecenben jun. 6'-án 1862-ik évben. Menyhárt János, m. k. hittanár. BELFÖLD. Az ág. hitv. pestvárosi esperesség f. hó 13-iki gyűlése tárgyát ismét a pesti szláv egyházközség ügye képezte. A küldöttség ugyanis, mely hatósági segédlet mellett az egyházi anyakönyveket vala elviendö a septemberi pátenshez ragaszkodó szláv lelkésztől, híjában járt, mert Podhradszky lelkész kijelenté, hogy az anyakönyvek átadására okot nem lát, különben ezeket a paplakon kivül oly helyen tette el, melyet sem meg nem akar, sem meg fog jelölni. A lelkész ezáltal politikai hatósági rendeletek ellen is vétett, minélfogva az esperesség a helytartótanácshoz folyamodik, hogy e tekintetben erélyes segélyt nyújtson. Különben az autonom szláv község legközelebb vádiratot fog benyújtani az esperességnél, intézkedését kérve, hogy az esperességi consistorium itélet által mozdítsa el a tót papot hivatalától. (Magyarország.) — A hivatalos lap jelenti: A „Pesti Hírnök" 128-ik és utána a „Pester Lloyd" 129-ik számában azt jelenték: hogy Hodzsa M. evangyélikus lelkész, mert folytonosan a panslavismus és septemberi pátens mellett izgatott, elfogatott, és a katonai törvényszék elé állíttatott. Ezen hirt biztos forrásból oda igazithatjuk ki, mikép vizsgálat rendeltetett ugyan, de ez nem a fentebbi tárgyakat, hanem a nov. 5-iki hirdetmény alá tartozó cselekményeket illeti, melyeknek előbb be kell bizonyittatniok. A megnevezett elfogatása tehát katonatörvényszékileg mindeddig el sem rendeltetett. (P- N.) KOLOZSVÁR. Folyó hó 15-én tartá az ev. ref. mélt. főconsistorium népes gyűlését Kolozsvárit, mely gyűlésnek első feladata volt a Zilahon, Enyeden s Kolozsvártt ürességben Ievö tanári székek betöltése. A gyűlésen báró Kemény Ferenc fögondnok ö nmlga elnökölt, és szép számmal voltak jelen ezen hitfelekezet s egyszersmind hazánk tekintélyes fiai közül, kevesen a papi rendből. A jelöllek nevei rendbehozatván s köztudomásra juttattatván, csaknem általános szavazatokkal történt a megválasztás, és igy a zilahi tanárságot Fazakas József jólkészült fiatalunk, a