Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-06-22 / 25. szám

méjéhez alkalmazott különféle imádságok, az uri ima, néhány zsoltár-erkölcsöt s izlést nemesítő versek. Az irinodor egyszerű, eredeti, vonzó, gyermeteg, néha komolyan enyelgő, vidámságra ébresztő. Yan ezen ABC-ben két feltűnő jelenség; egyik, hogy már a második betii alá hozott és arra csak hamar következő gyakorlatokban két s olykor háromtagú szavak is fordulnak elő, — a másik, hogy a több tagu szók sehol, tehát kezdetben sincsenek vonalocskák által szótagokra szaggatva. E szembeszökő eltérést a szokatlanság bizonyosan didaktikai botlásnak fogja elitélni. Nekem elméleti s tapasztalati okokon épült meggyőződésem, hogy ez nemcsak meg nem sértése az oktatás szabályainak, hanem valóságos didaktikai nyeremény. Szerző ezzel bizonyosan arra célzott, miszerint azon nehézségnek vegye elejét, mely akkor szokott beállani, midőn a gy. eddigi eljárásunk szerint az egy tagu szók olvasásáról több taguak, a szótagokra szaggatott szavakról a ineg nem szaggatottak olvasására vétetik, s szerzőnek teljesen igazat adok, hogy a mondott nehézségen csak ily módon lehet győzedelmeskedni; mert az elemi olvasás nem egyéb levén mekhanizmusnál, a tanulóra nézve épen annyi nehézséggel jár a fokonkint megismert betűket egy — mint kéttagú szóban foglalni együve, s mert — és itt a nyeremény — már kezdetben rászokván arra, hogy a két, majd több tagu szókhoz tartozó betűket a szem, fül, nyelv együve ható inekhanikai képességénél fogva, minden tagolgatás nélkül kösse össze, — er ászoktatás sokkal nagyobb könnyűséggel jár, mint a leszoktatás arról, hogy a több tagu szavakat ne tagokra szaggatva, hanem folyékonyan mondja ki. Legyen elég ennyi vázlatos ismertetésül. De még egy óhajtást kell nyilatkoztatnom. Miután ez alapos elvek nyomán, jól meggondolva átdolgozott, szerencsés kivitelű, s a maga nemében még eddig páratlanul álló mü, szerkezetben pontról pontra megfelel a ref. egyh. tanügyi bizottmány által többször sikeretlenül kitűzött ide vonatkozó pályakérdésnek, ha miről kétség nem lehet — áll, hogy egy ennek megfelelő ABC-nek a ref. népiskolák birtokába juttathatásról az egyh. bizottmány még mindig le nem mondott, az ügy érdekében kívánatos volna, hogy akár az egyh. tanügyi bizottmány, akár az egyes egyházkerületek tan-Ügyi bizottmányai e müvet figyelműkre méltatnák s addig is mig egy második kiadásban, netalán kifogás alá eshető jelentéktelen hiányaitól megszabadíttatnék, terjedését eszközölnék; mert a várakozás nehéz, a késedelem, veszedelem, s tartani kell, hogy ha az irvaolvasási kísérletek a megfelelő ABC-ek hiánya miatt nem azon sikert eredményezik, mint különben okvetlen eredményezniük kell, a mellett hogy az oktatás javulását hátráltatják, kockáztatják egyszersmind a hitelét oly lanitásmódnak, melyet alapos okoknál fogva a magyarországi ref. egyházfelekezet paedagogiai értelmisége legjobbnak legcélszerűbbnek ismert el, s mig észrevennök, befurakodnak iskoláinkba okkal móddal oly idegen szagú, vagy minden irány nélküli cifra ABC-ek, melynek homlokiratain olt találjuk ugyan a divatos ajánló szavakat: ,.az irva olvasó tanmód szerint" de minden egyebek, csak azok nem, miknek mondatnak. N. Észrevételek azon ismertetésre, mely az én „keresztyénhittan a helv. hitvallású népiskolák 3-ik osztálya számára" cimü könyvecskémre vonatkozólag, e lap jelen évi folyama 21-ik számában megjelent. Ugyhiszem, saját könyvem érdekében jogom van, az igazság érdekében pedig kötelességem is, egy névtelenség leplébe burkolózott ismertetőnek kisebbítései ellen szót emelni. Ismertető elébb is egy mintamértéket állított fel, a mely szerint vélné ő a vallástanitásra, irányzott kézikönyveket készítendőknek. És mivel azért hittani kézikönyvecském nem üti meg azt a mértéket: azért szerinte nem jó. Nem szólok arról hogy vájjon nem túlhajtott követelés szüleménye-e, hogy jó-e vagy nem, ama mintamérték. Azt se kérdem, hogy ahhoz jól mérte-e ismertető az én könyvecskémet. Mert tudom hogy „quot capita tot sensus" és ,,de guslibus non est disputandum.'1

. Vessük inkább egy tekintetet, ismertetőnek csak egy cikkelyecskéjére; lássuk az abbani előadást. Mert abból megítélhetjük azt, hogy az ismertető nézete szerint minő volna az általa követelt meleg s érzésteljes előadás, s minő elöadásu cikkekkel lehetne az általa felmutatott mintamértéket megütni. — Ismertető igy szól egy helyen, ,,helyén lett volna itt a büntető kemény igazságról, a fenyítő és mégis szerető jó atya képében a kegyelmező irgalomra némi átmenetet adni, talán ilyenformán : noha az első ember Isten parancsának utján meg nem állott, eleseit: a Teremtő öt ily gyarlóságában is nem tagadta meg, saját teremtményének, erőtlen gyermekének ismerte; s mig egyik kezével az eltántorodót bűnéért lesulytá, a másikkal szeretettel emelé fel hanyatlásából; s nagyobbnak mutatta magát az ő irgalmában, mint a milyen volt az ő igazságában." Vájjon ha ily elöadásu cikkekből állítana össze valaki a népiskolák 3-ik osztálya számára egy kézikönyvecskét : nyerhetne-e ez tetszést csak egyetlen egy tanítónál is? nem ítéltetnék-e ez valamennyi paedagógtól használhatatlannak? Hiszen általában elismert igazság az, hogy a gyermeknek tej kell tápszerül, nem kemény s erősen fűszerezett eledel. Ki deklamátori hangokkal élénkített, s szónoki virágokkal hintett beszédet akar tartani: fejlett hallgatóságot keressen, a fejleni csak most kezdő gyermekek közé pedig ne lépjen. Itt is okozna ugyan hatást; de az nem fejtés, hanem a túlterhelésnél fogva fojtás, nem épités de rontás hatása fogna lenni. Ismertető bizonyosan sohasem foglalkozott köziskolában apró gyermekek tanításával*). Mert látszik előadásából hogy tapasztalat előtt ir. Csak egy évig kellene 40 — 50 gyermeket tanitnia, ugy hogy ne szentelhetne a ker. *) SŐt épen avval foglalkozik most is. Szer k.