Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-25 / 21. szám

volta s földi életének főbb történet(e)i rövidbe foglalva" cimü részecskében olvassuk: Majd Názáreth nevii városban fölnevelkedvén, mintegy 30 éves korában elkezdte szabadító munkáját, tudniillik tizenkét állandó tanítva n y i v a 1, kiket apostoloknak szoktunk nevezni, szerteszét járván Zsidóországban, szakadatlan sürgette az embereket a megtérésre és tanította az Isten helyes ismerésére és tisztelésére. Majd, miután már három évig tanított és isteni tudománya, feddhetetlen élete és sok csodatételei által sok tanitványokat gyűjtött volna : a zsidó nép elöljáróitól, kik miatta a magok tekintélyét s világi hasznát féltették, istenkáromlással és néplázitással vádoltatott. E vád következtében aztán, noha ennek alaptalansága nyilvánvaló volt, igazságtalanul keresztfára feszítve megöletett Jeruzsálemben. De ö nem maradt a sirban stb." E sorokat szóról szóra azért irtam ide, hogy hiven beszámoljak, mint fogja fel szerző a népiskolában a világ megváltójának emberiséget boldogító élettörténetét s minő rajzban állítja azt elö. Itt kellett volna már, az ecsetet a szívben gyuladó jézusi szerelem lángjába mártva, az Istenembert, a tanítót, a szabaditót, a megvállót erős vonásokkal oly hü, egységes és megszólaló képnek festeni, hogy magasságában minden személyiségek felett szerteragyogó színei a növendék emlékezetében örökre feledhetlenek maradjanak. De e helyett kapunk egy ványadtan összeállított, azután szakaszocskákban szét determinált Jézust. Hetedik szakasz. A sakramentomokról. A sakra mentőm ok mivolta. ,,Sakramentomoknak az oly idvezitö urunk által rendelt (helyesebben : az idvezitö urunk által rendelt oly) vallásos cselekedetek neveztetnek (kilenc e), melyek az Isten idvezitö cselckedetinek, tudniillik a bűnöktől megtisztításnak és a Jézus Krisztus értünk halálra adásának ábrázolói és biztosítékai is egyszersmind s annálfogva hitünk erösbitésére szolgálnak." Az úrvacsora lényege tehát Jézus Krisztus értünk halálra adásának ábrázolása. E század elején nem devalválták különben a bankót, akkor, midőn értékének ötödére szállították, mint szerző devalválja az úrvacsora tiszta református fogalmát. Tán a hypothecát keveseli, mikor igy kénytelen tenni, vagy a mysticismus tüzétől annyira fél, hogy inkább valami nihilismusféle vizébe ugrik. Vallásos lelkiismerettel mondhatom, hogy én, de azt hiszem, egy felfogóbb református is a szerző állal adott úrvacsorai fogalmon jó lélekkel meg nem nyughatik. Önkénytelenül ugy érzi az ember, mintha igaz úton szerzett vagyonából egy jó darabot elhúztak volna, vagy legalább — cl akarnának húzni. Itt bővebb indokolásra nincs szükség, elég az olvasót ez ügyben c becses lapok hasábjain megjelent derék és alapos bírálatra utasítanom. A nyolcadik szakaszban. „A halálunk után következő állapotunkról" (az „A" felesleges) cimü cikkben ezen pontra: „Az a változás, melyet halálnak szoktunk nevezni, abban áll, hogy lelkeiok különválnak testeinktől; a mikor aztán testeink megrothadnak1

' slb. azt jegyzem meg, hogy noha itt minden tefctröl és lélekről, tehát igen sok test- és lélekről van szó, mégis a tanítást csak egy test- és lélekhez kell kötni, mert a gyermek esze természetesen nem az egyetemmel, hanem csak az egyénnel képes foglalkoxjii s ez itt elég, mert a mi általános igazság, azt épen ugy mondhatom egy kiválasztott egyénre, mint az egyetemre. S itt egyénhez azért kell folyamodni, mert különben a gyermek a ,,testeink'1

és ,,lelkeink" használatából egyenesen azt érti, hogy egy embernek több teste és több lelke van. Alább e szakaszban ily feliratú cikkben : ,,A boldogságnak s boldogtalanságnak fokozati lesznek" ezt olvassuk : ,,A szentirat azt tanítja, hogy Isten mindenkinek az ö cselekedeti szerint fog fizetni. (Róm. 2, 6). Ebből azt következtethetjük, hogy a jövő életbeli boldogság és boldogtalanság nem egyenlő lesz minden emberre nézve, hanem ki tehetségéhez képest több jót tett e földön, annak boldogsága nagyobb lesz, mint azé, ki tehetségéhez képest kevesebb jót tett itt. Hasonlókép egyik embernek nagyobb, másiknak kisebb lesz a szenvedése, ahozképest, mint e föl— doni gonoszságáért érdemli." A jóknak és gonoszoknak ily alosztályozását, classificálását az örök fizetés elvételére én ugyan még eddig nem ismertem. Egy exatneni seriesen a felelök közti kis eltéréseket, finom különbözéseket, alig észlelhető ingadozásokat öt hatféle osztályjegyzékkel nuanceolni megjárja, de az örök ítéletre ily eljárás, ha csak például a mennyországot is mint egy színházat különböző ülő- és álló-helyekkel nem képzeljük, nem gondolható. De a biblia előadásaiból nem is következik. „Megfizet mindennek azö cselekedeti szer in t." Alább bölcsen meg van adva a magyarázat, mely ide megy ki: azoknak, kik jót cselekedtek, jóval, kik gonoszt cselekedtek, gonoszszal. S enynyi tökéletesen elég, miért itt ezen két részt: jók és gonoszok, emberi kezekkel dirib-darabokra morzsolni. Most már végigmentünk a kéz alatti munkán. S ha mint egészet a kitűzött elvek mértéke mellé állítom, akármeddig nézem, csak azt látom, hogy a meghúzott vonalon alul marad. Van e munkában ludat, de nincs szemlélet, van ismereti anyag, de nincs érzelmi táp. Vagyis e füzet tartalmát tudhatja a gyermek, de nem érzi; igy a mi nála van, nincsen hozzá, lényének minden fogó kapcsával, — érzelem, akarat, — szorítva, s ezért nem is lesz képes, hogy az objectiv tant saját concret életéhez, annak változataihoz való viszonyában fogja fel s igy majd életútján enyhet, reményt, vigaszt találjon. Szerző müvében a theologia bus magányosságban, szárazon és ridegen solo-zik, megeredt hangjaiba a paedagogikának nesze sem vegyül. Pedig az iskola padján e két művésznek olválhatatlanul együtt kell ülni s emelő ac- « cordokban olvadozni, hogy a tanitványsereg értsen és buzduljon. De talán egy ilyszerü concert, temészeténél fogva, a szokottnál hosszabbra is nyúlna s általában ha azok, miket