Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-25 / 21. szám

Az ilynemű tanitás és kézikönyvek a gyermeki szellem fejlődésének, jó irányának egyenesen ellene hatnak, s a helyett, hogy a kebel vallásos melegét táplálnák, ennek utolsó szikráját is kioltják, vallás iránti közönyösséget, hidegséget, ellenszenvet szülnek. Látjuk, hogy az iskola a vallásosság ily példányaival tölti az életet. Ennek ellenében Palmerrel kívánjuk, hogy a bibliai történet folyama után következő fokozaton a vallástanítás s a kézikönyv olyan legyen ,,hogy azt, mit eddig a gyermek elsajátított, élő egészszé emelje, ugy, hogy a szemlélet és tudat, a közvetlen buzdulás s a megtanultnak eszével való áthatása, az objectiv adott tannak erős elsajátítása s képesség ezt a saját concret élethez, szívhez, élethez, öröm-és fájdalomhoz való viszonyában felfogni, mindezek értelmi és ethicus birtoklást, az egész embernek szellemi fölszerelését létesítsék, mely mint fegyelmező igazság üdvét jelen és jövő életre eszközölje. E ponton theologiának s paedagogicának legbensőbben egymásba kell átolvadniok. Oly tanitás, mely csupán paedagogicus volna theol. tantartalom nélkül, épen oly rosz lenne, mint egy theologicus tanitás, mely a gyermek saját egyéni életébe nem tekint s ebbe az evangyéliomi igazságot mint az életet legközvetlenebb vonatkozásaiban érdeklöt, szabályozót és megszentelöt nem ülteti be." Evang. Padag. v. Dr. Chr. Palmer. Stuttgart 1855, 577. 1. Most már meg van jelölve a pont, melyről szemlélkediink. Tekintsünk a kezünk alatt levő könyvecskébe. E kis munka a debreceni „U t m u t a t á s"ra való figyelemmel készült. Magában e figyelem nemcsak jó, de szükséges, hanem az a baj hogy az ,,U t m u t a t á su

nak fogyatkozásait fölvette, jó tulajdonait pedig ignorálta. Nevezetesen mindjárt a legelső bekezdésben a kéz alatti könyvecske ezt mondja : ,,A kinek van ismerete Istenről, és a ki tisztel Istent: arról azt szoktuk mondani, hogy van vallása. A vallás szón tehát istenismerést és istentisztelést értünk." Ez összevág, —sőt valamivel gyengébb a d. utmutatás meghatározásánál. E szerint a vallásnak belső oldala : ismerés, külső oldala : cselekvés, (tisztelés). A vallás értelmi bensöségének fogalma még csak érintve sincs. Talán inkább igy lehetne meghatározni: a vallás szón Istentől való függésünket s ennek külsőleg is kimutatását értjük. A közelebbi cikkekben a biblia külső összeállítása, felosztása, az irók elöszámlálása foglaltatnak. Ezután a keresztyén vallás főbb hitcikkei egész rövidséggel, majd erre az egyes hitcikkek bővebben kifejtetnek. Első szakasz, az Istenről. Isten tulajdonai egyenként, itt-ott sz. irati helyekkel dugdosva lehető szárazon elősoroltatnak. Célszerű és szükséges lett volna, ha Isten e tulajdonai, különösen bölcsesége, mindenhatósága, szeretete nemcsak sz. irati helyekkel, hanem az élet és történelemből vett szembeszökőbb vonásokkal is illustráltatnak. Második szakasz, világ teremtése, gondviselés. Összezsugorítva, színvesztett rövidségben adatik előbb a teremtés története, azután a gondviselés. Ez utóbbit a d. utmutatás a természet és társadalmi élet rendéből merített egyszerű, de hathatós tényekkel maradandólag terjeszti a gyermek elébe. Harmadik szakasz. Az emberről. Az embernek e lángoló érzetnényü, ragyogó eszméjü lénynek, e földszinén megjelenése első eredetében csodák szent csodája, nagyszerű következményeiben a gondolat, a szellem erejével mindenfelé tett hódításaival buzdít, lelkesít elragad. S im a teremtés történetében e legnagyszerűbb tény a következő módon adatik : „Isten a szentirat tanítása szerint csak egy pár embert teremtett, ugy mint, egy férfit, kinek neve Ádám, és egy nőt, kinek neve Éva. Ezek neveztetnek a mi első szüleinknek. Ezektől származtak le astán és szaporodtak el minden emberek. „Az ember teremtése pedig ugy történt, hogy Isten földből egy emberi testet alkotván, abba éltető lelket adott" stb. Lehetne-e már az első ember világon való megjelenéséről lanyhábban, élettelenebbül szólani. Különösen az első ember teremtése módjában, rajzában szerző, a biblia remek vonásai helyett izlést és finomságot mellőző vastag húzásokat használ. Én legalább ezek után, bármint igyekszem is hunyni szememet, nem lehet, hogy tapasztó munkát s tapasztott embert ne lássak, mig e kép a biblia vékonyabb vonásai alalt elenyészik. Szó van tovább az eredeti állapotról, annak elvesztése-, a bűnbe esés története — s a bűn következményéről. Negyedik szakasz. A kárhozattól megszabadító vagy megtartó személyről. ,,Az emberek bűneik által örök halálra vagy kárhozatra tették magokat méltókká. De az Isten nem bánik velök ugy, a mint erdemelnék: hanem a maga irgalmasságából könyörülvén rajtok, választott oly módot, mely szerint a bűn ugyan megbüntettetik, de az emberek kegyelmet nyervén, megmenekülhetnek a büntetéstől" stb. E száraz és hideg szavak után Isten ugy tűnik fel, mint egy érzéstelen rideg keblű bíró, ki ugy forgat a maga tulajdonai közt, mint egy biró a Gesetzblatt paragraphusai közt. A bűnt sújtó §-ról elfordítván, ujjával az irgalom §-ra szűr. Helyén lett volna itt a büntető kemény igazságról, a fenyítő és mégis szerelő jó atya képében, a kegyelmező irgalomra némi átmenetet adni. Talán ilyenformán : noha az első ember Isten parancsának utján meg nem állolt, elesett, a teremtő öt ily gyarlóságában is nem tagadta meg, saját teremtményének, erőtlen gyermekének ismerte. S mig egyik kezével az eltántorodót bűnéért lesulytá, a másikkal szeretettel einelé fel hanyatlásából s nagyobbnak mutatta magát az ő irgalmában, mint a milyen volt az ö igazságában. Mindjárt az eset után az emberi nyomor gyógyítására Ígéretet tett, midőn még a paradicsomban a kígyónak mondá : „ellenkezést szerzek leközötted és ez asszonyi állat közt, a le magod közöl lés az ö magva között: megrontja tenéked fejedet, és te is mardosod annak sarkát." Ez első Ígéretről szerző nem emlékszik. Ugyané szakaszban „A szabadító megjelenése, ki-